Amikor az Avraham Bogatir hét napja című regényt a kilencvenes évek elején elolvastam, a szerző neve – szégyen, de ez van – nekem még nem mondott semmit. Kardos G. György.
Ki ez az ember? Nahát. Egy zseni, az biztos. De miért nem hallok róla sehol és senkitől? Csak egy Kardos Györgyöt ismertem névről, aki gyerekkoromban egy nagy kiadó vezetője volt, nagyon jó könyvekben láttam a nevét, irigyeltem is érte. De azt a Kardos G. Györgyöt, aki az Avraham Bogatir hét napja című remekművet írta, nem ismertem. Lecsúsztam róla néhány évvel, évtizeddel. De nemcsak én, mintha az egész irodalmi szcéna figyelmen kívül hagyta volna.
Aztán lassan kezdett hozzám eljutni a legendája. A legfontosabb legendacsöpögtető Bächer Iván volt, aki jóban volt vele, s azt mesélte róla, hogy csoda egy alak, s olyan humora van, hogy fáj az ember gyomra a röhögéstől mellette. Úgy volt, hogy majd találkozom vele, de helyette egyszer a halálhíre jött. Pedig mennyire szerettem volna találkozni Avraham Bogatirral. Jópár évvel később Bächer Iván is követte Kardos G. Györgyöt, de nemcsak a halálba, hanem abba a furcsa, bizarr, életen túli és halálon inneni közegbe, ahová az írók kerülnek a haláluk után.
Vannak írók, akiket a haláluk után úgy elfelejtenek, mintha sosem léteztek volna. Sőt, különös módon nemcsak őket felejtik el, hanem a könyveiket is. Mintha egyet sem írtak volna soha. A szerencsés írók még azelőtt meghalnak, hogy megérkeznének ebbe a furcsa, bizarr, életen túli és halálon inneni közegbe, de vannak tragikus sorsú írók, akik túlélik magukat, és még életükben szembesülnek az irodalmi felejtés természetével. Nem mellőzöttség ez, nem is tudatos elhallgatás, hanem kisodródás.
Ismerek egy öreg írót, aki elmúlt 90 éves, és meg kellett érnie, hogy még életében meghalt. Emberként életben van, íróként halott. Annak idején tele voltak a könyveivel a boltok, ma a kutya sem olvassa. Pontosabban én olvasom, mert szeretem és nagyra tartom, de amúgy a nevét nem hallom, leírva nem látom, szóba nem kerül. Úgy él, mint aki meg sem született. Nem tudom, mi a jobb egy író számára. Meghalni vagy meghalni. Meghalni még az életében vagy meghalni a halála után?
Mindezt csak azért mondtam el, mert Kardos G. György ma végre emléktáblát kap Pesten. Az Irányi utca 8. szám alatt ma fél egykor lesz az avatás, és az író egykori barátja, Spiró György fog beszélni.
Oda kell menni és nagyon kell neki örülni, hogy a magyar irodalom tele van olyan legendás alakokkal, mint Kardos G. György, Bächer Iván és Spiró György. Oda kell menni és nagyon kell neki örülni, hogy egyes írók fel szoktak támadni. Egyszerre csak venni kezdik a könyveiket, szóba kerülnek, beszélnek róluk, látjuk leírva a nevüket, és persze emléktáblát is kapnak, de ennél azért fontosabb az a bizonyos hét nap. Avraham Bogatir hét napja. Kardos G. György azért született meg, hogy ezt a hét napot megírja. Hét nap a halhatatlanság, hét napig tart az öröklét.
De mindezt ma sokkal pontosabban el fogja mondani Spiró György. Legyenek ott.