A lassan 78 éves patikus, akinek a Mezőkövesdhez közeli falun kívül még a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gelejen, Tibolddarócon, és Cserépfalun is van egy-egy kisebb fiókpatikája, először szaklapokban próbált olyan kollégát találni, akinek egy-két éven belül majd átadhatná a praxisát. Ezekre egyetlenegy jelentkezés sem érkezett. Ezután a Facebookon, ötezer követőjének osztotta meg a közleményt, hogy lassan abbahagyná már a folyamatos munkát, átadná a helyét egy fiatalabb szakembernek. Akár úgy is, hogy egy darabig szolgálati lakást is biztosít neki. Azt is felajánlotta, hogy szükség esetén a jelentkező párjának is segít a környéken munkához juttatni, ha ez lenne az akadálya a praxis elfogadásának.
Hétköznap délelőtt érkezünk meg a szentistváni patikába, amely egy impozáns, kétszintes épület a falu közepén, épp a templommal átellenben. Alul van a gyógyszertár, felül pedig Pesti Ferenc lakása. Sok pácienssel találkozunk az előtérben, úgy tűnik a csaknem 2500 lelkes településen nagy szükség van a patikára. Akárkit kérdeztünk, mindenki azt mondta: nagyon szeretik a gyógyszerészt, remélik, hogy amíg csak bírja erővel nem megy nyugdíjba, ha pedig talál is maga helyett másik utódot, mellékállásban, vagy tanácsadóként mellette marad.
– Imádom ezt a szakmát, de hát már én is lassan 80 éves leszek, ideje gondolkodnom azon, mi lesz tovább – mondja a szinte ránctalan arcú, őszes hajú, meglehetősen energikus patikus. Mielőtt arra gyanakodnánk, hogy bő ötven éves szaktudását és tapasztalatát felhasználva valamiféle elixírt keverget nap mint nap magának, és azzal tartja magát ennyire jó formában, gyorsan eloszlatja a kételyeinket. Kiderül, hogy minden reggel ötkor kel, és noha a patika csak reggel nyolckor nyit, ő az addig hátralévő három órát hasznosan tölti. Először is a saját szőlőmagőrleményéből készült porral indítja a napot, amelyet szintén a saját kezűleg eltett paradicsomlével – ami lehet zelleres vagy bazsalikomos – öblít le. Mielőtt kinyitná a főbejáratot, hátul a laborban dolgozik, arckrémeket, tinktúrákat, ecsetelőket, testápolókat vagy éppen olajokat kever. – Ha úgy tetszik, a lábujj-zsibbadástól a hajhullásig bármire tudok ajánlani olyan készítményt, amelyet saját magam, olykor régi recepttúrákat is felhasználva állítok elő. A napom egyik legélvezetesebb két-három órája az, amikor a kis tálkáimban, üvegcséimben elkészítem ezeket a szereket – teszi hozzá.
Meglepő kijelentéssel folytatja: gyógyszerellenes gyógyszerésznek vallja magát. Szavai szerint ez nem azt jelenti, hogy minden gyógyszert csípőből elutasítana, de azt igen, hogy amit meg lehet gyógyítani, el lehet mulasztani természetes gyógymódokkal, az erdő, a mező vagy a kert ajándékaival, arra felesleges pirulákat bekapkodni.
– Nagyon egyszerű a dolgunk, hiszen a kamrában ott a fokhagyma, a paradicsom, a dió, a réten szedhetünk mentát, kakukkfüvet, készíthetünk saját teakeverékeket, nem kell azonnal a gyógyszertárba szaladni, ha köhögünk, vagy éppen fáj a fejünk – mondja. Szerinte van abban a népi megfigyelésben igazság, hogy minden növény annak a testrészünknek a kezelését szolgálja leginkább, amelyikre a legjobban hasonlít: a dióbél az agyra, a kettévágott paradicsom a szívre.
Pesti Ferenc azt mondja, mindig nagy élvezettel beszélget az emberekkel akár a bajaikról, akár az örömeikről, és rászánja az időt arra, aki panasszal érkezik hozzá. Nem véletlenül van az épületben egy úgynevezett tanácsadó szoba, ahová elvonulhat egy-egy falubelivel, segít értelmezni bonyolultnak tűnő zárójelentést vagy vérvételi leletet, de eldiskurál azzal is, aki az oltásokról faggatja vagy olyan bajával keresi fel, amit másnak nem szívesen mondana el.
A patikus nemcsak falujában népszerű, de azokon a kisebb településeken is, ahol fiókgyógyszertárakat működtet. Tibolddarócra amúgy is mintha haza menne, hiszen itt vásárolt meg annak idején egy kisebb kúriát, borospincével, és ma is az egyik szenvedélye, hogy saját borokat készít. Régebben még voltak szőlőültetvényei, de a művelésébe belefáradt, meg – vallja be – embert se nagyon találni manapság, aki segít a metszésben, kapálásban. Így aztán inkább felvásárolja a szőlőt, de jó patikushoz illően a bor készítést, amely már nem nélkülöz némi vegyésztudást sem, magára vállalja.
– Tibolddarócra van, hogy sofőrrel érkezem, mert nehéz visszautasítani az emberek invitálását, hogy ugyan már kóstoljam meg az ő borukat vagy a pálinkájukat. Nem lehetnék a közösség része, ha nem „kezelnék le” a kocsmában a férfiakkal, vagy nem fogadnám hálás szívvel az almás pitét, a pogácsát, amit a helyi asszonyoktól kapok. Cserépfalun például a nyitvatartási időre rendszeresen megjelenik egy helybeli néni, aki a Palócföldön közkedvelt krumplis ételt, lapcsánkát hoz nekünk egy kis alufóliában. Gelejen, noha az ottani fiókpatika nyereséget nem termel, sőt nullszaldóra is nehezen hozza ki a működtetést, azért nem zár be, mert a helyiekhez való ragaszkodása erősebb. Az önkormányzattól térítésmentesen kapta meg a helyiséget, villanyt és egyéb rezsit sem kell fizetnie, az utazási költségek, és az asszisztens bére azonban ott van a kiadási oldalon.
Adódik a kérdés, vajon két lánya, és öt unokája közül miért nem követte senki a gyógyszerészi pályán, miként annak idején ő tette, amikor Mezőkövesden praktizáló édesapja nyomdokába lépett.
– Járták a maguk útját, ami nem esett egybe az enyémmel, erőltetni pedig nem akartam – válaszolja. Az egyik fiú unoka már-már utódjává vált, három évet elvégzett a gyógyszerészeti egyetemen, de aztán rájött, hogy egy másik szakmához nagyobb kedvet érez, emiatt váltott. – Nagy boldogság lenne, ha valamelyik leszármazottamra hagyhatnám rá a praxist, de bele kell nyugodnom, hogy ez másképp lesz – mondja. A közösségi oldalán megjelent felhívásra egyébként többen jelentkeztek, de sokan egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy a gyógyszerészé egy olyan szakma, amihez öt éves egyetemi tanulás kell. Ma nem lehet úgy gyógyszertárat vezetni, hogy legalább egy diplomás gyógyszerész, mellette pedig szakasszisztens, vagy asszisztens ne dolgozna a vállalkozásban.
Úgy tűnik, a szokatlan hirdetésnek mégiscsak lesz hatása, hiszen a jelentkezők között akadt komoly érdeklődő is, egy Egerben dolgozó színesbőrű gyógyszerész. Arra a kérdésünkre, hogy vajon néhány éven belül el tudja-e magát képzelni „patika mentesen” Pesti Ferenc azt válaszolta: arra készül, hogy utódjának egyfajta kisegítő munkatársa maradhat, aki hetente néhány órában még továbbra is foglalkozik emberekkel, de a felszabaduló idejében már az egyéb szenvedélyeinek hódol: borocskát készít Tibolddarócon, vagy épp vízitúrára indul a nemrég vásárolt „ladikjával” a Tiszán. Nagy baj ott sem érheti, ha kiköt a Poroszló közelében lévő Fehér Amur étteremnél, várja egy asztal. Azóta törzsvendég itt, amióta az egyik pincér gyerekét kigyógyította a fogfájásból, persze azzal a készítménnyel, amit saját kezűleg kevert ki neki.
