Jelölések és versenyek elmúltával egyre inkább fontossá válik, hogy a 2022-es választáson a demokratikus választási szövetség (akár, hogy is hívják majd) mit ajánl Magyarországnak, ami a megválasztott miniszterelnökjelölt és a hat demokratikus ellenzéki párt közös felelőssége. Az EP választás 2019-es sokkja kényszerítette ki, hogy a Magyar Szocialista Pártban már akkor érdemi stratégiai gondolkozás kezdődjön: milyen változásokat tart kívánatosnak és önmagát miként határozza meg. Sok vita, és konzultáció során konszenzus jött létre arról, hogy magunkat az „új szociáldemokráciát” képviselő pártként érdemes újjáépíteni, amely ötvözi a demokratikus baloldali hagyományokat, az újbaloldali és zöld gondolatokat és nyitott a baloldali liberális értékek iránt. Konszenzus alakult ki arról is, hogy korszakváltásra van Magyarországnak szüksége, ami több, mint kormányváltás, s ami nemcsak alkotmányos forradalmat jelent. Nemcsak azt, hogyan fogjuk visszaállítani a liberális demokráciát, hanem azt is, hogyan lesz igazságosabb az élet és hogyan lehet érdemben cselekedni a természet- és a környezetünk rehabilitációja érdekében.
A Szociális Demokráciáért Intézet keretében lezajlott szakmai és politikai vitákból, - amelyben húsz általunk fontosnak tartott területen közel százötven szakértő vett részt - kialakult programok lassan átmennek a politikai köztudatba (a programok olvashatók az SDI honlapján). A szakmai-politikai közvélemény ma már egyre sűrűbben fedezi fel, hogy érdemi és meggondolásra alkalmas irányt jelent az „új szociáldemokrata” program. Shein Gábor az Élet és Irodalom október 22-i számában közölt „Vázlat a kultúráról” című cikkében úgy fogalmaz: „Kidolgozott és aktualizált programmal egyedül az MSZP rendelkezik. E program középpontjában a közművelődési intézményrendszer áll... Az MSZP az iskolarendszeren kívüli öntevékeny, önképző, szakképző tanfolyamok, életminőséget és életesélyt javító tanulási, felnőttoktatási lehetőségek, népfőiskolák modernizált változatainak megteremtését is javasolja, továbbá a kulturális javak digitalizálásának folytatását, ami ugyancsak a kulturális emancipációt szolgálná.”
Farkas Zoltán a HVG-ben, október 7-én megjelent „Félbalra át” című írásában a hat ellenzéki párt összefésült programjának elemzésekor több ponton említi az MSZP javaslatait. A számos kérdésben megnyilvánuló egyetértés mellett, ahogy fogalmaz: „Nehezebb terep a gazdaság, ahol a protekcionizmusra hajlók – az LMP és a Jobbik –, a nyugatias modernizátorok – a DK és a Momentum –, valamint a szociális arculatot öltő MSZP és Párbeszéd kényszerült közös nevezőre jutni.” A közös nevező az MSZP által képviselt garantált szociális minimum elvén alapul: „az államnak mindenki számára szavatolnia kell a minimális létfeltételeket”. Ír az MSZP eredeti programjában szereplő és a hat párt által elfogadott elvről is: „a gyógyítás valós költségeit elismerő finanszírozási rendszert kell bevezetni...... A szűkös állami forrást ma a betegek, páciensek a saját zsebükből egészítik ki, nagyjából minden száz költségvetési forinthoz negyvenet ők adtak hozzá. Ezt az MSZP-programmal összhangban húsz forintra kívánja leszorítani a koalíció.” A kampányban fontos témává váló személyi jövedelemadózásról pedig kiemeli: „A minimálbér adómentességéről az MSZP már törvényjavaslatot is benyújtott; programja pedig „mérsékelt progresszivitást” szorgalmaz, ez több partneréről sem idegen.”
A sort folytathatnánk, de az előző példákból is látszik, hogy a politikai jelenlét nemcsak azon múlik, hogy ki és hogyan tematizálja a kommunikációt, hanem azon is, hogy ki és milyen következetesen képviseli saját értékeit, amivel felül írható a meglévő narratíva. Ez igaz még akkor is, amikor a baloldali értékeket sokkal többen érzik sajátjuknak, mint a baloldali címkét, amit nem csupán a Fidesz kezel ellenségesen. Az előválasztások első fordulójának üzenete az MSZP számára az, hogy jó úton jár, amikor átlép ezen az ellenséges hangulaton, mert támogatói köre nagyobb, mint amit a közvéleménykutatások jeleznek. Nem arra az értelmetlen összehasonlításra kell ugyanis figyelünk, hogy egyik-vagy másik párt jelöltjei hány szavazatot kaptak, mert nem minden párt indult minden körzetben, és csak olyan jelöltek voltak, akikre több pártból szavaztak. Akkor kapunk valóságos képet az egyes pártok szavazóbázisának nagyságáról, ha azt a 95 körzetet vizsgáljuk, ahol egynél több jelölt volt, és figyelembe vesszük azt is, hogy egy-egy jelöltet mely pártok támogatták. Egy informatikus ismerősöm számolta ki (aki mesterséges intelligencia témakörben is jártas, sok minden más mellett), hogy az előválasztás első fordulójában a választói támogatottsága a DK-nak volt a legmagasabb: 27,66, de utána szorosan követte őt a Jobbik (24,86) és az MSZP (24,34) értékkel, míg a Momentum súlya 16,73 volt. Mivel az MSZP-nek és a Párbeszédnek közösek voltak a jelöltjei joggal állíthatjuk, hogy ketten együtt rendelkeztek annyi szavazóval, mint a DK vagy a Jobbik.