Anabaszisz, azaz „felvonulás” – ez a címe Xenophón művének, amely annak a tízezer görög zsoldosnak a történetét beszéli el, akik a trónkövetelő perzsa Küroszt követve az Égei-tengertől egészen Babilonig meneteltek, majd miután magukra maradtak a Perzsa Birodalom belsejében, észak felé fordultak és a Fekete-tenger érintésével visszajutottak hellén földre. Mivel a hét könyvből álló mű hat könyve e „kivonulás” történetét öleli fel, akár katabaszisznak is nevezhetnénk. (A későbbi keresztény dogmatikában az anabaszisz a mennybe, a katabaszisz a pokolra szállást jelenti.)
A szerző maga is tagja volt a „Tízezreknek”, ahogy már az ókorban nevezték a zsoldoscsapatot, vagyis az egyik szemtanú beszéli el az i. e. 401 májusától 400 júliusáig tartó menetelést. Az athéni Xenophón (i. e. 430 körül – i. e. 355) természetesen Szókratész tanítványa volt, több művében is megemlékezik mesteréről (Emlékeim Szókratészról, Szókratész védőbeszéde), sőt, Platónhoz hasonlóan a híres Szümposziont is megörökítette. Diogenész Laertiosz szerint „egy szűk utcában összetalálkozott Szókratésszal, aki kinyújtott botjával elzárta útját, majd megkérdezte tőle, hol árusítanak különféle élelmiszereket. Miután válaszolt, újabb kérdést tett fel, hogy hol válnak a férfiak széppé és kiválóvá. Minthogy habozott, Szókratész így szólt: – Kövess hát és tanulj!” (Xenophón történeti munkái. Ozirisz Kiadó, 2001)
Ifjabb Kürosz II. Dareiosz (Dáriusz) perzsa nagykirály fia, aki nem tudta elfogadni, hogy apja halála (i. e. 405) után bátyja, II. Artaxerxész foglalta el a trónt. A Perzsa Birodalom – amely ekkor az Industól az Égei-tengerig és Egyiptomig terjedt – nyugati tartományainak helytartójaként saját seregei mellé felfogadott „tízezer” (kicsivel több) görög zsoldost, hogy megdöntse bátyja uralmát. A sereg csaknem egy fél év alatt jutott el az Eufráteszen átkelve Babilon közelébe, ahol a kunaxai csatában a gyalogos, nehézfegyverzetű – páncéllal, pajzzsal felszerelt – görögök megfutamították a többszörös túlerőben lévő perzsa fősereget.
Ám a saját lovasságát vezető Kürosz, miután megsebesítette bátyját, elesett a harcban; a csata méreteire jellemző, hogy a magukat győztesnek tekintő görögök erről csak egy nappal később értesültek. Az élelmiszer és málha nélkül maradó helléneket cserben hagyták Kürosz perzsa csapatai, vezéreiket pedig egy tárgyalás során legyilkolták.
Ám a görögök nem adták meg magukat, új vezetőket választottak – köztük Xenophónt –, s mivel nem voltak helikoptereik vagy csapatszállító gépeik, gyalog távoztak a birodalom szívéből. Nem fejvesztve menekültek, a Tigris folyó bal partjára átkelve, az akkor már romváros Ninive mellett is elhaladva észak felé haladva hóviharban (saruban) átkeltek a hegyeken, így érték el a Fekete-tenger parti Trapezusz görög gyarmatvárost.
A szerző mindezt egyes szám harmadik személyben adja elő – „volt a seregben egy athéni férfi, Xenophón” –, művét pedig a szürakuszai Themisztogenész álneve alatt írta, bár már kortársai tudták, az Anabaszisz az ő munkája.