bevándorlás;másság;

- A másság két arca

A Pew Kutató Intézet adatai szerint 250 millió ember él világszerte olyan országban vagy tartományban, amely nem a szülőföldje. Közölük sokan arra készülnek, hogy elinduljanak nyugat vagy észak felé, Nyugat-Európába vagy Észak-Amerikába, egy jobb élet reményében. Amikor egy szegény ember a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában elég pénzt megtakarít ahhoz, hogy kifizesse a repülő- vagy hajójegy árát az egyszeri utazásra, és ha kell, az embercsempészeket is, és elindul egyedül vagy családjával, akkor a vándorlás legfeljebb lelassítható, de nem megállítható. Hogyan kezelje, tegye a közösség részévé ezeket a jövevényeket a befogadó ország?

Jelenleg a nyugat-európaiak és az amerikaiak többsége hajlamos a vándorok befogadására, mert úgy érzik, hogy az ebből származó „másság” jót tesz a befogadó társadalomnak. Nem vitás, hogy a társadalmi másságnak megvannak az előnyei, de figyelmen kívül hagyni, vagy lekicsinyelni a hátrányait hiba. Csak ennek tudatában hasznosíthatók az előnyei és kezelhetőek a hátrányai.

Én itt a másság átfogó értelmezésére gondolok, vagyis a faji különbségeken kívül a nemzeti, nyelvi, vallási és szemléleti különbségekre is. Ennek értelmében mi az, ami jó, és mi az, ami káros a másságban? A válasz többrétű, más az egyén és más a kevert összetételű társadalmak szempontjából.

Az egyén szempontjából a másság befogadása sok esetben jó dolog. Azáltal, hogy találkozunk „másokkal”, észleljük, hogy ők is lehetnek okosak, tehetségesek és szépek, szerelmesek lehetünk beléjük, összeházasodhatunk velük és családot alapíthatunk együtt. A másság tapasztalata szerénységre, részvétre és pártatlanságra oktat; együttműködésre és közösségvállalásra késztet bennünket.

A művészetek és a szellemi élet szempontjából a másság ajándék: ihlet és ötletek forrása mind a műveltség, mind a tudományos munka területén. Korunk képzőművészete a nyugati világban nem létezne a japán fametszetek, a kínai szépírás, az orosz ikonográfia és az afrikai meg a Kolumbusz előtti amerikai jelképek, szobrok és díszminták nélkül. Vendégtanárok és vendégkutatók világszerte a tudományos felfedezések ösztönzői és előmozdítói.

A baj a vallási mássággal kezdődik. Ennek számos történelmi és kortárs példája van: a keresztes hadjáratok a középkorban, a vallásháborúk, amelyek feldúlták Európát a reformáció után, a síiták és szunniták harca az arab világban, a polgárháború a bosnyákok, a szerbek és a horvátok között, stb. Vegyes értékű fejlemény napjainkban a nyugati világban a világiasság terjedése: csökkentette a vallási ellentéteket sorainkban, de nem vetett véget a vallásháborúknak a Nyugat és az Iszlám között.

De mi a másság terjedésének a hatása a közösségek és a társadalmak életében? Ebben a tekintetben a történelmi előzmények vizsgálata nem kecsegtet sok jóval. Úgy tűnik, hogy minél inkább sokféle és kevert egy társadalom, annál megosztóbb és megosztottabb, és minél inkább egyféle és egységes, annál termékenyebb és haladóbb. Habár ez az állítás csak azzal a fenntartással igaz, hogy a másság jelenléte vagy hiánya csak egyike azoknak a körülményeknek, amelyek meghatározzák egy társadalom sikerét vagy sikertelenségét. Az előbbire példa India a múltban és a jelenben, a kevert dél-amerikai országok Amerika felfedezése óta napjainkig és a XX. században a Szovjetunió. Az egységesebb és sikeresebb társadalmak közé tartozik talán Japán a XX. század második felében, Korea az elmúlt 50 éveben és Kína az elmúlt 30 évben.

Amerika megalapítása óta a 2. világháború befejezéséig egységesnek volt mondható, miután a betelepülő európaiak elűzték vagy leigázták az őshonos indián törzseket, és később elnyomták és elszigetelték a betelepített afrikai rabszolgákat. Ebben az időszakban nagy sikereket ért el, amire példa az alkotmányos demokrácia, az ipari forradalom, a teljesítményelvű rendszer, a példa nélkül álló gazdasági fejlődés és jólét, valamint a hatalmi terjeszkedés. Vajon egy kevert, sokszínű Amerika képes lesz-e hasonló teljesítményekre?

Ha a másság olyan jó dolog az egyén számára, akkor miért van az, hogy a társadalom szempontjából kétes értékű fejlemény? Mert az ember nem genetikailag elrendelt észszerű lény, és ezért esendő. A másság bizalmatlanság, rosszindulat, ellenségeskedés és viszály forrása lehet. Ezért a másság befogadása, az egységesülés hosszú folyamat.

Amerika a bizonyíték arra, hogy nyelvükben és szemléletükben különféle embercsoportok hosszú távon egységesülni képesek. Száz-százötven évvel ezelőtt, amikor a német, skandináv, olasz, lengyel, magyar stb. bevándorlók megérkeztek az országba, hátrányos megkülönböztetésnek voltak kitéve; ma szerves részei az amerikai társadalomnak. Hetven évvel ezelőtt egy katolikus politikus nem lehetett elnök; tavaly Amerika megválasztotta, majd beiktatta a második katolikus elnököt. Számos amerikai-indián összeházasodott európaiakkal. Ma egyre nagyobb számban találkozik az ember vegyes házasságokkal európai- és afrikai-amerikaiak között.

Tévedés lenne azonban feltételezni, hogy minden egyes különböző embercsoport egységesülni akar. Malcolm X és az Iszlám Nemzet követői a hetvenes években egy független afrikai-amerikai országról álmodtak, valahol Amerika déli határa mentén. Nem egy amerikai nagyvárosban ma is létezik kínai negyed, százötven évvel a kínaiak tömeges bevándorlása után. Wisconsin államban ámis falvakkal találkozom utazásaim közben. New York City-től északra ortodox-zsidó kisvárosok létesültek.

Ma Amerikában az emberjogi szervezetek, a híres egyetemek, a nemzetközi nagyvállalatok, a hirdetési vállalatok és a főáramlatú sajtó erőteljesen és kitartóan hirdetik és előmozdítják a társadalmi egységesülést. Ez ellenhatást válthat ki: ahelyett, hogy csökkentené az ellentéteket, kiélezheti azokat. Egyének, nem pedig embercsoportok vagy közösségek egységesülnek. Az egyénre nem lehet ráparancsolni, hogy: ”egységesülj!”; ő fog vagy nem fog. Az egységesülés fejlődési folyamat, nem forradalom sem nem szabadságharc. Előfeltétele az esélyegyenlőség megteremtése és biztosítása, a többi a szabad egyén dolga.