Elsőre nem világos, hogy miért dühös Tucker Carlson. Jómódba született, apjának van pár kisebb szigete, karrierje során szolgált az Amerika Hangja igazgatójaként és az Egyesült Államok nagyköveteként a Seychelle-szigeteken, ami alighanem a világ legkívánatosabb fizetett elfoglaltsága. A kis Tucker előkelő magániskolákban tanult, és bár a CIA-hoz, ahová először jelentkezett, nem vették föl, most évi tíz millió dollárért osztja az észt a Fox Newson. Unokáinak se kell majd keresztbe tenniük egy szalmaszálat se. Ebben is hasonlít múlt heti interjúalanyára, a magyar miniszterelnökre, aki szintén nagyon dühös ember benyomását kelti, mert őt mindenki csak bántja.
Carlsonnak és Orbán Viktornak nagy szüksége lett egymásra, úgy cuppantak össze, mint két kicsi legó. Mindketten a képzelt ellenség ellen vívott szélmalomharcból élnek, igaz, némileg eltérő elképzeléseik vannak róla. Például Carlson szerint Hszi Csin-ping kínai elnök megöleti politikai ellenfeleit, ami Orbán olvasatában annyira nincs így, hogy a külföldi tudósítóknak körbeküldött interjú szövegéből előbb ki is hagyták a munkatársai (aztán kénytelenek voltak az igazi verziót is kiadni). Carlson szombati beszédében elítélőn említette, hogy Amerikában egyesek nem átallnak illiberális demokráciát építeni, ami mifelénk elég érdekes gondolatnak tűnik. Abban azért egyetértünk, hogy nem szép dolog, amikor a soha más munkát nem végzett politikusok meggazdagszanak – csak Carlson ezt az elnöksége után megvagyonosodott Barack Obamára értette, nálunk meg pont az ő új, még hatalmon lévő bálványára szokták.
Fel lehetne vetni, hogy Carlson nem beszéli a nyelvünket, fogalma sincs arról, hogyan élünk és ezért tök mindegy mit mond, de nem érdemes. Inkább kezeljük a helyén: egy kétségbeesett, a világ változásaitól a saját privilégiumait féltő milliomos véleményeként. Az Orbán-interjúból pedig azt érdemes megjegyezni, ahogyan azért rimánkodik, hogy Amerika ne támogassa jövőre a magyar ellenzéket. Mindkettejük dühe a félelemből táplálkozik.