APÁM sárgán a kórházi
ágyon bocsánatot kért ma
anyámtól, nyolcvankét éves,
a kisolló maradjon még,
hátha igazíthatja hó
fehér szakállát ebben a
büdös kórteremben, ahol
csak hajdani szép férfiak
nyögnek pelenkában, büdös
minden, mint a templomban rég,
az indiánok fingtak mind
és figyeltek, apám nem volt
indián, verekedtünk, míg
a panelszekrénynek löktem
mert ivott, és most felsírnak
éveink, együtt fekszünk ki
presszók padjaira, lottót
töltünk pohárba, számokat
ráz az ég, kihúzzák szépen
a névsorból, vele engem.
