ALAPOK. 2019-ben kezdődött, bár az akkori főpolgármester-jelölti előválasztás legfeljebb csak csírája a most lezárult első fordulónak. Archoz és hanghoz jutott a választó, a nejlonszavú veteránok mellett friss politikusok jelentek meg, vitával és trollkodással tarkított verseny bontakozott ki. Abban, hogy Budapest az ellenzéké lett, az előválasztásnak fontos szerepe volt. Fejet fel, a hatalmad a szavazatod: ilyen egyszerű az üzenet.
A verbalitásban tobzódó politika ez alkalommal jó szavakat használt. Az előválasztás a demokrácia ünnepe, a szavazóké a választás, döntsön a nép. Meg a politikai kényszer. 2020-ra megérett a felismerés, hogy az összefogás új pályát kínál, míg a választók egy újabb vereség után elfordulnak tőlük. Közben a DK nőtt, az MSZP rutinosan haldoklott, a Momentum lelassult, a Jobbik felgyorsult, Márki-Zay Péter – ha nem is pártot - tábort szerzett magának. Győzelmi esély csak koalíciós fellépés esetén látszott.
Nyilatkozatai ellenére a koalíció sem fedte le az ellenzéki érzelmű szavazóbázis egészét, ezért különösen feltűnő, hogy a civilek és az új kispártok túl sok időt töltöttek panaszkodással, ahelyett, hogy megszervezték volna magukat. A véleményvezérek egyik fele fanyalogva biztatott, másik csoportjuk energiavámpírként csapolta meg az amúgy is csekély ellenzéki önbizalmat. A választók végülis azt követelték, hogy a sok nagyszájú törpe végre álljon egymás hátára, és hatékony politikai koalícióban valódi ellenzéki alternatívát mutasson fel. Az előválasztás ennek adott keretet.
TÖRTÉNET. A Hatpárt önmagát tekintette az ellenzéki oldal képviselőjének, az előválasztás intézményét saját jelöltjeik válogatására szánták, külső jelöltek csak valamelyikükhöz csatlakozva vehettek részt. A pártok elsősorban egymás között cserélgették jelöltjeiket, így akarták portfóliójukat javítani. A szavazók sokkal inkább a maguk kiválasztási jogához ragaszkodtak, és rossznéven vették a pártok bennfentes cserekereskedelmét. A kirobbanó botrányok kényelmetlen kérdéseket löktek a felszínre, amelyen ugyanakkor eddig nem látott mértékű médiafigyelmet keltettek. A pártok próbálták elhitetni, hogy jelöltjük az angyalok kórusában énekel, de aztán az előválasztások során valódi, jó és rossz karakterek bontakoztak ki, amit politikai fejlődésnek nevezek. A választók és a pártok is közvetlen tapasztalatokat szereztek önmagukról, illúzióikról, elitjükről. Mindez, zaftos botrányokkal kísérve nem egyszer megrázta a hatok helyi szervezeteit, és innentől kezdve a pártvezetéseknek is újra kell magukat építeni.
Végül a „külsők” is elhelyezkedtek a hatoknál, megkezdődhetett a szavazás. Az előkészítés során kiderült, hogy a feladat méretét (106 körzet, két miniszterelnök-jelölti forduló) - tapasztalat híján - némileg alábecsülték. Állami intézményekben szokásosnak mondható management hibák léptek fel: a döntések túl gyakran felfelé csúsztak, túl sok minden látszott politikai mérlegelést igénylő ügynek. Az előkészítőket nyomasztotta az indulás dátuma, kezdeti heti félnapos találkozásaik a végére napi 12 órás maratonná alakultak át.
Aztán: lefagyott a rendszer. Gyengébb idegzetűek itt feladták volna, ám az aHangnak és másoknak sikerült a támadást elhárítani. Bonyodalmak és hibák léptek fel az online felületeken, túlnyomó részüket elhárították, ebből a szempontból is gazdag tanulási folyamat bontakozott ki választói és szolgáltatói oldalon is.
Felszabadító érzés volt látni a kígyózó sorokat a sátrak előtt. Hatott a NER-re is: hamarosan felpörgött a StopezStopaz petíció, amely a maga statisztikai lódításaival tovább erősítette a benyomást: az előválasztás telibe talált. A SzámoljukEgyütt aktivistái végeztek. Bejelentették az eredményeket: Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter a sorrend. A 106 körzet fele valódi meglepetést hozott. Bebizonyosodott, hogy a választók értékelik a szorgalmas kampánymunkát, s hogy főleg velük, nem csupán a társpártokkal kell szövetkezni. A következő általános előválasztásra mindenből több kell: pénz, több sátor, önkéntes, képzett választási technikus és több bizalom a pártokban egymással szemben. De az előválasztás így is nagyot futott. Nem kicsi, nem sárga és a miénk.
KORMÁNYZÁS. Az ország bukméker irodává vált, amelyben azt értékelik, ki kivel léphet tovább. Nyilvánvaló, először Orbánt kell legyőzni, aztán meg kormányozni. Az elmúlt évtizedek pártpolitikai és civil forgataga és fiaskói után nincs ideális jelölt. Vannak viszont olyan ellenzéki politikusok, akikben erős a politikai tanulási képesség. Utóbbira nagy szükség lesz. Orbán leváltása után az ellenzékiből lett miniszterelnök beül ugyan Orbán székébe, de valódi pozícióját nem szerzi meg. Politikai háttere kihívásokkal lesz teli, partnerei mind akarnak valamit.
Sokan ebben a nehézséget látják, én a lehetőséget az átgondolt politizálásra. Az új miniszterelnök mérsékelt és hatékony legyen, lehetőségei szerint független a koalíció általános keretein belül. Vezető ilyent sohasem kap, hanem megteremt. Autonóm közigazgatással, transzparenciával. Mindehhez gyakorlatot szerezhet, ha társaival, még a választás előtt, árnyékkormányt alakít: felméri feladatait, szakértőket gyűjt, megmutatja magát.