Rögtön azután, hogy tavasszal történelmi döntés született az Európai Tanács ülésén, és az állam- és kormányfők megállapodtak az unió új hétéves költségvetésről, valamint a koronavírus gazdasági következményeinek enyhítését segítő helyreállítási alapról, Orbán megint nekiállt trükközni. Elkezdte költeni a leendő uniós pénzt, rohamtempóban, mintha nem lenne holnap. Fenyegető veszély volt, hogy az ellenzék azon dolgozott, ne a magyar kormány, hanem közvetlenül a végső felhasználó kaphassa meg az uniós forrásokat.
Sajnálatos módon azonban a jogállami mechanizmust naivan dolgozták ki. Benne van ugyan, hogy ha egy adott kormány nem rendeltetésszerűen használja fel a forrásokat, akkor a pénz közvetlenül is eljuthat a végső kedvezményezetthez, de pont erre utaztak Orbánék az alapítványi átalakításokkal: az ellenzék sikerének köszönhetően most már a pénz akkor is megérkezhet a felsőoktatási intézmények köré szervezett fideszes közalapítványokhoz, ha esetleg már nem ők lesznek kormányon. Ugyanakkor a kormány lesz a felelős, ha az alapítványoknak juttatott pénzek mégiscsak kézen-közön elfolynak.
Az Európai Parlament azt hitte, hogy kicselezte Orbánt. Nem számoltak azzal, hogy ha a magyar kormány nem kaphatja meg automatikusan az uniós pénzeket, akkor teremt egy olyan helyzetet, hogy a bevált haszonélvezői kör így is megkerülhetetlen legyen. A hazai jog alapján a fél Büntető Törvénykönyvet kimeríti, de uniós szinten az Európai Bizottság nem fog tudni mit kezdeni ezzel, mivel az uniós támogatások végső felhasználója magántársaság is lehet, ahogy a Mészáros-féle cégek példáján is láttuk. Uniós szinten ez jogszerű.
Nem véletlen, hogy az alapítványok létrehozásakor a Fidesz arra is nagyon ügyelt, hogy olyan formát válasszon, amelyen keresztül akkor is forrásokhoz jutnak, ha elveszítenék a választásokat. A maga nemében zseniálisan találták ki, hogy valamennyi alapítványnak a fő és elsődleges profilja az ingyen kapott állami vagyonnal való gazdálkodás legyen, amit megspékelnek az uniós forrásokkal is, majd erre az egészre, afféle álcázásként rápakolják a felsőoktatást.
Az alapítványi működésről szóló szabályozásban kétségtelenül kikötötték, hogy a gazdálkodás eredményeit csak az oktatás fejlesztésére lehet felhasználni. Ugyanakkor azt is belevették, hogy az alapítványok működésébe az állam nem szólhat bele. Tehát ha az anyagiakat mégsem az oktatásra fordítják, senki sem kérheti számon rajtuk, hiszen azt csinálnak a saját vagyonukkal, amit akarnak. Akár másra is költhetik.
Orbán tehát kimentette az állami magánzsebbe az állami vagyont, és mostantól az uniós forrásokhoz akkor is hozzájut, ha a kormányt kikerülik a folyósítással. Ráadásul az uniós mechanizmus malmai lassan őrölnek, mire bármit számon kérnék, már nem lesz mit.
A kormány által összeállított testületek bármiféle kontroll nélkül, teljhatalommal uralják a nekik adott egyetemeket. A kuratórium fölött ugyanis ebben a rendszerben senki nem gyakorol semmilyen ellenőrzést. A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény azt is rögzíti, hogy az államnak azonos mértékű támogatásokat kell biztosítania az ilyen alapítványoknak, mint az állami vagy önkormányzati intézményeknek, vagyis pontosan ugyanúgy el kell tartania őket. Ha pedig ezt az állam nem teljesíti, akkor az alapítványok perelhetnek. Tehát ha egy új kormány fel akarna lépni az alapítványokkal szemben, perek sokaságával nézhet szembe.
A hírek szerint a Fidesz direkten is próbált Brüsszelben lobbizni, hogy a kiszervezett egyetemek részesülhessenek az EU-s pénzekből. Brüsszel számára egyelőre aggályos, hogy az alapítványi fenntartásba került intézményeknél megfelelő kezekbe kerül-e a pénz, hiszen még a kutatás-fejlesztési források elköltéséről is a fideszes politikai-gazdasági kuratórium dönthet. Pedig ez kulcskérdés, mert erre a pénzre hivatkozva győzködték az egyetemek vezetését, hogy fogadják el az alapítványi átalakítást.
Az orbáni alaptörvényben az áll: a közhatalom forrása a nép. A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja. Márpedig az alapítványosdi ezt megszünteti, mert a közvagyont és az állami felügyeletet is elveszi a közhatalomtól, elveszi a néptől és a képviselőitől egyaránt. Hiszen hiába választhat a nép új vezetőket, ha azok nem rendelkezhetnek ezen vagyonelemek felett az állam nevében.
Olyan ez, mint bármely üzleti pályázat. A Fidesz már a lehető legtisztábban és a legtranszparensebb módon le tudja ezeket bonyolítani, mert ők uralják a gazdasági kapacitások jelentős részét. 2010 óta teljesen átrendezték a tulajdonviszonyokat és az egész jogrendszert, és ezeknek a jogállamisághoz képest egészen deformált jogrendszeri előírásoknak maradéktalanul megfelelnek az általuk kiírt pályázatok. A végén pedig láss csodát, az összes állami pályázatot Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Tiborcz István köre viszi.
A választások után a hatalomra kerülő új kormány lenne ellenzékben az államtól elvont hatalmat gyakorló tényleges ellenzékkel szemben. Nem lesz cselekvési szabadsága, mert a törvény szövege szerint "Magyarország mindenkori költségvetésének tervezésekor előresorolt tényező a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyonkezelés útján történő, illetve a közfeladat ellátásához közvetlenül szükséges finanszírozási feltételeinek a biztosítása." Más kérdés, hogy ha hatalmon marad a Fidesz, egy gazdasági válsággal sújtott időszakban mennyire tudja teljesíteni azokat az ígéreteit, hogy a modellváltással még több pénzt is ad majd az egyetemeknek, mint eddig.