Azt mesélik: Habony Árpád kifogyhatatlan az ötletekből. Állítólag folyamatosan bombázza Orbán Viktort a különböző javaslataival, olykor egyszerre tízzel is előáll. A miniszterelnök – így a történet - ezekből általában egyet fogad el, ebből az egyből lesz kommunikációs terv.
Természetesen a habonyi gondolatok szinte kivétel nélkül negatív előjelűek, azaz az ellenzék lejáratását célozzák, de nyilván akadnak köztük olyanok is, amelyek a kormány nagyszerűségét zengenék Az már nem a történet része, csupán feltételezés, hogy Orbán szereti ezt a lendületet, Habonyt pedig egyáltalán nem töri sem meg - se le -, hogy az ötletek többsége a szemétkosárban végzi.
Nincs lehetőségem ellenőrizni az információ valódiságát, de nagyon is hitelesnek tűnik. Már önmagában az elgondolkodtató, hogy miért tartja hosszú ideje ilyen közel magához a kormányfő Habony Árpádot; nem tudott annyira megégni vagy leégni, még a forró Ibizán sem, hogy kikerüljön a kedvencek közül. Tudnia kell valami olyasmit, amit más nem, ami imponál és pótolhatatlanná teszi. Feltehetően benne találták meg a finkelsteini hagyományok legerősebb követőjét, ő lehet az, akinek mindig akad egy-egy használható tippje az ellenzék, vagy egyes ellenzéki szereplők lejáratására.
Most azonban valami történhetett; a gépek is elfáradnak, elkopnak, hát még az ember. Kiváltképp az olyan ember, akinek egy évtizede szállítja a muníciót az ellenzék; jószerivel gondolkodni sem kell. A politikai ellenfelek csak kullogtak az események után, vagy a belső bajaikkal voltak elfoglalva, vagy pedig csak a Fidesz lépéseire reagáltak. Hiába esett az ellenzék ölébe számtalan korrupciós ügy, kedélyeket felborzoló történés, nemzetközivé dagadó botrány, kormányzati hazugság, előbb-utóbb hátrahagyták mindet, és a saját ügyetlenségeiket tolták oda Habony ölébe.
Az előválasztás azonban fordított a helyzeten. Pusztán az a tény, hogy az ellenzék átvette a kezdeményezést, képes volt megmozgatni az embereket és magára irányítani a társadalom figyelmét, zavarba hozta kormánypártot. Kiderült: mára elfáradt, elszürkült a kommunikációs csapata; nem arra találták ki őket, hogy ők legyenek azok, akik csak reagálni tudnak, és azt is rosszul. A hol lebecsült, hol pedig agyonhallgatott előválasztás váratlan fordulatai – a tömeges részvétel, vagy az általuk kitalált forgatókönyv felborulása – nevetségessé tette őket; olyan „habonyiádákhoz” ragaszkodtak, amelyek egyértelművé tették: kiürült a fegyvertár, és vaktöltényekkel lövöldöznek.
Nem mondom, vannak most is az ellenzéki oldalon kínos kanyarok, de összességében mégis megoldhatatlan lecke elé állították a Fideszt. Több mint tíz évet kellett várnunk erre, ennyi idő kellett ahhoz, hogy ráébredjenek, mivel is lehet kizökkenteni az amúgy fáradó kormánypárti kommunikációt. Nem állítom, hogy ez a végleges állapot, de innen kezdve már az ellenzéken múlik, hogy irányítsa, uralja a folyamatokat, és ne engedje át újra a terepet Habonynak. Ha így lesz, Orbán csak a rosszabbnál rosszabb kampányelemek közül válogathat.