Magyarországon 2010-ben a jól-rosszul működő demokrácia kiépítése megtorpant, az ország erőteljes U-kanyarral visszafelé indult. A fékek és ellensúlyok rendszerét hamar elkezdték lerombolni, sajátos képződmények jöttek létre. A régió posztszocialista országai közül elsőként Magyarországon mozdult el az autokrácia felé a kormányzati berendezkedés. A gazdasági szereplők viszonyrendszere átalakult, megszűnt a jogbiztonság és a magántulajdon védettsége, újra előtérbe került a központosítás.
Ez a nem csak kemény, de tűpontos kiadói beharangozó olvasható a 93 éves korában elhunyt Kornai János Látlelet című, 2017-ben megjelent kötetében, amelyet méltán emlegetnek a 2010 után Orbán-korszak, mindmáig meg nem haladott, legátfogóbb gazdaságelméleti kritikai gyűjteményeként. Az immáron fél évszázada a legjelentősebbnek tartott, nemzetközi hírnévnek örvendő magyar közgazdászt, tudós gondolkodót mindenütt szívesen látták a világ meghatározó egyetemein: Londonban, vagy az amerikai Stanfordon, Princetonban, a Harvardon, hogy csak néhányat említsünk. Mind a mai napig professzori szobája van a budapesti Corvinuson, ahol az elmúlt évtizedben oktatott, s kedvelt előadója volt - míg az alma matert el nem üldözte az Orbán-kormányzat a magyar fővárosból - a CEU-nak is.
Több alkalommal, legutóbb 90. születésnapja alkalmából kért a Népszava tőle interjút. Nagyon kedvesen, de elutasította. Korántsem a lap ellen volt kifogása, de arra hivatkozott, hogy ő nem szereti, ha mások "jegyzik fel" szavait, s ha valóban kíváncsiak vagyunk a véleményére, akkor azt szívesen egy cikkben megírja. Majd a "Látlet" akkori megjelenése kapcsán megjegyezte: „Nem csak azokra haragszom, akik a rosszat művelik, hanem azokra is, akik eltűrik, hallgatnak, lapulnak.”
Kornai Jánosról az ilyen és hasonló, gyakran hangoztatott véleménye kapcsán nem egyszer megjegyezték, hogy ő bizony egy "dühös" ember, pedig korántsem volt az. Rá is jellemző volt, ami zseniknél nem ritka, hogy amit ők a gondolkodás természetes folyamatának tekintenek, azt mások képtelenek követni. Korántsem egy-egy tézis bonyolultsága, sokkal inkább saját restségük, elmélyültségük hiánya miatt. Ez a fogalom, a hiány volt az, amelyről Kornai János 1980-ban remek könyvet írt - s bár foglalkozhatott hosszú élete során ezernyi dologgal, akár lényegesen fontosabbakkal is, mégis a legnagyobb hatású, nyugodtan mondhatjuk, legnépszerűbb kötete ez volt. Számos idegen nyelvre lefordították, kínaira is.
Magyarországon még a szocializmus politikai gazdaságtana volt a meghatározó, a népgazdaságot a centralizált tervgazdaság jellemezte. Hazánk már ebben az időben is a "legvidámabb barakknak" minősült a szocialista táborban, de éppen a piacgazdaság hiánya teremtett olyan körülményeket, amely azt eredményezték, hogy egyes termékek és szolgáltatások folyamatosan vagy időnként nem voltak megtalálhatók az üzletekben, nem volt megfelelő az infrastruktúra fejlettsége sem. Az árakat eltérítették a kereslet-kínálat szabályaitól, állami cégek sokasága működött veszteségesen anélkül, hogy ennek az okát feltárták volna. Az állami támogatás előbb vagy utóbb begyógyította a sebeket. Kornai János fekete-fehéren leírta: ez nem az állam vagy a vállalatok hiányossága. A kialakult helyzet magából a szocialista gazdaságból fakad.
A hiány című kötet volt az első, amely egy szocialista országban élő közgazdász révén áttörte a kelet-európai és a nyugati közgazdasági gondolkodás közötti falat. A könyv megjelenése alapvetően hatott a szocialista tervgazdálkodást folytató országokban gazdaságpolitikával foglalkozók gondolkodására. Új fogalmakat is bevezetett. Azonban igazi áttörést akkor még nem sikerült elérnie. Az elmúlt évtizedekben gyakran merült fel Kornai János neve, mint aki a közgazdasági Nobel emlékdíj jogos várományosa. Különösen az 1993-ban megjelent A szocialista rendszer – kritikai politikai gazdaságtan című könyve nyomán, amely ennek a társadalmi alakulatnak a legátfogóbb elemző kritikája, amelynek konklúziója: ez a rendszer észsszerűtlen volt. S bár a legtöbbre becsült kitüntetés - soha nem derül ki, hogy mi okból - elmaradt, Kornai János távozása az egész közgazdász társadalom számára pótolhatatlan veszteség.
