Habár a Borsodi Sör nem oly rég része még a magyar nemzetestnek, mint a töltött káposzta – elvégre nincs még ötven éve, hogy a céget 1973-ban megalapították –, mégis minden magyar tudja: a Borsodi a mi életünk része. A Borsodit nem adjuk! A Borsodiról nem mondunk le! Apák adják át fiaiknak a Borsodi Sör szeretetét, így hagyományozódik ez a sör generációról generációra oly természetességgel immár, mint a csirkepörkölt vagy a szabad tűzön főzött gulyás.
Pedig vannak nála jobb sörök. Sőt, jóval jobb sörök. Pontosabban szólva a Borsodi Sörnél kevesebb rosszabb sör van, s mégis, tán a hetvenes-nyolcvanas évek kiszámíthatósága, rendje és nyugalma teszi, hogy ebből a legendás névből – Borsodi Sör – kiérződik máig ható érvénnyel a biztonság maga.
Én a Borsodi sört nem iszom, de szeretem. Azt hiszem, a hazaszeretet is valami efféle dolog. Látja az ember a hibákat, a hiányosságokat, a bűnöket, na jó, bűnöcskéket, a rosszat, a gonoszt, az ártalmast az ő hazájában, s mégis a hazájának mondja a hiányosságok, a bűnök, na jó, bűnöcskék, a rosszak, a gonoszak, az ártalmasságok ellenére.
A Borsodit nem szeretem, de megtagadni nem fogom soha. Az én életemnek éppen úgy a része, mint a többi tízmillió embernek, aki ezt a szóösszetételt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye, akcentus nélkül ki tudja ejteni.
Na persze, a Borsodi Sört gyártó cég mindent megtett érte, hogy jó sört gyártson. Rendben, az innovatív szándékot nem vitatom. Magyarországon a Borsodi dobott piacra elsőként hazai gyártású alkoholmentes sört, méghozzá Póló néven, valamikor a rendszerváltás előtt egy-két évvel. Úgy látszik, a cégnél megérezték a történelem szelét, s arra gondoltak: viharos és rendszerváltó idők jönnek, ilyenkor a nemzetnek józanságra van szüksége, igyon hát a nemzet alkoholmentes Borsodi Póló sört.
Emlékeim szerint a magyar nemzet nem akart józan lenni, következésképpen a Póló nem aratott túl nagy sikert, de ha mégis, akkor utólag is elnézést kérek a történelmi szerepet bevállaló rendszerváltó politikai pártoktól és a vállalat akkori vezetőségétől. Lehet, hogy utólag nekik volt igazuk.
Ne feledjük, a Borsodi volt az a magyar cég, amely a magyarság történetében először dobott piacra dobozos sört. Persze, hogy nem feledjük, hiszen rossz volt. Nem volt jó sör az se, de dobozosnak dobozos volt, az új idők új terméke, akárcsak a híres-nevezetes Borostyán, ami számomra ennek a sokat szenvedett cégnek az első iható terméke volt. Zamata és íze volt, sörhöz hasonlított, és nem sörszerű löttyhöz.
Amúgy több mint tíz évvel ezelőtt, egy miskolci sörfesztiválon eszméltem rá arra, hogy a Borsodi voltaképpen a világ egyik legjobb söre is lehetne, elvégre az Északi-középhegység forrásaiból nyeri a vizet, a Bükk karsztforrásaiból, abból a mészköveken átszűrt, jéghideg és tiszta vízből, amiről a hatóságok folyton azt állítják, hogy vigyázni kell vele, mert a karsztforrások vize a felszíni talajszennyezések miatt esetleg ártalmas lehet – nem vagyok szakértő, a hatóságok állítását nem vitatom. Az a kérdés azonban nem hagy nyugodni, hogy ha ennyire jó, tiszta, finom és színvonalas a Bükk, s az Északi-középhegység vize, akkor mégis mi a fenéért nem ízlik nekem a Borsodi?
Hadd mondjak egy dán példát: Európában közismert módon Dánia ivóvize képviseli a legmagasabb minőséget, úgyhogy egy ott előállított Tuborg sörnek egészen más íze van, mint egy másik országban Tuborg licenc alapján előállított sörnek. Tudom, hogy mit beszélek, mert négyszer jártam Dániában, minden alkalommal 2-3 heteket töltöttem ott, töméntelen mennyiségű helyi Tuborgot ittam, s nem tudtam betelni az ízével. Bárhol másutt ittam Tuborgot, a dán eredetinek egyik sem ért a nyomába. Azt mondták nekem a dánok, hogy ennek oka a dán víz. Az ő vizük Európában a legjobb, még szép, hogy egy Magyarországon gyártott Tuborg sosem lesz olyan.
De miért nem lesz olyan a Borsodi, ha egyszer a borsodi hegyek kristálytiszta, természetes vizéből készül?
Rejtély.
Ha valaki tudja a választ, nagyon kérem, írja meg nekem a Népszava szerkesztőségének címére, mert ennek a rejtélynek a nyomára akarok járni.
Már csak azért is, mert azon a bizonyos miskolci sörfesztiválon én olyan helyi kézműves söröket ittam, hogy azt hittem: álmodom. Helyi sörfőző mesterek főzték a borsodi sörüket helyi vízből, és ott helyben árulták, és azt kell mondjam, az emberi élet azokban az órákban, azoknak a helyi söröknek a társaságában elviselhetőnek, sőt, élvezhetőnek tűnt. Azt gondoltam akkor, hogy az élet, lám, olyan egyszerű, mint a sör: nem kell hozzá sok minden, de annak a kevésnek minőséginek kell lennie. De miért nem érzem én ezt a kristálytiszta, finom, természetes, igazi, helyi borsodi vizet a Borsodi Sörben? Mivel rontják el? Nem értem.
Vagy az is lehet, hogy bennem van a hiba? Lehetséges, hogy egy egész ország tudja a titkot, csak én nem? Lehetséges, hogy egy egész ország tisztában van a Borsodi Sör kiemelkedően magas színvonalával, csak én nem? De akkor mi velem a baj? Kérem, segítsenek! Írjanak!
S ne feledjék: van még egy kis idő a nyárból. És ezt nem szabad Borsodi Sör nélkül eltölteni!
