Az alaptörvényhez szervesen hozzátartozó Nemzeti hitvallás így kezdődik: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” Rendben van ez a mondat?
Nem, nincs rendben. Több szempontból sincs. Annak, aki nem keresztény – akár más vallású, akár nem vallásos –, miért kellene büszkeséget éreznie? Történészként is lehet vitatkozni az állítással. Annyi igaz, hogy a korabeli külföldön valóban úgy ítélték meg: István idején Magyarország kereszténnyé vált. Az akkori források szerint a Jeruzsálembe induló keresztény zarándokok már átmehettek Magyarországon, az útvonalat biztonságosnak nevezték. Ha azonban azt tekintjük „szilárd alapnak”, hogy a lakosság többsége már hisz a kereszténységben, akkor ez valószínűleg csak jóval később következett be. A folyamat más országokban is generációkon át tartott. A XI. század végéről származó beszámolók azt állítják, hogy Magyarországon még pogány szokásoknak hódolnak. Hangsúlyozom, hogy ezek is kétséges források, nem tudjuk, mennyiben felelnek meg a valóságnak.
Egyik előadásában arról beszélt, hogy István hatalomtechnikai megfontolásból csatlakozott a nyugati kereszténységhez, és nem vallási buzgalomból, vagy azért, mert hosszú távon így látta biztosítottnak a magyarság fennmaradását.
Kezdjük ott, hogy abban az időben a mai értelemben véve nem létezett Magyarország és magyar állam. István, miután átvette a hatalmat, folyamatosan terjeszkedett, de annak a területnek, amit a középkorban később Magyarországnak hívtak, csak egy része tartozott a fennhatósága alá. A kereszténységre való áttérés bevett technika volt, hogy az uralkodók elismertessék magukat a szomszédos keresztény országokkal. István ezzel egyáltalán nem számított kivételesnek, hanem beilleszkedett a sorba. Tudjuk, hogy felesége, Gizella lovagokkal, páncélos katonákkal érkezett. Konkrét, gyakorlati haszna volt a kereszténység felvételének, István is a saját hatalmát akarta megerősíteni. Ez sikerült is neki.
Nem lehet, hogy felmérte: a saját hatalmának megerősítése egybevág az ország érdekével?
Semmilyen forrásunk nincs abból a korszakból, ami arra utalna, hogy Istvánt mélyen átgondolt országérdek, vagy a magyarság jövője vezérelte volna. Arról, hogy a keresztény királyság megerősítése izgatta, csak utólag, egyházi szerzők írtak.
Vitatja azt az állítást, hogy a kereszténység felvétele volt a záloga Magyarország fennmaradásának?
Megválaszolhatatlan kérdés, hiszen nem tudunk ellenpróbát tartani. Annyit mondhatok, hogy Litvánia, amely csak a XIV. század végén tért át a kereszténységre, országként egészen jól kialakult a kereszténység nélkül is. Persze, Litvánia távol fekszik, de szerintem Magyarország esetében sem lehet kategorikus választ adni.
Amikor megbeszéltük az interjút, felkészített rá, hogy ünneprontó lesz. Hát, akkor, kérem folytassa: milyen tévképzetek élnek még Szent Istvánról?
Az a baj, hogy szinte csak tévképzetek élnek. Tényleg elenyészően kevés a forrásunk, ami van, az is nagyon nehezen értelmezhető. Azok a források viszont, amelyek hosszú történeteket mesélnek róla, később születtek és megbízhatatlanok. Az Istvánról való megalapozott tudásunk eltörpül azoknak a mítoszoknak a mennyiségéhez képest, amelyeket a középkortól kezdve építettek a személye köré. A Szent Jobb is csupán mítosz. Azt sem tudjuk, hogy István hány éves volt, amikor meghalt, mivel nem tudjuk, mikor született. A „bölcs, öreg király” képe szintén lehet mítosz, mert fogalmunk sincs, a valóságban is így volt-e. Az életrajzaiban szereplő leírások olyan toposzokat tartalmaznak, amelyeket a szentekre alkalmaztak abban a korban. Ezeket átvették más szövegekből.
A Szent Jobb miért csak mítosz?
Három szentéletrajz született Istvánról, az első valószínűleg 1083-ra, a szentté avatására készült, aztán elég gyorsan jött a második, majd 1100 körül a harmadik, a Hartvik-legenda. Az első kettő egyáltalán nem tett említést arról, hogy maradt volna ép ereklye, ellenkezőleg: az egyik említi is, hogy István testéből csak por és csontok maradtak. Hartvik püspök azonban azt találta ki, hogy egy Mercurius nevű egyházi embernek megjelent egy angyal, átadott neki egy csomagot, megkérte, hogy őrizze meg, és fedje fel, ha eljön az ideje. Ez lenne a Szent Jobb. Valahonnan kerítettek egy mumifikálódott testrészt, kreáltak egy ereklyét, ami addig nem létezett. Erre azért volt szükség, mert Kálmán király uralkodásakor, amikor Hartvik az életrajzot írta, Szent István már külpolitikai szempontból is sokkal fontosabb tényező volt, mint a szentté avatásakor. Hartvik egyébként elmagyarázta, hogy Istvánnak azért csak a jobb keze maradt fenn, mert a király azzal osztott alamizsnát a szegényeknek: Isten így akarta megmutatni, hogy ez mennyire fontos cselekedet. Igen ám, de a motívum egy másik szentéletrajzból, az angol nép egyházi történetéből (Beda Venerabilis) jön, és eredetileg Oszvald királyról szól. Ismétlem, tipikus volt a középkorban, hogy átvettek történeteket más szentektől.
Félve kérdezem: Szent István intelmeit, amit fiának, Imre hercegnek írt, szintén hiteltelennek tartja?
Nem, az Intelmek korabeli és hiteles forrás. Más kérdés, hogy biztosan nem István írta.
Ebben szerepel az a gyakran idézett szöveg, hogy „az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”, ezért „megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak”. A toleranciát és befogadást hirdető intelem hogyan fér össze a kemény kezű uralkodó képével?
Nem akárkikről van szó, hanem a királyi udvarba érkező, a királyt szolgáló jövevényekről. Persze, hogy rájuk úgy tekintettek, mint a királyi hatalom támaszára. Nem tudjuk, hogy ki a szerző, de nagy valószínűséggel maga is bevándorló, idegen, egyházi ember volt. Az illető tehát pontosan ehhez a réteghez tartozott.
Ha nem is István műve az Intelmek, legalább tudott róla? Jóváhagyta?
Fantáziálhatunk arról, hogy felolvasták neki, és ő megértette, vagy lefordították neki. Az Intelmek latinul íródott, de azt sem tudjuk, hogy István értett-e latinul.
A sok-sok mítoszt lehántva mi marad, amit biztosan tudunk?
Nagyon kevés. Annyi legalább biztos, hogy István király létező történelmi személy volt, a halála éve (1038) is biztosra vehető. Valóban sokat tett – részben békés, részben erőszakos eszközökkel – a keresztény térítés érdekében. Hozzáteszem, hogy akkoriban még a latin (római katolikus) és a keleti (ortodox) kereszténység megfért egymás mellett. Azt is tudjuk, hogy vezetett katonai akciókat, de ezek részletei már kérdésesek. Tudjuk, hogy pénzt veretett: a legfontosabb felségjele nem a korona, hanem a lándzsa volt. Tudjuk, hogy Gizella volt a felesége – akinek révén erős német hatás érvényesült az udvarban –, és van bizonyos tudásunk a vármegyék szervezéséről és az írásbeliség terjedéséről is.
Bajnak tartja-e, ha a nemzeti identitásában olyan történelmi alak tölt be meghatározó szerepet, akinek emlékezete jórészt legendákra épül?
Nyilván többféle vélemény van, én úgy gondolom, hogy a mítoszok torzító hatásúak. A történelmi valóság nagyon sokrétű, a mítosz viszont mindig egyszerűsít, az így kialakított képet aztán követendő ideálnak állítja be. Ezt én nagyon problematikusnak érzem. A mítoszok nevében sokfelé követtek el szörnyűségeket a világban, olyat viszont, hogy ebből valami jó jött volna ki, még nem láttam. Azokban az országokban, ahol normális az élet és nagyjából minden rendben van, ezek a mítoszok furcsa módon nem szoktak fontosak lenni. Ott szoktak fontosak lenni, ahol nincsenek rendben a dolgok. Úgy látszik, hogy a kettő valahogy összefügg egymással.
Pedig az egy szép gondolat, hogy Szent István az ország fennmaradása érdekében, a kereszténység felvétele révén csatlakozni akart Európához. Annak idején Róma volt a mai Brüsszel. Hogyan van az, hogy a napjainkban éppen azok „harcolnak Brüsszellel”, akik a leginkább eszményítik Szent Istvánt?
A hatalom mindegyik korban azt a részletet emeli ki, hangsúlyozza vagy torzítja el, ami éppen tetszetős a számára. Szent István kultusza régóta komoly szerepet játszik a különböző politikai rendszerekben, egymással homlokegyenest ellenkező rezsimek is képesek voltak találni valamit, amivel azonosulni tudtak. Úgy tűnik, ez nem okoz gondot számukra.
Angliában tanít, de sűrűn jár haza, most is Magyarországon nyaral. Tapasztalhatja, hogy az emberek többségének augusztus 20-a főleg a munkaszüneti napról, a fesztiválokról, a tűzijátékról szól. Milyen tétje lehet az István királyról folyó szakmai vitának?
Az emberek egy részét valószínűleg tényleg nem érdekli a történészi megítélés, azokat pedig, akik próbálják kisajátítani és politikai céljaikra felhasználni Szent Istvánt, aligha lehet bármilyen érvvel meggyőzni. Azok számára lehet jelentősége egy ilyen vitának, akik fontosnak tartják, hogy hiteles ismeretekkel rendelkezzenek a történelemről, és nem eredeti összefüggéseiből kiragadott, önkényesen értelmezett áltörténetekre vágynak.
