– A koronavírusjárvány idején drasztikusan csökkent a külföldi vendégvadászok száma, és még az idén tavasszal kezdődött őzbakszezonra sem tértek vissza annyian, mint korábban. Viszont az őszi idény már újra a régi számokat produkálta – mondta lapunknak Balogh József, a herceghalmi székhelyű, a külföldiek számára itthoni vadászatok szervezésével foglalkozó Naturhun Kft. ügyvezető igazgatója. A visszajelzések alapján ők ebben az idényben hatszáz-nyolcszáz vendéggel számolnak, akiknek már előre lefoglalt vadászatuk van. Közülük eddig mindössze ketten jelezték, hogy ha már itt vannak nálunk, esetleg meglátogatnák a világkiállítást, de egyikük, egy idősebb svájci úr végül megbetegedett, így lemondta az egész vadászatot. Balogh József szerint Európában köztudott a vadászok körében, hogy Magyarország nagyon jó vadállománnyal bír, így ebben a közegben kevésbé van marketing-, vagy reklámereje egy ilyen eseménynek. Ennek ellenére ő úgy vallja, hogy ha az esemény szervezői jól kommunikálják a kiállítást, az akár hozhat később pluszvendégeket. Szerinte leginkább azoknak a laikusoknak adhat többletinformációt vagy élményt a világkiállítás, akik igazából nem sokat tudnak a vadászat mikéntjéről és nem ismerik jól hazai vadállományt.
– Az, hogy a koronavírusjárvány jelentősen visszavetette a külföldi vendégvadászok érdeklődését a hazai területek és lehetőségek iránt, akkor is érzékenyen érintette a társaságokat, ha közben a belföldi vadászok hozták a forgalmat, sőt esetleg ők többet is vadásztak itthon, miután külföldre csak korlátozott módon utazhattak – mondta lapunknak Polónyi György a Heves megyei vadászkamara elnöke. Szavai szerint ezért is fontos a Vadászati és Természeti Világkiállítás, amire most sajnos a pandémia árnyéka részben rávetül, hiszen amíg 50 évvel ezelőtti első ilyen bemutatóra sorra érkeztek a repülőgépek külföldről, s jöttek a vadászok a világ számos tájáról, addig ez most szintén visszafogottabban történik. A vadászatok az idei őszi szezonban gyakorlatilag a szokásos kerékvágásban beindultak, az észak-magyarországi térségben a külföldiek közül továbbra is jellemzően németek, osztrákok, hollandok, szlovákok lőnek vadat. Az életkor alapján megfigyelhető némi változás: az idősebb, de tehetősebb réteg még mindig óvatos, ők nem szívesen utaznak, jobban jönnek inkább a fiatalabb, bevállalósabb vadászok, akiknek viszont nincs korlátlan anyagi lehetőségük, így megválogatják, hogy milyen vadat szeretnének kilőni.
Mások szerint az egész világkiállítás gondolata elhibázott: egyrészt nincs semmilyen valódi koncepciója, amire felfűzték volna a témaköröket, másrészt a mai világban nincs értelme egy olyan rendezvénynek, ahol prospektusokból megismerhetjük például az afrikai vadászati lehetőségeket. – Ma az ember felül egy repülőgépre, és egy itthoni 15 kilogrammos agancsú szarvasbika kilövési áráért, nagyjából három és félmillió forintért már pompás tanzániai vadászatot tud vásárolni magának a világhálón, ehhez nem kell elmennie a Hungexpora és megnézni egy pavilont – ezt mondta a Népszavának egy közép-magyarországi vadásztársaság alelnöke. Szavai szerint 1971-ben még volt némi varázsa egy ilyen eseménysorozatnak, hiszen akkor úgymond a vasfüggöny mögül mutathatta meg magát az ország, és mi is rá csodálkozhatunk arra, hogy a világban milyen vadászati lehetőségek vannak. A múltba révedésre azonban nem érdemes egy több hetes rendezvénysorozatot felfűzni, elég lett volna egy három napos konferencia, ahol visszaemlékeznek a hajdani szép időkre. Azt a 10-16 milliárd forintot pedig, amit a kiállításra, és annak kommunikációjára költöttek, sokkal hasznosabbra lehetett volna fordítani – tette hozzá, s elsőként az élőhelyek megóvását említette, a mezőgazdaság ugyanis egyre nagyobb mértékben kebelezi be a hajdani vadföldeket.
Zsíros üzletet pörget tovább közpénzből a kormány
A hazai 1400 vadászterületen lévő társaságok, vadásztatók még a koronavírus járvány miatti utazási és egyéb korlátozások mellett is 30 milliárdos bevétellel, 3,4 milliárdos tiszta haszonnal zárták a 2020-as vadászati évet – derül ki az Országos Vadászati Adattárból. Jellemző, hogy 2019-hez képest az érintett társaságok bevétele nem csökkent, a profit apadt csupán mintegy 200 millió forinttal. A külföldi vendégvadászok számának átmeneti visszaesése sem okozhatott fájó sebet, mert pótolták őket a bővülő magyar vadásztársadalom új tagjai: jelentősen nőtt a hazai vadászok által elejtett állatok száma. Tavaly a vendégvadásztatásból befolyó bevételek jelentős részét, közel 4 milliárd forintot külföldiek állták, míg a magyarok által befizetett lő- és vadászati szolgáltatási díjak nagyjából 7 milliárdra rúgtak. (A vadásztársaságoknak a vadásztatás mellett számos más bevételi forrása van, így például a vadhús értékesítése, az állami támogatás vagy épp a szálláshely-szolgáltatás.)
Míg a hatvanas-hetvenes években 1000 hivatásos és 20 ezer sportvadász volt az országban, mára számuk 70 ezer közelébe nőtt. A vadászok számának növekedése nem feltétlenül jelentette az egy főre eső teríték csökkenését. Míg korábban Magyarországon ünnepnapnak számított elejteni egy-egy nagyvadat – gím- vagy dámszarvast, vaddisznót, muflont –, ma már gyakoribb ez. Évtizedekkel ezelőtt éves szinten átlagosan egy nagyvadat tudott egy vadász terítékre hozni, mára ez a szám öt fölé nőtt. És épp ez jelzi, hogy nem csak a pénzügyi adatok, a vadászok számának növekedése teszi kérdésessé, valóban ennek az ágazatnak van-e szükséges sokmilliárdos marketingre, ezt az üzletet kell-e újabb állami beavatkozással tovább fűteni. Szakértők szerint ugyanis a magyar vidék természetes vadeltartó képességének már most is sokszorosa a jelenlegi hazai vadállomány, ami ráadásul jelentős átalakuláson esett át. Mára nagyon eltolódott az állományon belül a nagyvad és az apróvad – fácán, mezei nyúl, fogoly – részaránya az előbbiek felé.
A társaságok számára ugyanis a legnagyobb bevételt a nagyvadak jelentik, így az intenzív tartással – a vadetetésekkel, a vadaskertek megjelenésével – jelentősen felduzzasztották a nagyvadállományt. A változás jelentőségét mutatja a csúcstrófeának számító gímszarvas-állomány változása: 1960-ban az akkor még jóval nagyobb erdőterületeket még csak 17 ezer gímszarvas járta, mára viszont 120 ezerre tehető számuk. Hasonló mértékben változott a többi nagyvad populációja is. Bár az ország területének zöme síkvidéki, mezőgazdasági adottságú, azaz hagyományosan apróvadas terület, a hazai terítéken a trófeás nagyvad állomány növekedésével párhuzamosan csökkent az apróvad részaránya – igaz ebben az intenzív, nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhelypusztulás is nagyban szerepet játszott. A vadásztársaságok által favorizált fácánállomány csak az állandó, jelentős telepítéseknek és kibocsátásoknak köszönhetően maradt szinten. Ezzel szemben a magyar vidék hagyományos és természetes vadjának számító, ám az élőhely változására jóval érzékenyebb fogolyállomány tragikus állapotban van, a valaha 1 milliós állomány mára alig tízezer példányra csökkent.
