A mélytengeri bányászat kétéves haladékot kapott, miután a kis Csendes-óceáni sziget, Nauru nyár elején arra szólította fel az ENSZ Nemzetközi Tengerek Mélye Hatóságát (ISA) - amelynek az óceánokban folyó bányászat felügyelete a feladata -, hogy ez idő alatt hozzon létre megfelelő szabályzókat. Erre azért van szüksége a 21,3 négyzetkilométeres szigetállamnak, mert egy kanadai multinacionális fémbányász cég, a The Metals Company (TMC) közreműködésével elkezdenék a sziget közelében, az óceán mélyén található ásványkincsek - elsősorban foszfát - kitermelését - írja a Guardian. Lépésük - egyre nagyobb visszhangot keltve a kormányhivatalok, a környezetvédő-mozgalmak, és a tudósok között - a Földünket borító óriási kiterjedésű óceánok kiaknázásának veszélyeire irányította a figyelmet.
Több ezer méter mélyen, a nagy vizek fenekén burgonyaméretű, gumónak nevezett szikladarabkák milliói találhatók. Ezek ritka fémeket, rezet, nikkelt, mangánt és kobaltot tartalmaznak, amelyek a zöld működést szolgáló technológiákat használó autókban, szélerőművekben, napelemekben játszanak fontos szerepet. Fenntartható szárazföldi bányászatuk egyre nehezebb, a mélytengeri kitermelés mellett érvelő vállalatok szerint nincs választás, ha megújuló energiára alapozó technológiát akarunk, ez a jövő útja. ,,Ma már rendelkezünk azokkal az eszközökkel, amelyekkel az óceánok mélyét jobban megismerhetjük az elkövetkezendő tíz évben, mint az tettük az elmúlt tízezer év alatt. Fel kell fedeznünk, mi van ott, mielőtt szétromboljuk” - mondta Oliver Steeds, aki Nekton néven hozott létre alapítványt mélytengerek kutatására. Önműködő járműveket, robotokat használnak a tengerfenék feltérképezéséhez, de nem a kiaknázás, hanem a megóvás céljából. Az óceánokban élő fajok számát 2,2 millióra teszik, ezeknek több, mint 90 százaléka még nincs leírva.
A bányászvállalalatok eddig nagyjából akkora terület hasznosítására kaptak engedélyt az óceánokban mint Német-és Franciaország együttvéve, és a terület várhatóan gyorsan fog növekedni. Most már csak egy nemzetközileg elfogadott működési szabályrendszerre lenne szükség. Ezeket a szabályokat az ISA-nak kell felvázolnia, de a folyamat lassabb, mint azt a befektetők és a bányászcégek szeretnék. Nauru kétéves határidőt szabó ultimátuma ezért játszik fontos szerepet, mert 21 hónap múlva a TMC leányvállalata, a Nauru Óceáni Erőforrások (NORI) engedélyért fog folyamodni, hogy a Hawaii és Mexikó közötti, északi Csendes-óceáni zónában kitermelést folytathasson. A mélyben nem csak az említett fémek találhatók, hanem ittrium, arany, ezüst és platina is, legnagyobbrészt melegvizes források környékén fordulnak elő, vagy kisebb-nagyobb szikladarabkákban.
Amikor a hetvenes évek közepén először próbálkoztak a szikladarabkák betakarításával, a műveletért felelős vezérigazgató elkeseredetten úgy jellemezte a feladatot, olyan, mintha „az Empire State Building tetején állva éjszaka megpróbálnánk kis köveket felszedni a járdáról hosszú szívószálakkal”. A technika azóta fejlődött, de a környezetvédelmi veszélyek nem csökkentek és még egy ideig eltarthat, amíg a környezeti kockázatok teljes mértékben megérthetők lesznek. Az a 21 hónap, ami Nauru és a TMC által szabott határidőből még hátra van, ehhez kevés. Ráadásul nem csak a bányászat pénzigényes, hanem a független ellenőrzés is: a nemzetközi szervezeteknek költséges eljutni ezekre a távoli, nehezen megközelíthető helyekre. Szerencsére úgy tűnik, hogy az akkumulátorgyártók és más iparági szereplők sokkal inkább a környezetvédők, mint a bányászok oldalán állnak. Áprilisban a BMW, a Volvo, a Google és a Samsung is csatlakoztak a WWF mélytengeri bányászatot megakadályozandó moratóriumfelhívásához.
A tudósok szerint a TMC vészharang-kongatása korai, a szárazföldi fémkészletek még tíz évig elegendők, és az igények jó része azután is fedezhető lesz a gyorsan fejlődő újrahasznosítási technológiák révén. A természetvédők pedig attól félnek, ha a mélytengeri bányászat beindul, aligha lehet majd gátat szabni terjeszkedésének.
