Az amerikaiak a 2008-2010-es pénzügyi, illetve gazdasági világválságig baráti körben rendre azzal kérkedtek, hogy mekkora hitelt voltak képesek felvenni. A jómód egyik fokmérőjévé az vált, hogy ki adósodott el jobban, persze úgy, hogy eközben a fizetőképességét is képes volt megőrizni. A mi kis újkori kapitalizmusunkban sincs ez másként. (Bár a NER-lovagokra ez a megállapítás csak erős korlátok között érvényes.) Emlékezetes, hogy a legmódosabbjaink egykori TOP 100-as listájának vezetője annak idején fanyarul jegyezte meg: "lehet, hogy én vagyok a leggazdagabb magyar, de nekem a legmagasabbak a hiteleim is." És ez a felállás egy nagyvállalkozó esetében logikusnak is látszott.
Az már nehezebben magyarázható meg, hogy ha jelenleg, a hitelmoratórium lehetőségeit kihasználva 1 millió 750 ezer adós másfél esztendeje nem törleszti az adósságát, akkor - csak a lakosság számára nyújtott kölcsönöket figyelembe véve - mi lehet az oka annak, hogy 2021 második negyedévében soha nem látott mértékben növekedett a hitelállomány.
Különösen feltűnő ez a hirtelen támadt hiteléhség, hogy ha beleolvasunk az egyik kereskedelmi bankunk reprezentatív felmérésébe. Ebből kiderül, hogy a megkérdezettek között nőtt azoknak az aránya, akiknek csökkent a havi bevételük. Idén már felerészben erről adtak számot, sőt közel negyedük komoly kieséssel szembesült. Mégis - vagy talán éppen ezért - a családok egyetlen esztendő alatt mintegy 1200 milliárd forintnyi, rekord mértékű kölcsönt vettek fel. Legfeljebb annak lehet örülni, hogy jórészt lakás célokra, ezen belül főként korszerűsítésre, felújításra kérték a pénzt.
Bár az eladósodásban szerepet játszott a bankok hitelnyújtási feltételeinek némi lazítása is, okkal feltételezhetjük, hogy a járványhelyzet oldódásakor sok család tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért.