gyász;Lugosi Lugo László;

- Lugosi Lugo László halálára

Járt már Budapest fotográfusa, Klösz György nyomában, most máshogy követte: elhunyt Lugosi Lugo László fotográfus.

„A fénykép az agyban születik. A fénykép fejben születik meg. Fényképei már élnek lelki szemei előtt az exponálás pillanatában. Látja őket, mielőtt megnyomja az exponáló zsinórt. Az először látott helyszíneken is. A tér és a történelem lenyomatai. A XIX. század szellemiségével keveri a XXI. század eszközeit. Hogy megörökítse a történelmet, az időt, a pillanatot, a kompozíciót. A fényképezés játék a jövő terveivel. A fényképezés játék az idővel.” 2019 tavaszán, mikor Lugosi Lugo László fotográfusnak a Fugában megnyílt a Huszonnégy óra című tárlata, e tűpontos sorokkal foglalták össze művészi filozófiáját.

Mert a fotózás művészi szinten már filozófia. Igaz, Lugosi Lugo László nemcsak fotográfus, hanem művészeti-fotográfiai szakíró, filmkészítő is volt. 1953-ban született Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1977-ben végzett angol–magyar és filmesztétika szakon, 1975–1980 között a Balázs Béla Stúdió tagja volt, műveit 1978-tól állította ki. Az 1970-es években foglalkozott filmmel, fotóval és írással is. Az 1980-as években főként az építészeti és műtárgyfényképezés területén alkotott, de számos portréfelvételt is készített a kortársairól, fotónaplóban dokumentálta a művészvilágot. Ahogy a műveiket is: műtárgyfotósként többek között megörökítette Altorjai Sándor, Erdély Miklós, Gedő Ilka, El Kazovszkij és Veszelszky Béla életművének javát.

Az ezredforduló idején nagy figyelmet keltett fel azzal, hogy Klösz György régi, fekete-fehér városképei mellé a saját, hasonló szemszögből készített, színpompás fotóit illesztette. Költészet járja át a szecessziós építészeti emlékekről készített képeit, amelyekről Gerle Jánossal közösen adott ki nívós albumot. De költészet járja át rendszerváltás után elárvult indusztriális környezetet megörökítő képeit is, emléket állítva a jobb napokat látott bányáknak, gyáraknak, erőműveknek. Filmkészítőként is erősen szuggesztív volt: Szemző Tiborral készített kisfilmje, az Urán igazi requiemje volt egy kifosztott, romossá vált ipari világnak.

Ez a gyász most az ő és családja személyes terébe lépett: Lugosi Lugo László vasárnap, hatvannyolc éves korában elhunyt.

Az antikvarium.hu aukcióján tiltólistás könyvekre is lehet licitálni.