film;Francois Ozon;

- Álmodozások után – François Ozon új filmjéről, a ’85 nyaráról

A francia kultrendező, François Ozon legújabb, a magyar mozikban most startoló ’85 nyara című művében, Aidan Chambers angol író 1982-es regényét adaptálta. A direktort a Zoomon értük utol.

A ’85 nyara elvileg az első nagyjátékfilmje lett volna, aztán elvetette a tervet. Majd, most, évtizedekkel később mégis leforgatta. Miért?

Annak idején túlságosan közel kerültem Aidan Chambers Dance on My Grave című regényéhez, annak karaktereihez, és életem egyik legjobb döntése volt, hogy félretettem, mert így mostanra sikerült újra kellő távolságba kerülnöm. Amikor először olvastam a regényt, csak tizenhét éves voltam, teljesen magával ragadott. Ekkor még csak álmodoztam arról, hogy filmrendező leszek. Aztán sokáig velem maradt a könyv, és azzal, hogy idősebb lettem, több gyengédséget kezdtem el érezni a szereplők iránt. Nem rajongtam már értük lángolva, de sokkal inkább megértettem őket.

Hogyhogy?

Nekem annak idején az illúziók elvesztéséről szólt a regény. Tiniként hosszasan álmodozunk az első szerelemről, a hercegről vagy a hercegnőről, aki örökké szeretni fog miket, majd, amikor jön az első nagy szerelem, igen hamar rájövünk, hogy a valóság egészen más. Én innentől kezdve kezdjük felnőttként élni az életet.

A filmben a felnőtt karakterek elegánsan elrajzoltak.

Mindemellett joggal mondhatja bárki, hogy most, hogy már én is a „szülők” korosztályába léptem, róluk is illene beszélnem. Amikor hosszú évek után újra olvastam a könyvet, csodálkoztam, hogy mennyi mindenről elfeledkeztem: csak a szerelmi szál maradt meg, a „felnőttek” nem.

A filmjének szuper jók a dalválasztásai. Ezek személyes kedvencek?

Igen, mert bár Aidan Chambers regénye a nyolcvanas években íródott, ő sokkal inkább a hatvanas évekre, a saját gyerekkorára gondolt. Fogalmazzunk úgy: az én gyerekkoromhoz illesztettem a film jelenét, így jött a képbe azonnal a The Cure és az angol új hullám.

Rod Stewart-dal is van benne…

Mely tudom, nem a nyolcvanas, hanem a hetvenes évek. A temetői táncjelenethez kerestünk dalt. Ehhez az Alexis-t alakító Félix Lefebvre-t kértem meg, hogy segítsen, hiszen ő egyben zenész is. Nem ismerte a korszakot, de utána nézett, ő talált rá Rod Stewartra, akinek a stílusa tökéletesen beleillett a film tervezett atmoszférájába. Tudom, manapság a fiatalok körében Rod Stewart valamiféle öreg és giccses előadó, de Franciaországban még nagyon menő. Én is rajongója vagyok.

Ha már szóba került Félix: hogy talált rá, illetve a másik főszerepet alakító Benjamin Voisin-ra?

Bár országos castingot tartottunk, Félix igen hamar megvolt, ő már egy korábban is mert feltörekvő tehetség volt. Megvolt benne a gyermeki naivitás, és főleg ártatlanság, amit kerestem. Benjamint többször meghallgattam Alexis szerepére, de mindig az volt az érzésem, túl okos és „ördögi”, ha úgy tetszik, túlságosan felnőtt már, így végül David, a csábító szerepét osztottam rá, miután kiderült, kettőjük között tulajdonképpen működik a kémia. Itt szeretném hozzátenni: a fiatal francia színészek esetében egyáltalán nem probléma, ha egy-egy karakter meleg, simán elvállalják. Ellenben, amikor idősebb színészekkel dolgoztam, nem egyszer nem vállaltak szerepet a filmjeimben, mert aggódtak attól, hogyan befolyásolja ez a karrierjüket. Nem tudnak a civil és a szakmai élet között különbséget tenni, és volt arra példa, hogy egy amúgy meleg színész nem akart meleg szerepet eljátszani. De felnőtt egy generáció, mely ezen túllépett.

Fontos volt önnek, hogy David karaktere zsidó?

Érdekes kérdés, nekem sem volt teljesen egyértelmű, hogy Aidan Chambers számára miért volt ez ennyire fontos, így megkérdeztem őt. Számára az nagyon fontos volt, hogy az angol környezetben – ahol regénye játszódik – komoly zsidó közösség van. Neki fontos volt, hogy elmerüljön a hagyományokban, rituálékban – például, hogy részletesen leírja, milyen a zsidó teremtési szertartás. Nekem, filmkészítőként ez nem volt ennyire lényeges, így ezen nem változtattam. Sőt, nekem az sem lényeges, hogy David meleg, csak is kizárólag két fiatal kötődésének kialakulása érdekelt.

Nagyon trendi manapság a nyolcvanas évekről filmezni és LMBTQ-témákat feszegetni. Miközben egyúttal sokan támadják is az ilyen filmeket.

Szögezzük le: sosem készítettem politikai agendával filmet. De érdekességképpen elárulom: a ’85 nyara Franciaországban a két járványügyi korlátozás között debütált a mozikban és nagyok sikeres volt – főleg a fiatal lányok körében. Ez egy univerzális történet, mellyel mindenki azonosulni tud nemtől és szexuális beállítottságtól függetlenül. A siker mellett szólt minden bizonnyal, hogy több hónap bezártság után egy olyan filmet lehetett nézni, mely egy sokkal szabadabb világot hozott vissza, amikor még lehetett klubokba járni.

A nyolcvanas években indult az AIDS. Erről viszont nincs szó a ’85 nyarában.

Ennek az időszaknak a sajátos kettőssége, hogy a fiatalok szabadabban fedezhették fel a szerelmet, ugyanakkor azzal is szembesülniük kellett, a szerelem halálhoz is vezethet. Ez egy generációs trauma. Aidan Chambers az AIDS kirobbanása előtt írta a regényét, így nem volt okom nekem beletenni az AIDS kérdéskörét. Jómagam meg korainak érzem, hogy erről a témáról filmet készítsek.

Merre járt ön 1985-ben?

Spanyolországban és egy nagyon bizarr szerelmi kalandom volt. De erről nem árulhatok el többet.

Évente jelentkezik egy-egy új mozifilmmel. A Netflix nem környékezte meg?

Dehogynem, de nekik csak akkor fogok dolgozni, ha már nem lesznek mozik és a streaming lesz az egyetlen megjelenési mód. Nem mellékesen, amikor a ’85 nyara elkészült, több streamingszolgáltató ajánlott komoly összegeket, de végül is várhatnak. A film nagyvászonra készül. 

NévjegyFrançois Ozon (Párizs, 1967. november 15. –) az egyik legjelentősebb francia rendező. Főbb művei: Swimming Pool, 8 nő, A házban, Frantz, Dupla szerető, Isten kegyelméből.

Még 1922-ben hozták a tiltó rendeletet, aminek erkölcsi okai voltak.