Nagy lehetett a meglepetés, amikor megérkezett az új körzeti felügyelő a balassagyarmati Magtermeltető Vállalathoz: nem csak hogy nő volt, de nem is nyugdíjas korú, ahogyan az igazgató-helyettes beharangozta. Hanem tizenkilenc.
Gyenes Judith nem sokkal később motorosvizsgát tett, és szolgálati robogóján járta a környéket. Aztán egy balesetben lábát törte, és hónapokra kórházba kényszerült, karácsonyra sem mehetett haza. Egyik nap látogatója érkezett: apai unokanagybátyja, a magas termetű, sűrű hajú, szögletes arcú dalia, Maléter Pál lépett teljes ezredesi öltözetben a kórterembe; könyvet hozott Judithnak, hogy legyen mit olvasnia. Így kezdődött az ötvenes évek elején az a szerelem, melyért bármelyik huszadik századi lányregény hősnője megirigyelné Gyenes Judithot, a valóságban viszont senki nem kérne belőle.
2016-ban, az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóján mesélte el először a PanoDráma dokumentumszínház társulata Maléter Pálné, Gyenes Judith történetét. A Pali verbatim módon készült: az alkotók maguk dönthették el, mely szövegrészleteket használják fel a monodráma alapjául szolgáló, tizenöt órás interjúsorozatból, azonban a felvett anyag egyetlen szaván sem változtathattak. Újra elismétli azt az alaptézist, melyet a történelmi portréfilmek aranykorát élve mindenki ismer: semmilyen világfordító tett, korszakalkotó döntés és hősi ellenállás nem marad meg olyan erősen az ember tudatában, mint az, amelyiket hétköznapi figurák sorsán keresztül ismer meg. Hiába ötvenhat, hiába Nagy Imre és Maléter Pál: az unokák nemzedékének nem hősök kellenek az ünnepléshez, hanem nők, férfiak, és gyerekek, akiknek döntéseivel és ballépéseivel azonosulhatnak.
Idén, öt évvel a bemutató után, október 22-én a berlini Collegium Hungaricum (CHB) színpadán a Pali nem csak a forradalom mártírjaira, hanem idén elhunyt rendezőjére, Lengyel Annára emlékezett.
Gyenes Judith pasztellmintás ruhában ül a dohányzószekrény mellett álló karosszékben. Homokszínű kardigánt hord, nyakában hozzá illő köveket.
Szamosi Zsófia alakítja. Nem eljátssza: nem próbálja utánozni. Hanem átadja. Cseveg, mereng. Gyászol, ünnepel. Összetörik, felegyenesedik. Alakja időtlen, mint a fiatal özvegyé, akinek rajongó szerelmét formalinba fektette a történelem és a politika: két évig tartó házasságát nem fakíthatta ki a megszokás; ifjonti, huszonéves hevületét nem oltotta el a csalódottság.
Még ha akarta is volna, akkor sem engedhette el férje emlékét egy könnyen. Nem búcsúzhatott el tőle, halotti anyakönyvi kivonatot sem látott. Addig a pillanatig, amikor harminc év után, az exhumáláskor felismerte Maléter csontvázát, abban sem lehetett teljesen biztos, hogy Pali nem szökött-e ki mégis az országból, vagy nem menekült-e a hegyekbe csapatokat gyűjteni.
A rendszer sem engedte felejteni: az ellenforradalmárként halálra ítélt Maléter Pál feleségét kirúgták az Agrártudományi Egyetemről és a munkahelyéről, kirakták a lakásából, és hiába kötött később névházasságot: férje árulása miatt évtizedekig parképítő és temetői segédmunkásként kereste a kenyerét, takarító volt, és cseléd.
Gyenes Judith szavai belesimulnak a színházterem sötét csöndjébe. Csak a Mitte utcáin kanyargó villamos tizenötpercenkénti halk dübörgése hallatszik. A borzongató, néma katarzis csöndje ez, melyet az évi rendes, kötelező ötvenhatos megemlékezésekről nem ismer a rendszerváltozás után beiskolázott, egyszeri néző. Most, itt, Berlinben alig bír tőle felállni. Igaz, eddig Maléterről sem sokat tudott, pedig különlegesen hangzó nevét már a harmadikos ünnepségen megjegyezte.
Infó:
Pali
Monodráma egy hétköznapi hős emlékére, Szamosi Zsófia előadásában
Az 1956-os forradalom 65. évfordulójára, Lengyel Anna emlékére.
október 22.
Berlin, Collegium Hungaricum
