Sigmund Freud unokaöccse nem esett messze a családfájától. Alászállt az emberi lélek sötét bugyraiba, ismerte legbensőbb titkos vágyainkat és szorongásainkat. Csakhogy az Amerikába szakadt unokaöcs a maga „pszichoanalízisével” nem gyógyítani akart, hanem eladni. Eladni, bármit. Tehetségesen csinálta, meg kell hagyni.
Edward Bernays (1891–1995) a hálás utókor szemében „a PR atyja”, ami kétségkívül jobban hangzik, mint hogy gátlástalan, pofátlan manipulátor. Pedig Propaganda című könyvében kertelés nélkül kimondja, mire megy ki a játék: „A tömegek szervezett szokásainak és véleményének tudatos, intelligens manipulálása a demokratikus társadalom fontos eleme.”
Nők millióit szoktatta rá a dohányzásra azt az életérzést sugallva, hogy a cigarettájukkal „a szabadság fáklyáját” gyújtják meg. Az általa kiötlött reklámkampányokban a cigi a modern nő attribútuma. Dohányzó szerelmespár nevet a plakátról, boldogan. A Lucky in love szlogen a szerencsés szerelemhez - mintegy mellékesen - márkát szuggerál.
A nikotin karcsúsít, ez is az ő elmeszüleménye. Ügyelt a részletekre, a divatiparnál elintézte, hogy színeik harmonizáljanak a cigarettásdobozzal. Közben odahaza dührohamot kapott, amikor dohányzáson kapta a feleségét: eltörte, a vécén húzta le a cigarettáit. Nyilván már tudott egyet s mást, amit a gyártók még sokáig eltitkoltak.
Meggyőzni nem akart, az észérvek kívül estek működési körén, kizárólag az ösztönöket célozta meg. Az erotikus vágyakat a cigarettával, máskor a félelmeket. Pánikot keltett a médiában, hogy fertőzést okoz a nem megfelelően elmosogatott kávéscsésze, majd kisvártatva előállt a steril megoldással – így lett tömegcikk az egyszer használatos pohár.
Alapműve, a Propaganda az Egyesült Államokban jelent meg (1928), de eljutott Berlinbe is. Sokat tanult belőle doktor Joseph Goebbels, túltéve magát a guru származásán. A szerzőt sokkolta, hogy tanai a náci agymosást szolgálják, de szerény zseni módjára azzal vigasztalta magát: a nagy újítások sorsa ez, visszaélnek velük.
A második világháború idején F. D. Roosevelt kormánya is kért tanácsokat tőle, pedig nem mindenki volt elragadtatva módszereitől. A Legfelsőbb Bíróság tagja, Felix Frankfurter óvta az elnököt, mondván, a szakember és követői „a közvélemény professzionális mérgezői, az ostobaság, a fanatizmus és az önzés kizsákmányolói”.
Politikai megrendeléseket csak kivételes esetekben vállalt. A hírhedten korrupt United Fruit megbízásából példátlan médiahadjáratot szervezett: hírműsorok „szenzációs” helyszíni riportjai sulykolták, hogy Guatemala, a vállalat kiváltságait megnyirbáló banánköztársaság kommunista nemzetbiztonsági fenyegetés.
Ám Edward Bernays a legszívesebben arra vette rá az embereket, hogy vásároljanak sok olyasmit, amire nincs semmi szükségük, ezzel jócskán hozzátette a magáét a fogyasztói társadalom térhódításához. Minthogy menet közben a propaganda rosszízű kifejezéssé vált, ő maga találta ki a „public relations” fogalmát. Joggal nevezik tehát a PR atyjának: Freud cinikus unokaöccse mesteri manipulátor volt.