Ferenc pápa megtalálta a módját, hogy üzenjen a bevándorlást élesen elutasító, igencsak jobbos Orbán Viktornak, de kifogásait nem szemtől szembe mondta el, hanem akkor, amikor a magyar katolikus püspököknek beszélt. Kifejtette, hogy a főpapságnak támogatnia kell a sokszínűséget, a kormányfő számára pedig az volt a mondandója, hogy az Istent nem lehet erős embernek tekinteni, aki elnémítja az ellenfeleket. Azon felül a vallási gyökerek révén kitárhatjuk karunkat mindenki felé.
Továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, kisebbségek, migránsok és az egyes vallások hozzásegítettek ahhoz, hogy az ország kultúrája sokféle legyen. A sokszínűség persze az elején gyakran félelmeket vált ki, mert megrendíti a biztonságot és a nyugalmat. De egyben lehetőségek nyújt arra, hogy a testvériség felé forduljunk. Amikor másfajta kultúrákkal, nemzetiségekkel, politikai és vallási felfogásokkal szembesülünk, akkor vagy azt csináljuk, hogy az úgynevezett identitásra hivatkozva mereven bezárkózunk, vagy kitárjuk szívünket mások felé és együtt váltjuk valóra a testvéri társadalom álmát.
Sürgette egyben, hogy a magyar katolikus egyház emeljen új hidakat, ily módon járuljon hozzá a párbeszédhez. Mutassa meg igazi arcát és legyen fényes jelkép az ország számára.
Ehhez képest a kormányfő azt a levelet adta ajándékba másolatban a vendégnek, amelyet még IV. Béla küldött Rómába, elpanaszolván az akkori pápának, hogy jönnek a tatár seregek, de az egyháztól üres szavakon kívül nem kap más segítséget.
A jelentés kitér arra, hogy Magyarországon jövőre fontos választások lesznek, Orbán erre készülve igen jó viszonyt alakított ki fundamentalista katolikusokkal, akik jelentős része nem ért egyet Ferenc irányvonalával. Ugyanakkor a kiutalt milliókkal megvette a magyar egyház hallgatását. Ám a vendég pont arra figyelmeztetett, hogy hiba összekeverni a politikát és a vallást.
A helyszíni tudósítás azzal zárul, hogy Magyarország mind inkább magára marad a földrészen. És a Hősök terén tegnap sokan érezték, milyen ellentétek vannak az egyházfő és a magyar vezető között. Illetve hogy nem tudják, hová álljanak a kettő között.
A pápa azt sürgette az orbáni Magyarországtól, hogy az nyújtsa ki a kezét mindenki felé. Ezt azután mondta, hogy találkozott a szélsőjobbos autokratával, aki a bezárkózó Európa víziójának bajnoka. Megjegyzése óvatos, de egyértelmű bírálat volt a migránsellenes politikának címezve, miután a miniszterelnök méregnek minősítette a bevándorlást. Az állásfoglalást sokan várták, miután Ferenc gyakorlatilag a politikai ellenpontjával találkozott.
A megbeszélést protokolláris okokból nem lehetett kikerülni. Orbán számára viszont egyensúlymutatvány volt, mert egyfelől üdvözölnie kellett a vendéget, aki egészen másként ítéli meg Európa jövőjét, másfelől viszont tiszteletet kellett mutatni, ha meg akarja tartani a katolikus választókat.
A találkozót óvatosan rendezték meg, de tartalmazott néhány fura elemet. A vatikáni kamerákat ugyanis mindjárt az elején lekapcsolták. Utána viszont Orbán gyorsan feltette a világhálóra a közös képet, hozzátéve, hogy azt kérte a Szentatyától: ne engedje elpusztulni a keresztény Magyarországot. A katolikus egyházközpont csupán annyit közölt, hogy az eszmecsere szívélyes volt. Viszont nem esett szó a migrációról, ahol talán a legnagyobb ez eltérés kettejük véleménye között. A jelentés hozzáfűzi, hogy ebben a kérdésben egyre inkább a magyar vezető hozzáállása terjed el Európában.
Orbán Viktor azt terjeszti: azt kérte a pápától, hogy az ne engedje eltűnni a világból a keresztény Magyarországot, amire válaszul az úgy reagált, hogy nem szabad mereven védelmezni az ún. identitást. Továbbá hogy nyitottnak kell lenni mindazokkal szemben, akik napjainkban szükséget szenvednek.
Ugyanakkor független sajtóforrások nehezményezték, hogy Orbán a találkozóról készült felvételre rátette a saját logóját, úgy küldte szét. Vagyis választási célokra használta fel az eseményt.
A vendég a vallások képviselői előtt határozott harcot követelt az antiszemitizmus ellen. Mint kifejtette, a lappangó zsidógyűlölettel szemben az együttműködés és a testvériség hajlandóságát kell felmutatni. Arról is beszélt, hogy az igazi isten és a bennünk rejlő bálvány között alapvető különbség van, mert a Megváltó a keresztfán nyugszik, annak a hamis istenségnek az ellentéteként, amelytől azt várjuk, hogy erővel uralkodjon és elhallgattassa ellenségeinket.
Ideológiailag világok választják el egymástól a kereszténység önjelölt védelmezőjét, Orbán Viktort, illetve a reformbarát pápát. Előbbi jobboldali-populista, aki nacionalista és bevallottan ellenez minden univerzalizmust. Vagyis nézeteik szögesen ellentétben állnak egymással. Ferenc szót emel a kirekesztettekért és a menekültekért, megértést mutat a melegek iránt. Ezzel szemben a magyar politikus fémkerítésekkel, szögesdróttal zárja le az országot a menedékkérők előtt, jogellenesen kitoloncolja az illegális migránsokat. Magát azonban a kereszténység védelmezőjének, az utolsó végvári kapitánynak tartja, aki megóvja Európát a muzulmán bevándorlók „áradatától”.
A kereszténységet ultrakonzervatív módon értelmezi, aminek külön völkisch színezetet is ad. Ezzel szemben az egyházfő túl kíván lépni az elavult hagyományokon, a váltókat a korszerű reformok irányába igyekszik átállítani. Ily módon azonban ellenségképpel ér fel Orbán és az ideológusai számára. A kormánybarát média sorra neki támad. Azzal vádolja, hogy elárulja az „igazi” kereszténységet. Rafinált módon Orbán ugyanezt pedzegette tegnap a találkozó után közzétett kép kapcsán.
Ilyen légkörben nem mutatkozott nagy lelkesedés a látogatás iránt, a KDNP lapja meg is kérdezte: ennyit embert tud csupán felmutatni a magyar katolicizmus? Igaz, a kommentárt utána gyorsan levették a világhálóról. Viszont rokonszenve jeleként az ellenzéki önkormányzat a pápától vett idézeteket rakott ki Budapesten.
Sokkszerű volt látni az éles különbséget a nacionalista Orbán és a humanista pápa között. Ők ketten már 2016-ban egészen másként reagáltak, amikor Ferenc három szír muzulmán családot vitt magával Leszbosz szigetéről, a magyar kormány viszont kerítést épített. Amire az egyházfő azt mondta, anélkül, hogy néven nevezte volna a delikvenst: nacionalista politikusok olyan beszédeket tartanak, amelyek Hitler 1934-es megnyilvánulásaira emlékeztetnek.
Ezek az összecsapások visszatükröződnek az Orbán-klán sajtójának jó néhány cikkében is, amelyek nem győzik ekézni a Szentatyát, annak menekültbarát álláspontja miatt. Az idevágó kormányzati propaganda áradata folytán sok katolikus beismeri, már nem is tudja, hová tegye a Szentatya véleményét. Zalatnay István református pap és filozófia professzor szerint egyesek már azt vallják, hogy Krisztust nem is a pápa, hanem Orbán testesíti meg méltóképpen.
Viszont az Orbán-féle politikai kereszténység lassan sok hívőt összezavar. Stark Tamás történész azt kérdezi: miként vallhatja magát kereszténynek ez a kormány, amikor szüntelenül a hajléktalanok a romák és a menekültek ellen uszít? Még nincsenek sokan azok a volt jobboldali szavazópolgárok, akik a Fidesz ellen kampányolnak. De az orbáni jobboldal szép lassan kezd hasadni.
Von der Leyen azt mondta, alaposan elő kell készíteni a jogi eljárást Magyarország és Lengyelország ellen, itt nem segít, ha visszatartják a két kormánynak előirányzott támogatásokat. Az újságnak nyilatkozva a Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy érvényt kell szerezni a jognak, határozottnak kell maradni, és keresni kell a párbeszéd lehetőségét. Szerinte az EU következetesen járt el a jogállam védelmében, de Varsóra pénzbüntetés vár, ha nem visszakozik.
Sok szakértő és EP-képviselő már hónapok óta sürgette, hogy az EU kezdeményezze az Európai Bíróságnál Lengyelország megbüntetését. Katarina Barley, az Európai Parlament német szociáldemokrata alelnöke úgy látja, hogy Brüsszel sajnos, túl sokáig várt, de hogy miért most lépett, az rejtély. Erre von der Leyen úgy reagált, hogy mindig megindították a szerződésszegési eljárást, amikor sérült a közösségi jog. Ugyanakkor Merkel két napja kijelentette Varsóban: az ellentéteket tárgyalások útján kell megoldani.
Az unió igazságügyi biztosa úgy látja, hogy az EU nem engedhet a jogállam kérdésében, mert itt a közös jogrend alapjairól van szó, ezért ha pl. Lengyelország továbbra is köti az ebet a karóhoz, akkor újabb eljárások is indulhatnak. Reynders úgy véli, hogy a Bizottság nem tétlenkedett, hanem nagyon is sokat tett, hogy tisztába tegye az ügyet. Hiszen az eltelt években két jogállami jelentést is készített, tárgyalt azokról az érintett kormányokkal, miután egyes országokban rendszerszintű gondok jelentkeznek. Amely hatalmak nem hajlandóak érdemben orvosolni a problémát, azok ellen immár kötelezettségszegési eljárás van folyamatban.
Viszont Brüsszel egyetlen országot sem büntethet meg kénye-kedve szerint, csak azért mert annak bizonyos kérdésekben más a véleménye. Az ellentétek rendezésére megvannak a megfelelő csatornák, tárgyalni kell, nem lehet ajtóstul rohanni a házba. Varsó viszont azzal húzta ki a gyufát, hogy nem tett eleget az Európai Bíróság ítéletének és nem számolta fel a Legfelsőbb Bíróság mellett működő Fegyelmi Tanácsot. Ezért kezdeményezett ellene jelentős napi pénzbírságot a Bizottság.
A politikus jelezte, hogy Magyarország és Bulgária is hasonló bánásmódra számíthat, ha nem enged. Ugyanakkor cáfolta, hogy a cél Lengyelország kiszorítása volna a közösségből. Ám lépni kell, mert itt már a lengyel igazságszolgáltatás függetlensége forog kockán.
Egyre mélyül az árok Európa nyugati és keleti fele között, miután magyar és lengyel politikusok sokkal inkább érdeklődnek a pénz és a hatalom, semmint a szabadság és demokrácia iránt. Nyugaton viszont lekezelően nyilatkoznak a fiatal demokráciákról, a Bizottság azonban közbe tudna lépni az elidegenedés ellen.
Hogy Lengyelország milyen messzire került a jogállamtól, azt jól megvilágította a hét végén Merkel, amikor varsói búcsúlátogatásán az egykori Szolidaritást méltatta. A mai lengyel kormány éppen a nehezen kivívott demokráciát építi le, fokozottan ellenőrzése alá vonja a sajtót és a bíróságokat, így befolyásolni tudja a választásokat.
Úgy tűnik, jelenleg a földrész nem összenő, hanem a két része egyre távolabb sodródik egymástól. A keleti politikában kevés dolog állandó. Egyes előrejelzések szerint az életszínvonal 30 év múlva éri utol a nyugati szintet. A társadalom fejlődése pedig még lassabban halad.
De semmiképpen sem a demokratikus, liberális irányban. Sőt, egyes országok intoleránsabbak, kirekesztőbbek, mint a szocializmus idején. Pont a magyar, lengyel és szlovén vezetők fontosabbnak tartják a pénzt és a hatalmat, mint a demokráciát, pedig egykor az utóbbiért küzdöttek. Most viszont azt magyarázzák be mindazoknak, akik az útszélén maradtak az új rendben, hogy a jogállami alapok nem is lényegesek.
Ebben támaszkodnak az alávaló régi kelet-nyugati előítéletre, miszerint az arrogáns és terjeszkedő liberális Nyugat fenyegeti a nemzeti identitást és a közösséget. Továbbá lebecsüli vagy semmibe veszi a kevésbé fejlett Keletet. És ebben sajnos, van is valami. Európa megosztott és ez így is marad, amíg nem egyenlő félként viszonyul egymáshoz.
A gyűlöletbeszéddel nem csupán a magyar vagy a cseh miniszterelnök ássa tovább az árkot. A Nyugat úgy tesz, mintha a másik fél elviselhetetlen teher volna, illetve panaszkodik, mennyi pénzt elvisz a Kelet – mintha ott nem húzna hasznot az olcsó munkaerőből. Ez a logika pont azokat az értékeket viszi a képtelenségig, amiket Orbán bevallottan kétségbe von, de amik elvileg azonos jogokat szavatolnak mindenkinek. Így amikor pl. Magyarország korlátozza a melegek jogait, akkor az EU-nak közbe kellene avatkoznia. Ám megelégszik a bírálatokkal.
Az EU feladata, hogy összetartsa a kontinens országait. Azokat is, amelyek még nem tagjai. Ennek érdekében sokkal egyértelműbben kellene eljárnia. A közös értékek megszegése esetén önmagukban az egyeztetések nem segítenek. Be kell vetni a meglévő jogi eszközöket. De az sem elegendő, hogy a Bizottság pénzbüntetést indítványozott Lengyelország ellen. A testület túl hosszú ideje a saját hitelét ássa alá azzal, hogy vonakodik és csupán szemléli az eseményeket.
Ez kiábrándítja mindazokat, akik a másik oldalon bíznak az unióban és szembeszállnak a korrupcióval, illetve a demokrácia felszámolásával. Ők azok, akik segíthetnek leváltani a Fideszt, valamint a PiS-t. Brüsszelnek gondoskodnia kell arról, hogy a két választás demokratikus legyen.
