Az ellenzéki miniszterelnök-jelölti vita a felszínre hozta azt, amit a pártok eddig forró krumpliként dobáltak, jelesül a jogállamiság kérdéseit: hogy mit is akarnának kezdeni – a reménybeli kormányváltás után – az alaptörvénnyel, illetve a kétharmados jogszabályokkal, amelyekkel a Fidesz bebetonozta hatalmát. Az ugyanis eléggé egyértelmű, hogy kizárólag egy kétharmados siker tehetné – viszonylag – simává az utat az új hatalom előtt.
Ezt azonban a dolgok jelenlegi állása szerint nyugodtan félretehetjük; a közvélemény-kutatások masszív másfél-kétmilliós kormánypárti, vagy inkább Orbán-tábort mutatnak ki. És ha így van, márpedig most ez így van, akkor igencsak nehéz helyzetet örököl az új kormány, hisz minden fontos helyen, minden lényeges pozícióban a Fidesz emberei ülnek, többnyire leválthatatlanul.
Ezt a helyzetet feloldandó gondolkodtak el komolyan tudós emberek, hogy mit is lehetne tenni, milyen eszközhöz nyúlhat a jelenlegi ellenzék. Oda jutottak – Vörös Imre, Forgács Imre, Bárándy Péter és mások is -, hogy a rezsim működéséről bizonyítható: nem pusztán a hatalom kizárólagos birtoklására tört, de meg is valósította azt. Az összefogásban érintett politikusok mégis óvakodtak ezt a teóriát magukévá tenni, nem pusztán a jelenlegi hatalom kampányától, őket vádoló súlyos kijelentésektől, hanem a kényes ízlésű demokraták - ez itt nem gúnyolódás – bírálataitól is tartva.
Félelmük nem is volt alaptalan: amióta a televíziós vitában a jelöltek részben kimondták a teljes trónfosztás igényét, egyre-másra bukkannak fel olyanok, akik elfogadhatatlannak, antidemokratikusnak tartják, ha egyszerű többség esetén hozzá mernek nyúlni kétharmados döntésekhez. Olyan is akadt, aki egy televíziós műsorban kidagadt erekkel esett neki az ellenzéki miniszterelnök-jelölteknek; szerinte a törvények szentek, márpedig a Fidesz minden lépését a parlamenttel szavaztatta meg. Hogy kétharmaduk van, hát - Antall Józseffel szólva – tetszettek volna jobban teljesíteni.
Csakhogy: vajon tényleg szabályosnak, erkölcsileg és jogilag is megalapozottnak lehet-e tekinteni, hogy a hatalom ellenőrzéséből teljesen kihagyták az ellenzéket? Elfogadható-e, hogy a parlamenti többséget arra használták, hogy folyamatosan a saját érdekeik alapján hajlítgassák a törvényeket? Tényleg törvényesnek tekinthető-e, hogy a rendeleti kormányzást kihasználva a járvány megfékezéséhez nem szükséges határozatokat hoztak? És vajon mennyire fogadható el jogállaminak és etikusnak, hogy a veszélyhelyzet hatálya alól kivonnak egyes rendelkezéseket, meglehetősen szelektív módon? Konkrétan: hogyan lehet jogszerűnek tekinteni, hogy – például – az országos népszavazást, mert Orbán érdekei ezt diktálják, a veszélyhelyzet ellenére engedélyezik, de a helyieket továbbra is tiltják?
Nem, kérem, nem lehet itt eltartott kisujjal jogászkodni, hisz egy olyan országban élünk, ahol a törvényességnek csak a látszata él, és amely rendszernek semmi köze a demokráciához. Szóval hátrább azokkal a kisujjakkal. Már ha tényleg demokráciában akarunk élni.