"Azt világosan látjuk, hogy Orbán Viktor a határokon belül magabiztosan tudja irányítani a politikai fősodort, a keménykedés Európában azonban folyamatosan akadályokba ütközik, legyen szó Brüsszelről, vagy jelenleg éppen Norvégiáról", nyilatkozta a hvg.hu-nak a kanadai Catherine Walsh.
A politikai kommunikáció kutatója úgy látja, hogy az Orbán Viktorhoz hasonló politikusok karakterében fontos szerepet játszik, hogy azt sugallják magukról: a világelit nem szereti őket. Ez csak felerősíti a globalizmusellenes üzeneteiket, és összefogja a mögöttük álló tömeget. A magyar kormány történetéből ez leginkább az EU-val folytatott viszonyban nyilvánul meg: Orbánék megtalálták maguknak azt a pozíciót, amelyben rosszfiúként viselkedhetnek, és az erre érkező reakciókat otthon elnyomásként adhatják el.
Mindazonáltal létezik egy határ, amelyet sosem lépnek át, mert annak elképzelhetetlen anyagi következményei lennének – ezért sem lesz magyar Brexit, állítja az elemző.
Walsh szerint Orbán nyugati perspektívából nézve meghökkentő módon betonozza be a rendszerét, és az sem meglepő, hogy a választási évre ráfordulva magasabb fordulatszámra kapcsolt a propagandagépezet. „A kormány akarva-akaratlanul felkavarta a kulturált társadalmi életet és legitimációt adott olyan, radikális gondolatoknak, mint például a homofóbia." Nem véletlen, hogy az EU is minden eddiginél látványosabb jogállami küzdelembe kezdett, hiszen emberi jogi és biztonsági kérdéseket is felvet a mostani narratívák sulykolása.
Az efféle, félelmeken és érzelmeken alapuló politizálásnak nincs korlátja, de nem is ledönthetetlen, folytatja. Jó példa erre Trump bukása, viszont érdemes észrevenni, hogy ott sem az történt, hogy az emberek varázsütésre rájöttek, hogy egy elnyomó rendszert tartanak életben, és hogy ez nem oké. A választás néhány százalékon múlott, amely azt sugallja, hogy a tömegek nem morzsolódnak le akkor sem, amikor már ámokfutásba megy át egy rendszer.
És hogy milyenek az ellenzék esélyei? Walsh úgy látja, minél több időt van valaki kormányon, annál vékonyabb alatta a jég, annál több fogáspontot lehet rajtuk találni – ez lehet az egyik lehetősége Karácsonyéknak. Jól látható volt az 1980 és 1997 közötti brit konzervatív kormányzásban is, hogy szépen lassan, de a szexbotrányok és korrupciós ügyek miatt be tud telni a pohár, ez pedig részben Magyarországon is beigazolódott a Borkai- és Szájer-sztorikban.
Az előbb említett brit példát azért is célszerű lenne megvizsgálnia az ellenzéknek, mert Tony Blair nem egyedül, hanem Gordon Brownnal lepaktálva, kétfejű sárkányként tudta megverni a Konzervatív Pártot. Azaz akkor a brit ellenzék két meghatározó és versengő figurája kiegyezett.
Elképzelhető, magyarázta Walsh, hogyha az előválasztás végén két jelölt egy hatalmi tengelyt alakítana ki, sokkal biztosabb ellenpólusa lenne Orbánnak, ha más nem, azáltal, hogy szélesebb körben vonz be embereket.
