Nemrég ünnepelte alapításának huszadik évfordulóját az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), amelyet választásokon elért sikerei alapján méltán nevezhetnénk nem csak Törökország, de a világ egyik legsikeresebb pártjának. Az AKP alapítása óta az összes országos megmérettetésen a legtöbb szavazatot zsebelte be és 19 éve kormányon van. A Recep Tayyip Erdogan elnök vezette alakulat hegemóniája azonban lassan, de biztosan megtörni látszik: a 2019-es helyhatósági választásokon az ellenzék súlyos csapást mért a kormánypártra, amelynek az utóbbi időben jelentősen zsugorodott a támogatottsága. A 2018-as parlamenti választásokon az AKP még a szavazatok 43 százalékát kapta, a Yöneylem friss közvélemény-kutatása alapján most 31-32, az AKAM felmérése szerint mindössze 28 százalékra számíthatna. Mindkét intézet azt mérte, hogy Erdogan minden komolyabb riválisával szemben alulmaradna az államfő-választáson, a Metropoll szerint pedig az elnök népszerűsége hatéves mélyponton van - csak választók 38 százaléka gondolja úgy, hogy jó munkát végez.
Az AKP és Erdogan népszerűségvesztésnek a gazdasági gyengélkedés és a megoldatlan menekültkérdés a legfőbb okai - mondta el lapunknak Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének (NKE-SVKI) Törökország-szakértője. Megjegyezte: a török gazdaság papíron jól áll, hiszen tavaly a GDP nagy meglepetésre közel 2 százalékkal növekedett, idénre pedig több mint 8 százalékos bővülést várnak. A GDP azonban önmagában nem mérvadó: “Néhány infrastrukturális beruházás sokat javít a statisztikán, ám ettől még a rengeteg munkanélküli vagy a gyengülő török líra miatt hatalmas léptékben növekvő infláció komoly terhet ró a lakosságra. A társadalmi feszültség egyértelműen növekszik.”
A megélhetési körülmények romlása az idegenellenességet is felerősíti. “A szír menekültek – akik hivatalosan közel négymillióan, valójában ennél is többen vannak az országban – egyre terhesebbek a török többségnek. Ezt mutatják a mind kritikusabb hangok és a két közösség között gyakoribbá váló összecsapások” - magyarázta Egeresi Zoltán. Szerinte az ankarai kormány ezért is törekszik egy esetleg Afganisztánból meginduló menekülthullám elhárítására. “Azt kommunikálják az afgánoknak, hogy ne jöjjenek és szédületes tempóban építik a betonfalat az iráni határon” - tette hozzá. A török vezetés pedig igyekszik jó viszonyt kialakítani a tálibokkal - például azzal, hogy Katarral közösen segítséget nyújtanak a kabuli reptér üzemeltetéséhez.
A török diplomácia ugyancsak komoly erőfeszítéseket tesz, hogy javítsa az elmúlt években több felé is elmérgesedett kapcsolatokat. “A harcias retorika sikertelensége rámutatott, hogy külpolitikailag elfogyott a levegő Ankara körül, főleg Donald Trump távozása után. Ebben a helyzetben pedig a vezetés úgy döntött, hogy nyitni kell, tárgyalni, még akkor is, ha nem fogják megoldani a vitás kérdéseket” - állapította meg Egeresi Zoltán. Erdogan már az év elején békejobbot nyújtott az Európai Unió és az Egyesült Államok felé, és bár a nézetkülönbségek megmaradtak, az érintettek viszonozták a közeledést. Az elmúlt hónapokban Törökország és a rivális arab hatalmak, az Egyesült Arab Emírségek, illetve Egyiptom között is látványos jelei voltak az enyhülésnek, de ez a külpolitikai irányvonal is a szükségszerűségből fakad: “A jelenlegi gazdasági helyzetben inkább nyugalom kell, meg kell akadályozni az esetleges szankciókat, csökkenteni a geopolitikai kockázatokat”. Egeresi úgy látja, vannak biztató jelek Ankara számára, ám az a jövő zenéje, hogy a békülékenység bevonza-e a külföldi befektetőket.
A külpolitikai fordulatnak azonban van egy olyan, Erdogan számára különösen üdvös mellékhatása, hogy a viszony javításában érdekelt EU és az USA is hajlamosabb szemet hunyni a jogtiprások, a demokrácia csorbítása felett. “Érdemi külföldi nyomás e kényes kérdésekben nem várható, amíg Törökország politikai vagy katonai lépéseivel nem kavarja fel maga körül az állóvizet – ezt akár lehet szó szerint is érteni, elég a tavalyi görög-török csörtére gondolni a tengeri határokat illetően” - példálózott Egeresi Zoltán.
A török elnök ugyanakkor hiába fordítja szebbik orcáját a külföld felé, odahaza továbbra is minden eszközt megragad, hogy megszilárdítsa hatalmát és elnémítsa bírálóit. A kormánypárt csökkenő népszerűsége miatt újabb trükkökre van szüksége. Már régóta tervben van, hogy a parlamenti küszöböt 7 százalékra csökkentik, ezzel biztosítva az AKP szövetségese, az ultranacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) bejutását. Az alkotmánybíróság eközben arról tárgyal, hogy betiltsa-e a kurdbarát-baloldali Népek Demokratikus Pártját (HDP). A jogvédőket az is aggasztja, hogy a kormányzó erők korlátoznák a külföldi finanszírozású online média működését, illetve börtönnel büntetnék az álhírnek minősített információk terjesztést - mindkét tervezett jogszabály teret ad a kritikus sajtó elleni önkényes fellépésnek. A következő parlamenti- és elnökválasztás csak két év múlva esedékes, ami bőven elegendő időt ad Erdogannak, hogy növelje pártja és saját győzelmi esélyeit: ha jó kormányzással nem sikerül, akkor az ellenzék ellehetetlenítésével.
