A József körúton állok egy antikvárium kirakata előtt, és egy egyenes szálú, hosszú és szőkésbarna hajú nőre leszek figyelmes, amint a könyvesbolt kirakata elé lép és az arcát az üveghez tapasztva néz befelé. Nem lehet több harmincnál, s habár csak a profilját látom, megállapítom, hogy rendkívül szép nő, az orra kicsi és keskeny, de nem pisze, a szemét pedig feketére festett szempilla keretezi. Egyszerű fehér pólót visel és egy farmert, hát igen, ő az a típusú nő, akinek a ruházkodás túl nagy gondot nem okoz, mert bármit vesz fel, minden jól áll neki, ilyen alkat, nem tehet róla, én sem tehetek róla, hogy nem tudom levenni róla a szememet.
Milyen gyönyörű és milyen fiatal nő, s milyen régi könyveket nézeget. A kirakatban sok-sok Mikszáthot, Móriczot és Eötvöst látok, ezek mind sorozatok, könnyű felismerni őket, eszembe is vágódik azonnal, hogy Mikszáthot milyen méltatlanul régen olvastam. Nem ezt érdemelné az öreg mester, akinek a múltkor elsétáltam egykori Lónyay utcai lakása előtt, de az persze nem jutott eszembe, hogy újra elővegyem a novelláit.
Ki tudja, tán ez a gyönyörű és fiatal nő is éppen azon töpreng, hogy Mikszáthot milyen régen olvasott. Pontosabban szólva az ő esetében nem lehetett az olyan rég, hiszen legfeljebb tíz éve érettségizhetett, márpedig Mikszáth mester érettségi tétel, ráadásul hálás egy szerző, könnyű róla fecsegni. Igaz, Móriczról is könnyű fecsegni, az ember elgondol egy hortobágyi parasztembert gubában a kutyájával, szőröstül-bőröstül elhelyezi őket a társadalmi viszonyok között, motyog valamit a realista próza realizmusáról, és máris megvan az ötös. Vagy a négyes. De a hármas mindenképpen.
Ám mit nézhet vajon ez a gyönyörű és fiatal nő? Melyik könyv ejtette oly ámulatba, amely perceken át ott marasztalja őt a kirakat előtt?
Kicsit közelebb hajolok, hogy jobban lássam a kínálatot, s megpillantom Kuthy Lajos regényét, a Hazai rejtelmeket, amely nem a kötéstáblájával, hanem a belső címlapjával kelleti magát, méghozzá a kedves szerző arcképével az előzéklap páratlan oldalán. Hm, finom kis könyvcsemege, milyen kár, hogy nem dedikált példány. S a címe is milyen jó, Hazai rejtelmek, ej, de jó. Két szó mindössze, s e két szóban minden benne van, ami egy gyönyörű és fiatal nőt megfoghat.
Semmi dolgom immár, csak megvárni a végkifejletet, kivárni lassan, míg a szépség az antikváriumba behatol, és a kinézett könyvet a kirakatból kiveteti. Melyik könyv lesz az vajon? Mikszáth mester vagy Móricz, netán az ismeretlen Kuthy Lajos? Bevallom, az utóbbinak szurkolok, belőle kevesebb van, őt nem ismerik oly sokan, ő a felfedezés örömét könnyen megszerezheti.
A nő megmozdul ekkor, aha, mondom magamnak, eljött a nagy pillanat, s valóban, a pillanat tényleg eljött, de a szépítkezésé ez a pillanat. A táskájából rúzst vesz elő, leheletnyit ken az ajkára belőle, majd a haját kezdi rendezgetni, ami persze fölösleges, hiszen akárhogyan is rendezi el, mindenképpen gyönyörű az. Boldog vagyok. Egyedül Kuthy Lajos néz továbbra is komoran.