A kurzusfim kifejezés népszerű volt a magyar rendszerváltás után: azokat a produkciókat fémjelezte, amelyek az adott korszak finanszírozási szisztémáját átlépve, direkt állami támogatásból készültek el. Ilyen volt 2002-ben a jelenlegi filmügyi kormánybiztos, Káel Csaba rendezte Bánk Bán és a Bereményi Géza jegyezte Hídember, amelyek az első Orbán-kormányhoz köthetők. Illetve, a definíció keretében ide kell tenni Koltai Lajos rendezői debütjét, a szocialista kormány által dédelgetett, 2005-ben bemutatott Sorstalanságot, amely annak idején politikai erővel került a Berlinale versenyprogramjába. A második Orbán-kabinet létrejöttével változott a helyzet, a kurzusfilm szó értelmezhetetlen lett, hiszen az addigi pénzosztó szerv, a Magyar Mozgókép közalapítvány helyett érkezett a Magyar Nemzeti Filmalap, amelynek forgatókönyv fejlesztési igazgatója. Divinyi Réka rövidre zárta a problémát.
„Mindig is azt az álláspontot képviseltük: kurzusfilmre nincs szükség. Akkor van értelme egy nagy történelmi személyiségről filmet készíteni, ha valami olyasmit tudunk róla elmesélni, ami izgalmas, és önállóan is megállja a helyét.” - nyilatkozta a Népszabadság hasábjain 2013 január 4.én. Majd többek között elutasították Káel Csaba (és Pálfi György) Toldi filmtervét, melynek forgatókönyvét nem mellékesen az a Fonyódi Tibor jegyezte, aki most a Nemzeti Filmintézet forgatókönyv fejlesztési igazgatója.
SZAKMA KONTRA KULTÚRHARC
Ahogy sejteni lehetett, a szakmaiság végül visszaütött. Nincsenek történelmi filmek – ez volt a bánatos mondás 2018-ban, a legújabb kulturkampf beindultakor. A hangadók szerint az akkor éppen kasszát robbantó Kincsem a történelemhamisítás nemzetietlen esete volt. Vajna valószínűleg azzal követte el a hibát, hogy nem magyar, hanem amerikai stúdióvezetőként gondolkodott: ő a filmek alapvető funkciójának a szórakoztatást tartotta, nem az ideológiai nevelést. Csalódott volt, amikor a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnöke szerette volna lenni, de a szakma kikosarazta. Így inkább betagozódott Orbán Viktor bizalmi köreibe.
Mi az, amit hiányoltak? Az immár halott filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna által sokmilliárdos produkcióként dédelgetett, azóta látványosan ejtett Hunyadi filmet biztosan nem, hiszen ugyanaz a "hazaáruló" csapat állt mögötte, mint a már említett csodalovas kalandfilm hátterében. A karakter- és egyben intézménygyilkosság direkt céljával fűszerezett filmes kultúrharc keretében Stefka István és zsoldosai szimbolikusan karóba húzták Hegedűs Bálint Hunyadi című forgatókönyvét, állítva: már a Kincsem esetében is bizonyította, mennyire nemzetietlen felfogású alkotó. Ha Andy Vajna kormánybiztos nem halt volna meg, akkor valószínűleg még ma is létezne a Magyar Nemzeti Filmalap, és már gőzerővel forogna a Hunyadi sokmilliárdból.
NEMZETI GYUFA
De mindannyian sejtjük, hogy nem Hunyadival volt a gond, hanem azzal, hogy ki akarja elmesélni a történetét. Azaz, amikor megfogalmazódott a vád, hogy a Filmalap nem készített történelmi filmeket – ami nem volt igaz –, valójában arra gondoltak: nem a megfelelő emberek jutottak bizonyítási lehetőséghez. Az viszont tény, hogy politikai erővel támogatott kurzusfilm nem készült a 2011 és 2019 közötti Vajna-korszakban. Érthető, hisz az első Orbán-kormánynak nem jött jól a Hídember körül kialakult botrány. S mivel Andy Vajna kormánybiztosi idején felépült egy olyan finanszírozási rendszer, amely jobbára szakmai döntések alapján osztotta a pénzt, a filmes területen már-már a demokrácia felé haladtunk.
Történelmi film viszont igenis volt. Például a Saul fia, amely Oscar-díjat hozott Magyarországnak – bármennyire „botrányos” is ez az elismerés egyes csoportok szemében. „A film ismeretében kénytelenek vagyunk kijelenteni: aki minimálisan is ismeri Auschwitz történetét, az tudja, hogy a sztori annyira hiteles, mint a Hófehérke.” – írta Szilágyi B. András és Szerencsés Márton Dániel a Mandineren.
Ám Nemes Jeles László a következő művével még inkább kihúzta a nemzeti gyufát. „Ami elkészül, az nem a magyarokról szól vagy ugyancsak történelemhamisítással, manipulációval és indokolatlan bűntudatkeltéssel él, mint az első világháború előzményeit csúsztatásokkal feldolgozó Napszállta.” – írta Deák-Sárosi László esztéta a blogján. „Az első világháborúban az ellenséghez tartozó franciák írnak filmet az Osztrák-Magyar Monarchia, Budapest és a magyarok felelősségéről? Ez önmagában botrány. Olyan, mintha felkérnénk az ukránokat vagy a románokat, hogy írják meg Magyarország történetét” – fejtette tovább a Magyar Idők hasábjain.
HUSZÁROS DÖNTÉSEK
A tavaly január 1-vel létrejött, a Filmalapot váltó Nemzeti Filmintézet „nemzeti” vonalat láthatóan a tévés pályázatok terén gondolta a megoldani: így kikerülhető a mozik amerikai és európai filmekkel teli, versennyel terhelt világa. És persze miért ne kapjon Vidnyánszky Attila pont egy tévésorozatra pénzt, ha már annyi minden máshoz is ért. Minden bizonnyal izgalmas lesz Koltay Gábor visszatérése is, és a Jolly Joker, Bayer Zsolt bevetése is nagy fegyvertény lehet. Az igazi kérdés azonban ismét az elutasított pályázatok kapcsán fogalmazódik meg: kik azok, akik mostanában nem kaptak pénzt? Pálfi György duplázott ezen a téren, hiszen a Toldi a Sömmi című terveit is kaszálták, amely Rózsa Sándorról mesélt volna Cserna-Szabó András regénye alapján. Ám most úgy tűnik, a nagy pénzből készült magyar történelmi filmet – jelen esetben 1,6 milliárd forintról beszélünk – a filmrendezőként kezdő Szikora János csinálhatja meg, és abban nem Rózsa Sándor, hanem Hadik András fogja benne a lovát ugratni.
Egy közös pont ugyanakkor kitapintható a támogatást nyert tévés alkotásokban: a magyar-román viszonnyal, az erdélyi „magyar sorstragédiával” foglalkoznak. A harc tehát megy tovább. Bayer Zsolt Orbán Balázs nyomában címmel mesél a XIX. századi erdélyi íróról-néprajzi gyűjtőről. Orbán János Dénes Brassai Sámuelről, az unitárius polihisztorról mondja meg a tutit. Az élharcos sztárok mellett jönnek az új hangok is: az MTVA műsorvezetője, Béli Ádám például A román megszállás címmel készülő alkotásában a XX. századi magyarság történelmének „talán legbizonytalanabb időszakát” igyekszik feltárni a néző okulására. Mindezt egy olyan cég gyártásában, amelynek a honlapja csupán egy Tovarisi Konyec plakátból áll. A határon túli Zsigmond Attila pedig az Olt folyó mentén található magyar épített örökségről forgathat.
És jönnek Rákay Philip és Szente Vajk közös produkciói, a már leforgott Március 15-e mozi és a hatszáz millió forintért mozifilmből hatszáz millióért minisorozattá dagadó Aranybulla.
Amikor azonban azt lehetett gondolni, hogy az új nemzeti történelmi filmek megrekednek a tévés mozgókép és a lovas régmúlt szintjén, következtek a meglepetések. Az első csak a közvetett állami támogatást - adóvisszatérítés -élvező ELK*RTUK, amelynek producere, Kálomista Gábor, ugyan állítja, hogy nem politikai megrendelésből dolgozik Gyurcsány Ferenc Őszödi beszédére koncentráló és a választási kampányra időzített produkción, mely szavai szerint a „történelmi jelentőségű botrányt” mutatja be. Végül, de nem utolsósorban Magyarország első szabadon választott kormányfője, Antall József személyét és élettörténetét mutatja be majd a Blokád című film, amely a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül. A forgatókönyvet Köbli Norbert írja, a rendező Tősér Ádám és a tervezett állami támogatás 1,47 milliárd forint és ahogy a címből is adódik, az 1990-es taxisblokádra fog koncentrálni. Kérdés, a blokád melyik oldaláról.
