Látjuk, halljuk, hogy idehaza az óriási túlsúlyban lévő kormánypárti sajtóbirodalom a nap huszonnégy órájában azt sulykolja a hírfogyasztóknak: az ellenzéki összefogás valójában Gyurcsány Ferenc kottájából játszik.
Az orbáni stratégia lényegét illetően beismeréssel ér fel az az interjú, melyet a budapesti kabinet vezetője adott a minap a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilapnak. Orbán az ominózus médiumnak kifejtette: a jövő évi törvényhozási választások valódi tétje annak megakadályozása, hogy a Gyurcsány-éra szereplői visszatérhessenek a magyar közéletbe. A „nemzet miniszterelnöke” egyben kifejezte abbéli meggyőződését, hogy a hazai választók nem felejtik el a „fülkeforradalmat” megelőző korszak „jogsértéseit”, s jövőre negyedszer is győzelemre segítik a Fideszt. (A kormányfő-pártelnök ezen megjegyzése persze nettó ostobaság; az általa emlegetett választópolgárok bő évtizede például sajnálatos módon hajlandóak voltak elfelejteni, mit műveltek Orbán és társai 1998 és 2002 között…)
Sokat, igen sokat dolgozott a pórázról eleresztett Semjén Zsolt és Navracsics Tibor Gyurcsány Ferenc amortizálásán. Ez nem csupán feltételezés: az állítólagos kereszténységével folyton kérkedő rénszarvasvadász annak idején maga vallotta be, hogy főmunkaideje nagy részében feladata a baloldali kormányfőnek a közvélemény előtti lejáratása volt. Mi sem lenne egyszerűbb most Orbán számára, mint az ellenzéki összefogás puszta létét annak bizonyítékaként feltüntetni, hogy a szalonképtelenné tett Gyurcsány immáron a spájzban van! Lehet emlegetni a DK alapítójának Balatonőszödön elhangzott szavait, melyeket szándékosan kiragadtak szövegösszefüggéséből. Emlékeztetni a „rendőrattakra”, mely valójában a frusztrált hatóságiak reakciója volt a tévészékházat megostromló csőcselék tombolására. Felidézhetik a kormánypárti megmondóemberek a fájdalmas megszorításokat, amikhez persze nem puszta passzióból folyamodtak a baloldali kabinetek, hanem a gazdasági világválság kényszerítette ki őket.
Az immáron tizenkét esztendeje tartó rendszerszintű kormányzati tolvajlás, illetve az orbáni garnitúra szociális érzéketlensége és dilettantizmusa azonban mostanra gyökeresen megváltoztatta a közhangulatot hazánkban. A rekordokat döntő állampolgári részvétel az előválasztáson azt jelzi, hogy a rezsim működésének kárvallottjai öntudatra ébredtek, s egyfajta „roosevelti koalíciót” hoztak létre a népnyúzó Orbán-kabinet leváltására. Az erkölcsi fölényét már régen elvesztő Fidesz elnöke, mely engedelmes alattvalókhoz szokott, nem tudja mire vélni ezt a széles együttműködést. Drága hitelekből származó pénzt szór hát a tömeg közé, s a bevált mumus, Gyurcsány Ferenc nevét mantrázza. Orbán Viktornak eszébe sem jutna az önvizsgálat. Mint vesztét érző zsarnok, gyorsan átjátszik még ezt-azt udvartartásának a közvagyonból.
Módszerei pedig keményednek: nemrégiben fegyveres adóhivatali tisztviselőket küldött Iványi Gábor gyülekezetére. Éppen Orbán gátlástalansága lesz az oka pártja választási vereségének.