Két mindent eldöntő DNS-vizsgálat – s ezzel együtt a legújabb Kondor-regényben sokkal minimálisabb az a nyomozói tevékenység, amit egy krimitől és a benne szereplő bűnüldözőtől elvárnánk. Ferenczy Tibornak, a vidékre küldött rendőrnyomozó századosnak bár van köze ahhoz, hogy a két DNS-elemzés elkészül és perdöntőnek bizonyul összesen négy brutális gyilkosság elkövetésének ügyében, de a zsáner szempontjából (már ha valaki innen közelít) az ehhez vezető út, ha megengedően fogalmazunk, nem szokványos, valójában (a nem túl izgalmas mivolta okán) csalódás.
Az elvárások már csak ilyenek… (Ugyanakkor a már önmagában is igénytelen, Ferenczy alakjához egyáltalán nem köthető, a regény kontextusában egyenesen tévedésnek titulálható borító, leginkább a piaci igények mentén, egy ponyva-detektívregény iránt szeretné felkelteni az érdeklődést, ám épp ez az – a krimi műfaja –, aminek a regény ez alkalommal leginkább ellenáll, így valójában átverés.)
Ez nem „igazi” krimi. Vagy: nem az elvártak szerint teljesít – krimiként. A bűnt és a bűnöst máshol vagy máshogy kell keresni.
Elsőre inkább egy afféle nosztalgiakönyv és egy előtörténet (a nyomozóé, akit még 2015-ben ismerhettünk meg A bűntől keletre című regényből) – ami „jól megmondja a tutit” (bár a társadalomkritikának a látszatát is el akarja kerülni, éppen azt teszi). Fejezetenként váltakozva hol 1989-ben járunk a Nagy Imre-újratemetése és a Ceauşescu házaspár kivégzése közti időszakban, hol 2020 nyarán. Ez előbbiben a fiatal Ferenczy egy szerelmi háromszög részeseként éli meg a magyar rendszerváltás folyamatát, utóbbiban két agyonvert öregember gyilkosa után nyomoz – a két korszak és eseménysor természetesen kapcsolatban áll egymással, személyes ügyként. A legfontosabb kapcsolóelem maga a tér, a környezet: a Balaton-felvidék, az északi part – a rendőri pálya kezdete és a jelenben „tetőző” vége.
A másik kapocs az eltelt idő, a változás: hogyan jutottunk idáig az elmúlt 30 év alatt, a keletnémeteket a vasfüggönyön átsegítő Kádár-kor végi kaotikus seftüzemmódból és Ötvös Csöpi Balatonjától a helyieket kiszorító ízléstelen turistaparadicsomig – és: Ferenczy gyerekkori és fiatalkori múltja, túl a Trabanton, a Kőbányai sör és a Helikon cigaretta világán, mennyiben határozza meg az emlékezetkiesésben szenvedő, lakonikus, ambíció nélküli és durva, gyógyszerfüggő férfit. A 30 évvel korábbi közös múltunk ikonikus felidézése (fegyvert áruló szovjet kiskatonák, gázolaj-feketézés, Piedone Hongkongban a mozikban, Ludas Matyi humorlap, Kacsa pletykamagazin, Traubi, Márka, Gyöngy üdítők, Sokol rádió, Bonanza Banzai, Dolly Roll stb.) és szervesítése a regénybe tényleg nagy erőket igényelt, s nagyjából passzentos is lett. (Kivéve azokat a fránya párbeszédeket, s nem először a Kondor-regények esetében: erőltetetten lazák, hányavetiek, így élő emberek, ha megfeszülnek, sem beszélnek. De esendőként említhető még a két múltidéző – az olvasókat informáló – látszatbeszélgetés is: egyik a börtönben raboskodó elítélt szólama, melyben felidézi Ferenczyvel közös gyerekkorukat a rendőrnőnek, a másik a 30 évvel későbbi önkormányzati, túlságosan is remek memóriával rendelkező nénivel való diskurzus – mindkettőnél kilóg az elbeszélői megoldatlanság/erőltetettség lólába.) Ugyanakkor nem kevés didaktikusság azért beszorult a mondatok közé, aminek végkicsengése erősen konvergálni látszik a „régen minden jobb volt”-hoz.
Ám valójában, és ez a csavar a regényben, nem a haloványabb krimiszál eseménymenetének „csattanója”: az ábrázoltakban két időintervallum tükröződik egymásban – az ’56-tól ’89-ig eltelt idő és az azóta lemorzsolt 30 év. A regényben (is) a magyar forradalmárok temetésén szónokló „nyikhaj” szakállas a „fiatalságunk” elrablását kéri számon a rendszeren, ezt tartja az igazi bűnnek. Az Örvényben talán legnagyobb erénye annak a – nem szájbarágós – láttatása, illetve az ezzel való számvetés, hogy a Kádár-korra következő éra (azaz a benne élő emberek, mi magunk) a maga módján követi el ugyanezt a bűnt: a mintázatban tulajdonképpen nincs változás. Recirkuláció van, a történelem örvénylő, spirális mozgása a lehetséges (szabadságot kínáló) világok közüli választást az illúzió szabadságaként leplezi le. (Hogy ez mennyire hat revelációként, nyilván az adott olvasótól függ.)
S végezetül, ha már lehetséges világok: az olvasásunk jelenében, azaz a regény 2021. nyárközepi megjelenését követően feltűnő, hogy a 2020 nyarán történő események semmilyen módon nem jelenítik meg és nem is utalnak a globális és lokális pandémiára. Erre két magyarázat lehet: a szerzői utószó 2020. áprilisi datálása azt jelzi, a kézirat kiadásra készen állt még a járvány elhatalmasodása előtt, s a megjelentetése végül jó egy évig váratott magára.
A másik (inherensebb) ok ennek az „előzményregénynek” az előzményében (is) kereshető: Ferenczy nyomozó második eljövetele a 2019-ben megjelent, Kemény Zsófival közösen jegyzett, Értetek teszem című regényben határozottan disztópikus formát öltött, s egy fiktív fővárosi forradalmi helyzetben és leverésében kulminált – azaz a valóságunktól tett pár oldalazó lépést. Az Örvényben cselekményei pedig ezt követően játszódnak pár hónappal később, így ezen a fiktív alternatív idősíkon – ahol az előző regényből „kölcsön kapott” Lengyel Rékája rendőrtiszt is szerephez jut – a maszkhasználat tényleg nem indokolt. (Libri, 2021. 394 o.)
