Múlt héten lezajlott az Ünnepi Könyvhét, s habár most kivételesen szeptemberre esett, s habár most kivételesen nem ünnepeltem meg sörrel az új termést, a könyvünnep: jó volt. Bármi történjék, az Ünnepi Könyvhét mindig is jó lesz, ha nem fogok sört inni, hát akkor is.
Nemcsak a pesti Vörösmarty téren, de a Pozsonyi úton is ünnep volt, közelebbről a Láng Téka Könyvesboltban, meg a mellette lévő Piccolo sörözőben, amelynek ezúttal is tömött teraszán frissen csapolt, gyönyörű szép korsó söröket láttam, nyálam csorgott, de megálltam, hogy ne rendeljek, s persze rögtön kettőt ne rendeljek, mert jó időben, mint írtam korábban, elsőre mindig két korsó sört iszom. Most csak néztem, ahogy a többiek isznak, s közben Darvasi Lászlót, a Tárcakirályt hallgattam, aki a Láng Tékánál „A gurulmadár” című, tíz évvel ezelőtt íródott, jóslatszerűen megvalósult írását olvasta föl, tőle kissé távolabb – jelzésértékű módon – sörpadokon ültek írók és olvasók, s ámulva hallgatták alias Szív Ernő látnoki szavait velem együtt.
Mondom, a könyvünnep jó volt, eszembe is vágódott, hogy az Ünnepi Könyvhét mintájára Ünnepi Sörhetet is lehetne tartani a pesti Vörösmarty téren sátrakkal, pavilonokkal, büfékkel, ahol a legkisebb sörfőzdéktől a legnagyobb sörgyárakig mindenki kipakolhatná az áruját, mi meg sörbejárnánk a téren, ízlelgetnénk a termést, majd titkos szavazással kiválasztanánk az év legjobb sörét, a készítőjének pedig ünnepélyes keretek között átadnánk az Arany Árpa-díjat.
Az ómerszámlálás szerint már az időpontot is kiválasztottam: az Ünnepi Sörhetet valamikor nyáron kellene megtartani, az árpa betakarításának idején, ami Sávuót ünnepére esik.
Aki nem tudja, hogy mi az az ómerszámlálás és Sávuót, annak rövidke összefoglaló gyanánt következzék egy kis judaisztikai kitekintés, aki azonban tudja, hogy miről van szó, az a következő pár bekezdést ugorja át nyugodtan, igyon egy kis sört, aztán térjen vissza hozzánk.
Az Árpát és a Könyvet egyaránt tisztelő zsidóság köztudottan Niszán hónap 15-22. napja között, azaz valamikor tavasszal tartja a Pészachot, amely az Egyiptomból való szabadulás és a zsidóság megszületésének ünnepe. A zsidók Pészach második napjától 49 napon át számolják az ómert, s amikor az így eltelt hét hét után az ötvenedik napon a számolás végére érnek, akkor jön be a Sávuót ünnepe. Az ómer magyarul árpakévét jelent, az ómerszámlálás ideje tehát nem más, mint az árpa learatásának időszaka, amely tehát Sávuótkor fejeződik be, amikor az első, azaz friss árpából megsütik az első kenyeret.
Ez a bizonyos árpa, amiből mindennapi sörünk és kenyerünk készül, hajdanán olyan hihetetlen jelentőségű dolog volt, hogy a zsidóság öt részből álló szent könyve, a Mózes által leírt Tóra is többször megemlékezik róla. Az árpa aratásáról, vagyis az ómerszámlálásról Mózes harmadik könyve ezt írja: „És attól a naptól kezdve, hogy meghozzátok az ómer lengetésének áldozatát, számoljatok magatoknak hét hetet. A hetedik hetet követő napig számoljatok, és az ötvenedik napon hozzatok új lisztáldozatot az Örökkévalónak.” Mivel Mózes semmit sem bízott a véletlenre, a biztonság kedvéért az ötödik könyvében összefoglalta az előző négy könyve tartalmát, úgyhogy az ötödik könyvében újra visszatér az árpa betakarításához eképpen: „Számolj magadnak hét hetet attól a naptól fogva, hogy először sarlót visznek az álló gabonába, és ha leszámoltad magadnak a hét hetet, akkor tartsd meg a hetek ünnepét az Örökkévalónak".
A zsidóság körében abból persze szokás szerint eléggé nagy vita támadt, hogy a 7-8 napig tartó Pészach ünnepének vajon melyik napjától kellene elkezdeni az ómerszámlálást, szokás szerint mást gondoltak erről a szadduceusok és mást a farizeusok, de mindannyian jobban járunk, ha ebben a vitában most nem mélyedünk el, annál is inkább, mert magát a Pészachot is vagy 7 naposnak, vagy 8 naposnak szokták tartani, én magam pedig nem vagyok eléggé felkészült ahhoz, hogy ebben a kérdésben állást foglaljak, aki akarja, szokás szerint kérdezze meg a rabbit, ő úgyis tudni fogja.
Maradjunk annyiban, hogy az ómert a zsidók hagyományosan Pészach második estéjétől számolják hét héten, azaz 49 napon át az ötvenedik napig, s közben gondolatban talán a szántóföldön járnak, s elképzelik az árpát, amint kalászba szökken, majd elképzelik, amint learattatik és megsüttetik belőle az új kenyér. Vagy – teszem hozzá én – elkészíttetik belőle a maláta, vagyis a megerjedt árpa, amelynek minősége sörünk minőségével egyenes arányban áll. Sörünk színvonalát ugyanis nemcsak a víz minősége, hanem az árpa minősége is jelentős mértékben befolyásolja, hogy más fontos mikrobiológiai tényezőkről ne is beszéljünk. Aki egyéb részletekre kíváncsi, kérdezzen meg egy sörfőző mestert, vagy szokás szerint kérdezzen meg egy rabbit, ez utóbbiak ugyanis mindenről mindent tudnak, amit meg nem, azt nem is érdemes tudni.
Azok számára, akik az előző bekezdéseket azért hagyták ki, mert az ómer és a Sávuót mibenlétével tisztában voltak, röviden összefoglalom, hogy az előbbiekben miről volt szó: az életünkről.
