Az elmúlt másfél évben a koronavírus jelentősen megváltoztatta a városlakók életét. Az első hullám idején még többségben voltak azok a vélemények, amelyek a járvány elmúltával gyors visszarendeződést vártak. Mára azonban már sokasodnak azok az írások, melyek a Covid utáni várost a maitól lényegesen eltérőnek jósolják, elsősorban az USA-beli folyamatokból kiindulva.
A járvány előtti időszakban a városfejlődésre ható tényezők közül minden bizonnyal az éghajlatváltozást említették a legtöbben, de sok szó esett a lakhatási válságról és a lakosság elöregedéséről is. Emellett mindannyiunk számára szembetűnő volt az offline kereskedelem visszaszorulása. A járvány azonban még a korábban egyébként feltűnően gyorsnak tekintett folyamatokat is szuper sebességbe kapcsolta. Az Államokban például az online kereskedelem térhódítását 2024-re 24 százalék körülire várták. Ehhez képest 2020-ban már 33 százalékot tett ki a teljes kiskereskedelmi forgalmon belül. Egyre több szó esik arról is, hogy a járvány után már az oktatás területén sem lehet majd teljesen visszatérni a régi metódushoz.
Összességben azonban nagy valószínűséggel a távmunka térhódítása az, amely a legnagyobb hatással lesz a munka és települések területi átrendeződésére. Az utóbbi évtizedekben a kommunikáció fejlődése már fokozatosan felszínre hozta a távmunka jogosultságát, de a napjainkban tapasztalt ugrást a koronavírus által teremtett helyzet kényszerítette ki. Egy évtizede a US Census Bureau adatai szerint a lakosság mintegy 7 százaléka dolgozott távmunkában, mára az USA összes munkavállalójának 50-60 százaléka képes otthonról végezni a munkáját. Becslések szerint a vegyes forma elterjedése várható, amikor néhány napot kell a hivatalban tölteni, így átlagosan a teljes munkaerőállomány mintegy 20-30 százaléka otthonról dolgozik majd. Az irodapiac rezgései önmagukban is komoly hatásúak lehetnek, de további negatív folyamatokra is számítani lehet.
A városok belvárosainak gazdasági alapját jellemzően a turisták és az irodákban dolgozók fogyasztása adja, különösen a nagyvárosokban, ahol a képzett foglalkoztatottak és a szolgáltatások aránya az átlagnál magasabb. Ha a távmunka miatt ezen kereslet jelentős része kiesik, számos szolgáltató ( étterem, fodrász, stb.) is bezárásra kényszerülhet. A folyamat - az önkormányzatok pénzügyi nehézségeivel kombinálva - leépülési spirálhoz vezethet, ami csak tovább erősíti a kiköltözési hajlandóságot, és erős nyomást jelenthet a lakáspiacra is. Természetesen a csökkenő ingatlanárak ugyanakkor vonzerőt is jelenthetnek, főként a legfiatalabb korosztály számára. A lakóhely preferenciára vonatkozó elemzések azt mutatják, hogy az iskolázott legfiatalabb korosztályok előnyben részesítették a városi életformát, sokkal inkább, mint az idősebb generációk tették, hasonló idős korukban. Demográfiai elemzések azonban arra mutatnak rá, hogy a nagyvárosok iránti „kereslet” összességében csökkenő tendenciát mutat. A várost kedvelő iskolázott 20-29 évesek száma és aránya a következő 10 évben csökken az USA-ban csakúgy, mint az 50-64 éves lakosok száma, akik még aktívak, és a gyerekek kiröppenése után ugyancsak szívesen élnek városi környezetben. Ezzel szemben a legnagyobb súllyal jelen lévő 30-49 éves fiatal családosok a kisebb városokat és az agglomerációt részesítik előnyben, továbbá a felmérések szerint a 65 év feletti, gyorsan növekvő réteg szintén szívesen mozdul a zöldebb környező települések felé.
Kérdés ezek után, hogy a pandémiát követő folyamatok igazolják-e a félelmeket? Látszólag igen. 2020-ban az amerikai városok lakosságának fogyása lényegesen meghaladta az előző évtizedben tapasztalt mértéket. Az átlagos havi fogyás 2017-től 2019-ig március és szeptember között 28 ezer fő volt, 2020-ban azonban a duplájára, 56 ezer főre növekedett. A képet azonban lényegesen árnyalja, hogy nem a kiköltözők száma nőtt ugrásszerűen, hanem a beköltözések maradtak el, ami teljesen érthető a pandémia és a zavargások okozta bizonytalanság mellett.
Az agglomerációba való kiköltözés, a kertvárosok vonzása nem új keletű, sőt a 60-as évek óta szinte töretlen. Az elmúlt négy évtizedben tapasztalható nagyvárosi boom - amit nem kis részben a migráció táplált - korántsem az agglomeráció rovására ment végbe, hanem inkább amellett. A nagyvárosok időszakos virágzása ellenére az USA lakossága növekvő arányban él az agglomerációban, miközben a városi és a vidéki lakosok aránya folyamatosan csökken. 1940-ben még az amerikaiak fele vidéken élt. A városiak többsége, a népesség egyharmada, döntően a belvárosokban keresett otthont, a kertvárosi lakosság aránya csak kevesebb mint 20 százalékot tett ki.
2000-re már a szétterülő városrégiók (város az agglomerációval együtt) adtak otthont a lakosság 80 százalékának, de ezen belül is a népesség 50 százaléka kertvárosokban telepedett le.
A Covid időszakában megfigyelhető nagyvárosi lakosságvesztés tehát nem újkeletű, de ezúttal néhány új, figyelemre méltó jelenség is érzékelhető. Egyrészt az agglomerációs kiköltözések során lényegesen növekedett a rádiusz, a mozgások hatóköre. A hagyományos kertvárosokba költözők száma csökkent, viszont az egyre kijjebb eső területek, a külső peremek több lakost vonzottak az alacsonyabb ingatlanárak és olcsóbb megélhetés miatt. Összességében a legnagyobb kiáramlás a magasabb produktivitást mutató nagyvárosokból jellemző, ahol a magasan képzett foglalkoztatottak aránya, a lakásárak és a megélhetési költségek is jóval magasabbak.
Ily módon a pandémia hatására egyfajta kiegyenlítődés indult meg: az elmúlt egy évben a lakásárak gyorsabban növekedtek az alacsonyabb költségű városokban, mint a drágábbakban. Ezen belül is 2020-ban az USA 30 legnagyobb városa körzetében jellemző volt, hogy a városközponttól való távolodással a lakásárak növekedése egyértelműen gyorsult. Vagyis drágábbtól az olcsóbb felé és a központtól a periféria felé spriccel szét a lakosság, egyre nagyobb hatósugarat fedve le. Úgy tűnik, hogy megindult egy olyan folyamat, amely nem pusztán a korábban jellemző város és az ahhoz szorosan hozzátartozó agglomeráció ellentétpárjában mozog. A távmunka elszakítja a köldökzsinórt, és ezáltal a teljes településszerkezet lassú átrendeződése várható a népesség eddiginél alacsonyabb koncentrációja mellett, lényegesen szétterülőbb mintázattal.
Az új jelenségek sorában meg kell említeni a várospolitikákban megjelenő súlyponteltolódást is. Korábban a munkaadókért, a cégek betelepüléséért folyt ádáz harc. A leghíresebb példa az Amazon csalogatása volt: 200 város harcolt azért, hogy a cég központja odaköltözzön, és a beígért kedvezmények egymilliárd dollárra rúgtak! Most azonban a városok jellemzően a munkavállalókat célozták meg, pénzzel és ajándékokkal (5-10 ezer dollár, bicikli) kedveskedtek az odaköltözőknek. Így próbáltak minél több lakost verbuválni, ami lényegesen egyszerűbb és olcsóbb módja a növekedésnek, mint a cégek betelepülésére épített stratégia.
Mindezzel párhuzamosan kitapintható az is, hogy a cégek is növekvő számban tervezik elhagyni a klasszikus és drága városi régiókat. A startup cégek alapítói 2020-ban még döntően továbbra is ezeket a területeket jelölték meg mint potenciális székhelyüket. 2021-re azonban lényeges eltolódás történt. 6 százalékról 42 százalékra ugrott azok száma, akik távmunkára kívánnak alapozni. Lényegesen csökken azon cégek aránya, amelyek a hagyományos városrégiókat választanának, és ugyanakkor számottevően nőtt a kisebb, kevesebb mint egymillió lakossal rendelkező városok iránti érdeklődés.
Úgy tűnik tehát, hogy az ipari forradalmat követően létrejött konstrukció, amelyben a munka és lakóhely szétválik, mára már idejétmúlttá, drágává és kevésbé hatékonnyá vált. Olyan új modell van kialakulóban, amelyben a munka, a bevásárlás, de talán még a tanulás sem különül el az otthontól, ami a városok életére meghatározó hatással lesz. A kertvárosi fejlődés további burjánzására számíthatunk, egyre szétterülőbb szerkezetben, csökkenő népsűrűség mellett.
A folyamat által felvetett további problémákat a cikk holnap megjelenő, második része mutatja be.