A hónap elején számolt be a Népszava az Uzsoki sürgősségi osztályának működésképtelenségéről. Érdemes a gondok okait kissé részletesebben és általánosságban is számba venni.
2019 decemberéig az egészségügyi rendszer működtetése az évek során kialakult egyensúlyi állapotban volt, több tényező változásának betudhatóan azonban mára felborult. Régóta tart a szakemberek elvándorlása miatt létrejött hiány, amit a sürgősségi rendszer felállítása és a belső létszámtartalékok, az elrendelt és az önként vállalt túlórák ellensúlyoztak. Ezek nyomán az összes túlóra az egészségügyben már régóta elérheti az évenkénti 416 órát, amihez hozzájött a sokféle munkaviszony és vállalkozás takarásában vállalt, ellenőrizetlen másodállások ismeretlen mennyisége. A munkaügyi szabályok, az ügyelet utáni kötelező lelépés is nehezítették az ellátóhelyek dolgát.
A jogalkotó azzal segített a munkáltatóknak, hogy csak igen szűk körben írt elő létszám, illetve szakember feltételeket. Az éves OEP-NEAK költségtérítés korlátozása (2004-ből ered a teljesítményvolumen korlát, TVK) nyomán szükségszerűvé vált határtalan várólisták és betegfogadási (előjegyzési) listák tették a fekvő- és a járóbeteg szakellátás számára elviselhetővé a fedezetlen terheket (ez 2006-ban történt). Ezek mellékhatása volt a romló kapacitáskihasználás és az ezáltal is növekvő hiány a pénzügyi egyensúlyban.
Az állam tág teret adott a beteg által fizetett hiánypótló ellátásoknak, ami a lakosság jobb anyagi helyzetben lévő részének elégedetlenségét elsimította. Ez utóbbi azonban az ügyelet és a sürgős ellátások terén alig észrevehető.
Az orvosi bérek idei jelentős emelése szinte teljesen lenullázta az orvosok túlmunka iránti érdeklődését, a többség az új bérével több pénzhez jut, mint a korábbi bérének, túlmunkájának és hálapénzének összege. Megszűnt az is, hogy az orvosok a munkaidőn belüli fokozott teljesítményben voltak érdekeltek, ezt ugyanis eddig a hálapénz reménye keltette.
A kórházak és rendelők költségtérítésének (HBCs és járóbeteg pontok) elértéktelenedése miatt szinte minden gyógyszer- és eszközigényes ellátás a veszteség veszélyét hordozza, és sok helyen a korábbi béremelések is fejtörést okoztak, mivel a közalkalmazottak bérköltségét ugyan biztosította az állam, de a vállalkozásoktól vásárolt munkaerő növekvő költségét nem. (A vásárolt munkaerő nem bér-, hanem dologi költséget jelent.) Az ellátók költségvetésének a kiadási oldalán lévő összeg növekedett, de eközben a bevétel növelése alig volt lehetséges.
Mindezen kínokat megfejelte a járvány miatt elrendelt kapacitáscsökkentés (az ágyszám és a szokásos szakmai tevékenység korlátozása), és az ilyen helyzetekre szóló jogszabályhely alapján életbe lépő átlagfinanszírozás. Ez utóbbi megszüntette a kórházak és rendelők teljesítménynövelésben való érdekeltségét, hiszen akárhány beteget láttak el bármilyen eljárással, a bevételük változatlan maradt. Fedezetlenül maradt az az elvárt többletteljesítmény is, ami a járvány idején elmaradt ellátások pótlásához kellene. Félő, hogy ez az átlagfinanszírozás megszűntével is így marad, hiszen a TVK havi bontásban korlátozza az ellátók bevételét.
Több módja van annak, hogy az állam ismét megfeleljen a megbetegedettek iránti ellátási kötelezettségének. Ami biztos: ennek érdekében tennie kell valamit.