Ridley Scott megbízható rendező. Sőt, sokkal, de sokkal több ennél, de fontos tény, hogy sosem megy egy színvonal alá – a G.I. Jane is a maga nemében korrekt munka. Lehet, egy műve kevésbé sikerültebb, mint a másik. A legjobb példa, talán az Alien – A nyolcadik utas: a halál, a Szárnyas fejvadász és a Prometheus kontrasztja. Képes műfajon belül stílusteremtő, egyedi és művészi lenni, ezzel kultuszteremtőként fennmaradni, ám azt rombolni is a ponyvaszintű megoldásaival. Persze, Ridley Scott nélkül nincs modern sci-fi, igazából, bármit csinálhat, ő legenda.
Ám, nem csak a tudományos fantasztikum a kedvelt alkotótere, imádja a történelmi filmeket – persze, úgy, hogy azokat alárendeli a történetmesélésnek –, és a Gladiátor és a Mennyei királyság megkérdőjelezhetetlen darabok, miközben az Exodus: Istenek és királyok esetében nem igazán találta el a hangsúlyokat. Mert, jelentsük ki: Scott mindamellett, hogy szórakoztat, egyáltalán nem egy iparos. Legyen szó sci-firől, vagy történelmi alkotásról, a jelen problémáit jeleníti meg, e kapcsán tesz fel kérdéseket. Nincs ez másképp a legújabb műve, Az utolsó párbaj esetében sem, melyet a tengerentúli sajtóban sokan csak a #meetoo eposznak tituláltak a sajtóban.
A film irodalmi alapja, Eric Jager azonos című regénye a százéves háború utáni Franciaországban játszódik, mely két nemes viszályától hangos. Az egyik, Jean de Carrouges (Matt Damon), miközben Skóciában az angolok ellen harcolt, hitvesét, a fiatal Marguerite-et (Jodie Comer) a lovag régi riválisa, Jacques Le Gris (Adam Driver) fegyvernök megerőszakolta. Persze a XIV. században ennek még nem volt akkora jelentősége és következménye, mint manapság, így, hogy bizonyítsa ellenfele bűnösségét, Carrouges-i János VI. Lajos királyhoz folyamodik kérvényével, miszerint Isten döntsön a két nemes ügyében - a bajvívó porondon, halálig tartó párviadalban.
A Carrouges-Le Gris viszály a francia történelem egyik legtöbbet vizsgált mozzanata, igaz sztori, nem mellékesen az 1386 decemberében vívott párviadal az utolsó volt Franciaország történelmében, melyet a király és az országgyűlés szentesített. Jager sokat kutatott a témában, regénye akkor is csak egy fikciós olvasat – Ridley Scott filmje pláne. Háromszor is. Ugyanis megteszti azt a dramaturgiai csavart, hogy a történetet háromszor, a háromszög szereplőinek szempontjából meséli el. Szépen végig nézzük Carrouges, majd Le Gris verzióját, hogy a végén, talán kissé túlnyújtva, következzen Marguerite-é, melynek kapnák ad acta kiírja, hogy „az igazság”.
Azaz Ridley Scott egy történelmi talány kapcsán az ő általa gondolt verziót tartja legitimnek. De ha már valaki alakítja a történelmet, tegye olyan határozottsággal, mint Ridley Scott. Ezzel persze nem mentesül az önkényesség vádja alól. Pontosan tudjuk, hogy Az utolsó párbaj 2021-ben miért a nő szempontját tartja az egyetlen legitimnek, míg a férfiakét, ha nem is hazugságnak, de legalábbis számos pontján elítélendőnek ábrázolja. Mai szemmel igaza is van, de a középkort kritizálni legalább akkora gondatlanság, amikor egyes vélemények szerint nem szabad többet olyan klasszikusokat vetíteni, mint Az elfújta a szél, mert a műben a nők szerepe alárendelt. Amikor készült, még nem számított annak.
Amúgy meg, ha valaki a két és fél órás film végén látható párbajra kíváncsi, annyit mondhatok: dögös.
