Közvetlen munkatársai között, de a Bizottságon és az Európai Parlamenten belül is egyre erősödik az ellenérzés a magyar bővítési biztossal szemben, mert úgy ítélik meg, hogy Várhelyi Olivér a magyar politikához igazodik, azaz tolja Szerbia belépését, elnéző Törökországgal szemben, ugyanakkor gáncsolja Észak-Macedónia felvételét. Az érintett minden vádat visszautasít, von der Leyen szóvivője azt közölte, hogy a Bizottság elnöke továbbra is bizalommal van beosztottja iránt.
Várhelyivel szemben a legfőbb kifogás, hogy uniós tisztségviselők és belső dokumentumok szerint is elnézi a szerbeknél a jogállami visszásságokat. Mindenáron azon van, hogy Belgrád mielőtt tag lehessen és ezért még felvizezi a bajokat felsoroló időközi helyzetértékeléseket is. Pedig más uniós intézmények, illetve civil szervezetek sorra fogalmazzák meg a bajaikat a szerb demokrácia ügyében. Vagyis pont nem azt csinálja, amit a kinevezésekor von der Leyen a lelkére kötött.
Inkább megy a saját feje után, illetve ezt egy uniós diplomata úgy fogalmazta meg, hogy Orbán forgatókönyvéből játszik: tekintélyuralmi vezetőkkel parolázik és figyelmen kívül hagyja a jogállami gondokat. Egyesek a nyitás Voldemortjának nevezik. Mások szerint lejáratja Bizottságot a partnerek és a tagállamok szemében., hosszú távon meggyengíti az EU nyugat-balkáni politikáját.
De hát Orbán Viktor nem ért egyet a demokrácia európai felfogásával, főként ha Brüsszel az rendszerét bírálja. Azon felül főként Szerbiát szeretné mielőbb a tagok közt látni, bár az EU-ban bővítési fáradtságot tapasztalni. Miközben Oroszország, Kína, Törökország és az öbölmenti államok közössége folyamatosan igyekszik növelni befolyását a térségben.
Várhelyi közölte a saját stábjával, hogy neki a szerb csatlakozás a legfontosabb. Szűkebb kabinetje, amelynek munkatársait egytől egyik ő válogatta össze, ennek megfelelően jár el. Pedig a Freedom House már csupán hibrid rendszer minősítést adott Szerbiának, a bővítési biztos és csapata ezzel szemben folyamatosan igyekszik megszépíteni a képet. Ily módon megy a bruszt más főigazgatóságokkal, ám azok nem képesek helyretenni minden próbálkozást a magyar politikus részéről.
Az egyik következmény az, hogy Várhelyi közvetlen munkatársai között csapnivaló a hangulat, mert a legtöbben fontosnak tartják a közös értékeket, ám ez ütközik a belső vezetés álláspontjával.
Az Európai Parlament Budapesten járt vizsgálóbizottságának vezetője visszautasítja a munkájukkal kapcsolatos bírálatokat. A francia zöld Delbos-Corfield kitart amellett, hogy súlyos gondok vannak a magyar sajtószabadság, a tudomány függetlensége, a kisebbségi jogok és általában a jogállam körül, ennek megfelelően készíti el a részletes jelentést, várhatóan decemberre. Véleményét a tapasztalatok alapján megerősíti az osztrák szociáldemokrata Bettina Vollath, aki úgy látja, hogy az Orbán-kormány tekintélyuralmat alakított ki, már nem lehet a hatalmi ágak megosztásáról, önálló igazságszolgáltatásról, pártatlan médiáról beszélni.
A LIBE-delegáció a háromnapos út során nagy aggodalommal konstatálta azt is, hogy kormányközeli alapítványokba visznek ki közpénzeket, továbbá hogy újságírókat figyeltek meg az izraeli kémprogrammal. És bár a vendégek találkoztak a hatalom megbízottaival, valamint Fidesz-közeli sajtómunkásokkal is, Kovács Zoltán úgy értékelte, hogy a jogállami harcosokról van szó, aki LMBT-aktivistákat akarnak bejuttatni az óvodákba, iskolákba és TV-műsorokba.
Közben az EU továbbra sem utalja Magyarországnak a pénzeket az újjáépítési alapból, mert még mindig nem látja biztosnak, hogy nem lesz semmiféle suskus a felhasználás körül. Hasonlóképpen látja a helyzetet Delbos-Corfield, kiemelve: nehéz megbizonyosodni arról, a végén hová jutnak a források és ki húz hasznot belőlük.
A kétnapos olasz helyhatósági választások megmutatták, hogy a lakosságnak elege van a populista kísérletezésből, így nagy pofont kapott Salvini szélsőjobbos ligája, valamint a másik oldalon az Öt Csillag Mozgalom. Az igazi nyertes pedig a miniszterelnök, akinek a neve pedig nem is szerepelt a szavazócédulákon. Rómában a polgárok azt ikszelték be, hogy „basta”, azaz útilaput kötöttek az eddigi populista polgármester asszony talpa alá. Raggi nem egészen 20 százalékig vitte és az Öt Csillag képviselői leszerepeltek Nápolyban, Torinóban, valamint Milánóban is.
De az eredmény hasonlóan fájdalmas Salviniéknak is az 1300 település többségében. Szülővárosában, Milánóban valósággal lealázták a pártelnököt: még a 11 százalékot sem érte el, pedig két éve még jó 27 % támogatta. Kudarcot hozott számára Nápoly, Bologna és Róma is, míg a fővárosban a postfasiszta Olaszország Fivérei 18 százalékkal az élen végzett. De ők is elmaradtak a várakozásoktól.
Ellenben erősen feljött Letta szociáldemokrata tömörülés, valamint a Berlusconi-féle Forza Italia. Az egykor botrányhős ma már a polgári, Európa-barát politika biztosítékának számít. Viszont a részvétel negatív rekordot hozott, mindössze 54 százalékos volt. De az biztos, hogy a populisták megtorpantak, Salvini pedig mind inkább lúzernek számít, még saját pártján belül is.
Nagyon az a kép, hogy az olaszokat már nem érdeklik a Lampedusára érkező menekültek, az a fontos, hogy ismét normálisan tudjanak élni. Így vigyázó szemüket nem valamilyen demagógra, hanem a nyugodt, kiegyensúlyozott kormányfőre, Draghira vetik.
Ugyan a mostani uniós csúcson a nyugat-balkáni bővítés van terítéken, ám a hat állam aligha számíthat arra, hogy valamikor is bekerül az unióba, meg kell elégednie csupán szépségtapaszokkal. Már a Brdoi nyilatkozat megfogalmazása is csupán nyögvenyelősen haladt. Utal arra, hogy korlátozottak a felvételi lehetőségek, ugyanakkor kiemel olyan értékeket, mint az alapjogok, a demokrácia, a jogállamiság és a sajtószabadság.
A legnagyobb akadályt Franciaország képezi, amely már választási kampányt folytat odahaza, de Dánia és Hollandia sem ért egyet a nyitással. Arra hivatkoznak, hogy Bulgária és Románia idáig nagyon kevés reformot hajtott végre, illetve figyelmeztető jelnek tartja, ami Magyarországon és Lengyelországban történik, habár Merkel idáig védte mindkét kormányt.
Hogy enyhítsék a térség csalódottságát, az unió a szokásos módon pénzt dob be. Összesen 30 milliárd eurót, amiből 9 milliárd közvetlen közvetlen segély, a többi kezességvállalás. Ezen felül csökkentik a roaming költségeket a régió és Európa között. Fokozzák az együttműködést a bűnözés és a terrorizmus ellen. Cserében a hat kormánynak nyomatékosítania kell a propagandában, mennyire fontos az európai kapcsolat. De hát Moszkva és Kína leplezetlenül próbál nagyobb befolyáshoz jutni a térségben.
Az uniós csúcsok idáig nem sokat hoztak a Nyugat-Balkánnak, noha a régióval a földrajzi közelség folytán érdemes szoros kapcsolatokat kialakítani – írja a kommentár. Ám csupán az látszik, hogy az EU előadja, mintha fontos volna neki a beléptetés, az érintett országok pedig úgy tesznek, mintha javában megreformálnák magukat. Ám még nagyon sok a teendőjük, pl. a korrupció ellen. De a jelenlegi helyzetért a legfőbb felelősség az uniót terheli:
1. Nem tud közös álláspontot kialakítani, a franciák és a skandinávok keresztbe fekszenek a nyitásnak, mert odahaza félnek a saját populistáiktól.
2. A közösség képmutatónak látszik, mert milyen alapon követel változásokat a várományosoktól az igazságszolgáltatásban, amikor a magyar és a lengyel vezetés minden további nélkül építheti el a jogállamot? Arról nem beszélve, hogy Brüsszel nem tartotta be az ígéretét, hiszen az észak-macedónok teljesítették minden vállalásukat, mégsem kezdhették meg a felvételi tárgyalásokat.
3. Az EU képtelen stratégiai megközelítést alkalmazni, az oroszok és a kínaiak ezek után ki is aknázzák a régió csalódottságát. Arról nem beszélve, hogy az unió még a sikereket is képtelen eladni.
Ezek után az új német kormánynak arra kell törekednie, hogy a nyugat-balkáni eredményekért megfelelő viszonzás járjon, pl. hogy közbeeső állomásként ezek az országok az egységes piac részei lehessenek. Mert ettől ugyan még messze vannak, de érezniük kell, hogy megérik az erőfeszítések.
A türelem Nobel-díjat terem – sugallja a lap, akik nehezményezik, hogy ezúttal nem Karikó Katalin kapta a kémiai Nobel-díjat. De hát először meg kell bizonyosodni arról, hogy találmánya mindenben megfelel annak, amit Alfred Nobel 120 éve, az elismerés alapításakor lefektetett: olyanokat kell jutalmazni, akiknek a munkássága az előző évben a lehető legnagyobb haszonnal járt az emberiség számára.
És hát nehéz elképzelni, hogy akár egy ilyen felfedezés egyetlen esztendő alatt minden kétséget el tudna oszlatni a haszna felől. A természettudomány esetében a stockholmi bizottság ugyanakkor a kitartó munkát értékeli, az évtizeden át tartó kutatást. És az mRNS-technika esetében pont erről van szó, az óriási jelentősége sem kétséges, főleg ha fel lehet használni a rák elleni küzdelemben is.
Márpedig Karikó Katalin és munkatársa, Drew Weissman iszonyatosan sok idő óta kísérletezett, törte a fejét, kutakodott, ám gyakran hiába küzdött, hogy felhívja a figyelmet aze eredményeire. Ám már mindketten elnyerték az egyik legfőbb tudományos elismerést, a Lasker-díjat és tudnivaló, hogy a Nobel-díjat a legtöbbször alapkutatásokért ítélik oda. Úgy hogy csak nyugi: fogják mindkettőjüket még vendégül látni Stockholmban, a legnagyobb pompával.
