Beleélve magát a rá kiosztott szerepbe, csapdahelyzetet kiállt a kancellária uniós fejlesztésekért felelős államtitkára. "Olyan jellegű elvárásokat kaptunk, amelyek akár a 22-es csapdájaként is aposztrofálhatók, mert egy magyar alkotmányos rendszerben nyilvánvalóan nem megvalósítható szabályozást kérnek rajtunk számon, amely ráadásul alkalmatlan is lenne az általuk kívánt hatás elérésére. Jogállamiságinak titulált igényeket támasztanak, miközben azok teljesítése jogállami keretek között nem lehetséges. Olyan javaslatokat kapunk, amelyeken még Montesquieu is elképedne."
Azon nem érdemes töprengeni, hogy a francia felvilágosodás jeles gondolkodója úgy három évszázad távolából min álmélkodna el, s min nem, de mutatóujját bizonyára figyelmeztetően felemelvén megjegyezné: "Ha nem fontos, hogy meghozzunk egy törvényt, akkor az a fontos, hogy ne hozzunk törvényt." Mert - bármennyire is bizonygatják az ellenkezőjét - már azt az orbáni körökben is felismerhették, hogy a pedofília elleni jogos fellépést szükségtelenül tág értelemben jogszabállyá formálni olyan károkat okoz Magyarországnak, hogy - Montesquieu intelmét követve - jobb lett volna ezt a törvényt, ebben a szellemben nem meghozni.
Bár a kormány uniós felelőse még mindig azt szajkózza, hogy reményei szerint ősszel megszületnek Brüsszellel a megegyezések a helyreállítási tervről és az operatív programokról, magyarul az Európai Bizottság - a jogállamiság többszöri megsértése ellenére - rábólint a magyar elképzelésekre, ez azonban hiú ábránd. A prolongált szeptember végi határidőig korántsem az uniós szervek belátásán múlik a programok uniós finanszírozása, mint azt a kormány fennen hirdeti, hanem azon, hogy végre Budapesten is belássák, hogy az Európai Bizottság többsége nem retten meg attól, hogy uniós államtitkárunk - miniszterelnöke szellemében - azt hiszi, hogy az európai közösség döntéshozói nem találnak majd "fogást" a törvényen.
Már megtalálták. S ilyen helyzetben azzal hencegni, hogy államháztartásunk "nincs pénzügyi kényszerhelyzetben (...) az új programok elkezdéséhez idén szükséges 900 milliárd forintnyi forrást különösebb nehézség nélkül elő tudja finanszírozni", nem bölcs dolog. Az államadósság ezáltal nem növekszik - az uniós statisztika már csak ilyen, - s a várhatóan 2021-ben mintegy 53 ezer milliárd forintra felkúszó GDP ekkora kiadást képes elviselni. Ám a hiány attól még hiány marad. Arról nem is beszélve, hogy az egyes országok nemzeti pályázatainak - a helyreállítás keretein belül - a gazdaság zöldítésének és a digitalizálásnak kell elsőbbséget adnia.
A tagállamok többsége, zökkenőmentes tárgyalásokat követően már a pénz folyósítását várja. A magyar kormány "nagyvonalú" volt, a mintegy 5800 milliárd forintból csak 2511 milliárdra tart igényt, hat évre elosztva, miközben garanciákat kell(ene) felmutatni a közbeszerzési rendszer átláthatóságára, a korrupcióellenes keret megerősítésére. Ha megtesszük, amire kevés a remény, akkor mi is mehetünk a "pénztárhoz."