Pontosítanék a nemzet fővadásza, Semjén úr minapi, nagyívű gondolatmenetén: ma nem a vadászat miatt kell magyarázkodniuk a vadászoknak. Hanem speciel Semjénék miatt. Pontosan ő és társai voltak azok, akik az utóbbi tíz évben arra kondicionálták a közvéleményt, hogy a vadászatról mindenkinek a helyiektől elhappolt vadászterületére helikopterrel a repkedő Mészáros Lőrincek, arisztokratikus díszkíséretben halomra lőtt fácánok százai előtt pózoló Lázár Jánosok, vagy éppen Semjén nemzetes uram jusson eszébe, aki a keresztény hitvédelemnél csak a vadász hivatásáról tud fennköltebben szavalni, majd valahogy lelő egy háziasított rénszarvast, továbbá nem átall úgy fotózkodni a vaddal, hogy közben rátérdel az állat nyakára. (Ez utóbbiért ma már egy mozambiki vadásztató cégnél is rászólnak a fizetős vendégre.)
A most 17 milliárdból összehalmozott vadászati világkiállításnak nevezett tobzódás is csak ezt a képet erősíti. Amiről nem szól ez a kiállítás: a vadászati tevékenység kilencven százaléka. Azaz a vad nevelése, gondozása, a természet és a művelt környezet kényes egyensúlyának a fenntartása. A kiállítás ehelyett a puskás NER-elit magamutogatásának újabb drága seregszemléje lett, iszonyú halomba hordott agancs- és kitömött állatbőr-hekatomba, a bankkártyával és puskával a természet ellen vívott háború győzelmi menete. Hogy a NER vadászai fejében mennyit jelent az „egy a természettel” szlogen, arról nagyjából mindent elmond, ahogy a magyar nemzeti parkok a kiállító óriáshangárokból egy 5x5 méteres kis bokszot kaptak, ahová kitehettek pár prospektust magukról.
Nem csoda, ha a laikus látogató az egészből annyit szűr le, hogy a vadászat az a fura tevékenység, amikor a szupergazdagok szörnyű sok pénzért mindenféle egzotikus állatból szobadíszt gyártanak, közben meg mindenféle, A Gyűrűk Urát idéző vadászjelmezben pózolnak, amelyekről visít, hogy egy mocsaras ártéri erdőben vagy szedres vaddisznós sűrűben száz métert sem lehet bennük megtenni. Ez így egy iszonyúan sok pénzbe kerülő mélyütés annak a hetvenezer közvadásznak, hivatásosnak, akik az év nagy részében kint vannak az erdőben, hóban, sárban, vadat etetnek, vadkerítést emelnek, magaslest javítanak, óvják a vadat rabsictól. Akiknek a 99 százaléka nem közbeszerzéseken meg ki tudja min hülyére gazdagodott parvenü alak, hanem teljesen átlagos anyagi körülmények között élő természetjáró, gazdálkodó. Mégis nekik kell magyarázkodniuk a vadászatot is propaganda-eszközként felhasználó politikai műmájerek miatt, pont úgy, ahogy egy hívő kereszténynek is ég az arca, ha szóba kerül a Fidesz-KDNP szenteskedése, vagy egy focistának, ha a Felcsúti Puskás SC.
És ez az igazi baj. Mert később borzasztó nehéz lesz elmagyarázni, hogy az igazi vadgazdálkodás semmiképpen sem az, ha egy NER milliárdos az oroszlánbőrre tett elefántcsont fotelben mereng azon, hogy mielőtt végleg elolvad az Északi Sark, jó lenne még pár jegesmedvét és rozmárt is agyonlőni. Csak ahhoz a főninek valahogy újra jóban kellene lennie a sorosista norvégokkal meg a libsi kanadaiakkal.