Tavaly tavasszal az egész bezárkózott Európa Svédországra figyelt. Ez volt az egyetlen ország a kontinensen, amelynek járványügyi vezetése azt remélte, a vírus szabadon engedésével elérheti a nyájimmunitást. A kísérlet szomorú következménnyel járt, mert a Covid betört az idősotthonokba, és sok „idős, krónikus” beteg életét még az igen felkészült svéd egészségügy sem tudta megmenteni.
Nem véletlen, hogy a további hullámokat már jóval határozottabb védekezés közepette élték meg az ottaniak: távolságtartásra, maszkviselésre, gyakori – ingyenes - tesztelésre, az oltás felvételére buzdították őket. A Magyarországhoz hasonló lélekszámú Svédországban most épp lazíthatnak. Eddig nem egészen 15 ezer áldozatot követelt ott a járvány: kevesebb mint felét a hazai veszteségnek. A nyájimmunitástól ma is távol vannak, a számlálójuk 1,15 millió fertőzöttet mutat – de ezt legalább el lehet hinni, ellentétben a 822 ezres magyar adattal.
Most láthatóan a magyar kormány is a nyájimmunitás elérését tűzte ki céljául, azzal az apró különbséggel, hogy ők ezt nem mondják ki. Tömegrendezvényeket tartanak, a miniszterelnök kifejezetten lebeszéli a maszkviselésről a polgárokat, a tesztelés vagy drága vagy elérhetetlen (az milyen, hogy a magát fertőzöttnek érzőt megkérik, BKV-zzon már be a kórházba, ha tud járni?), az oltási program pedig megrekedt. És ezzel láthatóan nem foglalkozik senki: a miniszterelnök választást akar nyerni, a polgárok jó részének meg fogalma sincs arról, mekkora pusztítást végzett az országban a vírus, mert az adatokat láthatóan manipulálják, az ősszel-tavasszal összeomló járványellátás valóságát pedig eltitkolták előle.
Pszichológiai közhely, hogy hosszabb távon a mindent megengedő szülő okozza a legtöbb kárt a gyerekének. Ha nyájimmunitás nem lesz is itt jövő tavaszig, azt sajnos látni fogjuk, a birkatürelem mire elég.