A népkonyhák országa lettünk: két évvel ezelőtt napi szinten 84 ezren jutottak így meleg ételhez. A közvélemény érdeklődését rendszerint a karácsonyi ételosztás kelti fel, az utóbbi években többször előfordult, hogy kilométeres sor alakult ki az ennivalóra várva. Arról, hogy most hány népkonyha működik az országban, nem kaptunk friss adatot az Emberi Erőforrások Minisztériumától, ám a Központi Statisztikai Hivatal számai alapján tavaly sem csökkent a számuk.
Miközben a hivatalos statisztikák szerint is nagyon sok a rászoruló, aki még az ebédrevalót sem tudja előteremteni, a népkonyhák körül – részben a hiányos szabályozás és az alulfinanszírozás miatt – számtalan furcsaság tapasztalható. Egy adag ételhez durván 266 forinttal járul hozzá jelenleg az állam. Sok önkormányzati vezető, illetve egy korábban népkonyhákat is működtető dunántúli szociális szakember is úgy látja: ez a támogatás jelenleg olyan alacsony, ami mellett legfeljebb olyan egyházi szervezetnek éri meg népkonyhát fenntartani, amelyik a kiegészítő támogatással majdnem meg tudja duplázni az adagonként járó pénzét. Nem véletlen tehát, hogy a nyilvántartott 503 szolgáltatóból 383 egyházi szervezet volt 2019-ben. Berettyóújfalu népkonyhára kötött szolgáltatási szerződésébe a környéken működő egyházi hátterű szervezet például beleíratta, hogy felmondhatja a megállapodást, ha a jövőben „az állami feladatellátási normatíva és egyházi kiegészítő normatíva nagymértékben”, 20 százalékot meghaladóan csökken.
A Máltai Szeretetszolgálat három városban, Miskolcon, Kecskeméten és Veszprémben működtet népkonyhát a városi önkormányzattal kötött szerződés alapján. Ezeken a helyeken senkit nem küldenek el, ha nincs érvényes TAJ kártyája – amit az étel kiosztásakor elkérnek más adatokkal együtt –, s más szervezetek sem teszik ezt, de az önkormányzatok támogatása mellett saját egyéb forrásaikat is mozgósítaniuk kell, hogy kipótolják az így keletkező hiányt.
A hajdúsági Polgár pénzügyi vezetője azt mondta lapunknak, hogy az állami támogatási rendszeren belül az étkeztetések elszámolása a legbonyolultabb, mert a feladatra kapott pénzen túl a kormány más szempontokat – például a települések adóerőképességét – is mérlegelve utal egy összeget az önkormányzatoknak. Különösen, ahol nagy konyhát kell fenntartani, ott mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a településnek ahhoz, hogy folyamatos és jó színvonalú legyen a rászorulók meleg étellel való ellátása.
A szociális rászorultság vizsgálata szintén nagyon kényes kérdés. Az általános hozzáállás az, hogy a népkonyha működtetője nem kéri a rászorultság igazolását, de lehet találni ellenpéldát is. Keszthelyen egy jótékonysági alapítvány a népkonyha működtetője, honlapjuk szerint náluk az kap enni, aki együttműködik az állami foglalkoztatási szervvel, vagy aki krízishelyzetbe került és a családban az egy főre jutó jövedelem nem magasabb a nyugdíjminimum kétszeresénél, amiről a város polgármesteri hivatala ad igazolást.
Ugyanakkor a legtöbb helyen – ahol nem állítanak ilyen feltételeket – egy milliomos vállalkozó is beállhat a sorba egy tál meleg ételért valamelyik népkonyhán, ha megadja az adatait, főként a TAJ számát, ami alapján az államkincstár ellenőrizni tudja, hogy az adott napon nem vett-e igénybe máshol hasonló szolgáltatást. A népkonyhákat működtető szervezeteknek ez elég az állami támogatáshoz, a legtöbbször nem vizsgálják az illető szociális helyzetét, vagyonát, jövedelmét. Beszéltünk olyan alföldi polgármesterrel, aki tudja, hogy náluk tényleg benne van a listában a jól menő helyi cégvezető, meg az állami vállalat magas jövedelemmel rendelkező alkalmazottja. Amikor megkérdezte egyiküket, miért iratkozott fel a rászorulók listájára, azt a választ kapta: "ingyen van, nem hagyom itt, elviszem a kutyámnak". Tévesen gondolja tehát a közvélemény, hogy a népkonyhákon csak a legszegényebbeknek, a hajléktalanoknak vagy azoknak főznek, akiknek még van fedél a fejük felett, de élelemre már nem telik nekik.
További furcsaság, hogy ha a jelentkezőnek nincs vagy nem érvényes a TAJ száma, elviheti az ételt, de a népkonyha működtetője nem kap utána egy fillér támogatást sem. (A védőoltások beadásakor a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai azt mutatták: Magyarországon 400 ezer embernek nincs biztosítása.) Ezen a szabályon túl azonban a költségvetési törvény nem tesz különbséget a szociális konyhák és a népkonyhák között. Azaz mindkettő ugyanakkora állami támogatásban részesül, pedig a népkonyha egy tányérnyi ételt állít elő, a települések szociális konyhái viszont kétfogásos ebédet készítenek.
Az utóbbinál szigorúbb is az ellenőrzés: a helyi szociális étkeztetést szervező önkormányzatoknál egy bizottság mérlegeli a rászorultságot. A már említett hajdúsági Polgár el is utasította a térségben népkonyhákat működtető egyházi hátterű alapítvány jelentkezését, mert a szociális szakemberek helyben úgy látták, megjelenésük – épp az igénybe vevők ellenőrizetlensége miatt - csak zavart okozna a városban. A szociális konyha kétfogásos ebédjét alacsony térítési díjért kapják a rászoruló idős vagy beteg emberek, de akinek még ennek kifizetése is gondot okoz, az további kedvezményt kap – hangsúlyozta lapunknak Tóth József polgármester, akit az elmúlt évek arra tanítottak, hogy ami ingyen van, annak nincs becsülete és azt többen is veszik igénybe, mint ahányan tényleg rászorulnak.
További furcsaság, hogy bármerre keresgéltünk az országban, nem derült ki, milyen alapon mondanak be létszámkereteket az új népkonyhai szolgáltatók, vagy a velük leszerződött városvezetők. Polgár vezetője súlyos tévedésnek tartja, amikor polgármester társai eredményként tüntetik fel, ha a városukban a népesség 5-10 százaléka a népkonyhára jár, pedig a környékükön nem egy ilyen példa van.
Van tehát egy szociális szolgáltatás, ami körül olyan sok a kérdőjel, hogy az rontja a jószándékú és felkészült szakemberek munkájának hitelét. Pedig a másik oldalon valóban sokan – egyre többen – szorulnak ilyen szintű napi segítségre.
A politika ebbe is beleszól
A népkonyhák szempontjából is kettészakadt az ország. A keleti országrészben erős pártpolitikai hátszelet kapott az utóbbi időben a népkonyhák terjeszkedése. A szabadeuropa.hu tavasszal számolt be arról, hogy Pócs János, a Jászság fideszes képviselője egy családi ingatlan bérbeadásával teremtett hátteret a környező települések népkonyháit ellátó központi 5 ezer fős konyha kialakításához, a szolgáltató cég emberei rá hivatkozva keresték meg a térség polgármestereit. A környékről származó friss információink szerint senki nem mert nemet mondani, így az terjed a lakosság körében, hogy a képviselő ingyen ételt ad az embereknek. A választás előtt ez fontos lehet, bár találkoztunk olyan véleménnyel is, hogy jobban érdeklik a népkonyhákat támogató pártpolitikusokat a regisztráltak adatai, mint a lakosság életminősége.
A Dunántúlon más a hozzáállás. Egyrészt sokkal kevesebb népkonyha működik: 2019-ben a 145 ezer regisztrált közül 123 ezer fő a keleti országrészben lakott. Másrészt az ország nyugati részén kevésbé nyúl bele a politika a népkonyhák működésébe. A lapunknak nyilatkozó, hajléktalan ellátásban dolgozó szakember azt hangsúlyozta, itt nem a meleg étel a legfontosabb a népkonyhák működésében. Aki a népkonyhán kap ételt naponta, az megmosakszik, rendesen felöltözik, és az osztóponton láthatja őt a családsegítő vagy a védőnő, naponta tudják, milyen állapotban van, működik a figyelőrendszer. Csak ehhez szerinte tényleg több pénzt kellene adni az államnak erre a munkára, nem csak az egyházaknak. - G. E.
