„Óriási blama: a Fehérvár FC alig, hogy elindult, ki is zuhant a Konferencia-ligából.” Képzeljék, ha az egyen narancssárgára központosított vidéki sajtó orgánuma, a Fejér megyei hírportál is ezt írja „az NB I kirakatcsapatának” nevezett együttes szerepléséről. Megjegyzem, ahol ez a kirakat, ott betört az üveg, jóllehet a dekoratőr térdig jár a dohányban.
Először is tisztázzuk: az európai Konferencia-liga első selejtező fordulója a kontinens leghátsó régiója. Ennél kijjebb eső, szegényesebb környék nincs a földrészen; a két György, a szerző Szilágyi és az előadó Bárdy klasszikussá vált kabaréprospektusát idézi: „Utazás Smoroszkán, a buznyák Riviérán.” Szerényebb mezőnyt talán csak a Szabad Föld Kupa vonultatott fel, de az Esztergomi Marógépgyár vagy a Mindszenti Tiszavirág Termelőszövetkezet gárdája valamivel kisebb dohányért játszott, mint a Garancsi-birodalom – nem kvalitásokban – jól eleresztett garnitúrája. Ám a tiszavirág tekintetében kétségkívül van egyezés...
Az ellenfél a 2000-es években először és mindjárt veretlenül jutott tovább európai kvalifikációs szakasz nyitó köréből. A jereváni rádió vidáman tudatta: Magyarországon 1-1-et ért el, majd Örményországban – otthonától kilencven kilométernyire, a tévében puritánnak tetsző környezetben – simán 2-0-ra nyert az Ararat. Pedig játékosainak összértéke nem éri el a négymillió eurót, ami nem csoda, hiszen a Gandzasar Kapan 2020. november harmadikai visszalépése után kilenc csapatosra fogyatkozott örmény bajnokságban a másik három jereváni alakulat, az Alaskert, a Noah és az Urartu mögé szorult. (Ugye, megvan mindnek az összeállítása fejből?) A Fehérvár keretének értékét 22,78 millióra tartják, a német Bundesliga-évadot a tizenkettedik helyen záró Mainzét valamivel több mint 100 millióra taksálják.
Szabics Imre, a Fehérvár edzője azt mondta: „Nem becsültük le az ellenfelet.” Ugyan miért becsülték volna le? Két évvel ezelőtt a Nemzeti Sport „arculcsapást” emlegetett, amikor a liechtensteini főváros svájci második ligában szereplő csapata ugyancsak 2-0-ra győzött a Fehérvár ellen az öt és fél ezer lakosú Vaduzban. De nem kell messzire menni ahhoz sem, hogy felidézzük: a luxemburgi Dudelange-zsal szemben 2018-ban úgy jutott tovább a fehérvári garnitúra, hogy az utolsó két percben egy Ibrahimovic nevű vendégjátékos (nem Zlatan: Sanel, és nem svéd, hanem bosnyák) luftot rúgott három méterre a fehérvári kaputól, majd a felső léc mentette meg a hazai piros-kékeket az egyenlítéstől és a kizuhanástól.
Szóval, a fehérvári szenvedésnek már komoly hagyománya van. A pénzzuhatag ellenére a gagyi gagyi marad. Pedig a kies Gjumriban pályára lépő tizennégy labdarúgó [Kovácsik – Fiola, Lüftner (Musliu), Stopira, Heister – Bamgboye (Dárdai), Nego, Houri (Zivzivadze), Alef, Petrjak – Nikolics] közül tizenegy gazdasági bevándorló volt – közülük kettőt honosítottak –, de hiába az import készlet kiszélesítése, Magyarországra a leginkább csak az jön, aki jobb helyeken nem rúg labdába. Ennélfogva a Nemzeti Sport megint azt kényszerült jelenteni: „Kilátástalan játékkal esett ki az európai Konferencia-ligából a Fehérvár.”
Szóval kicsit korai volt megvonni a hazafias mérleget egyrészt azzal, hogy „magyarnak lenni büszke gyönyörűség, immáron futballszurkolóként is”; másrészt azzal, hogy „a rendbe rakott magyar bajnokságból kinőtt a Fehérvár és a Ferencváros, amely két csapat az utóbbi években a nemzetközi porondon is képes volt maradandót produkálni”.
Hogy ki rakta volna rendbe a magyar bajnokságot, az rejtély. A legutóbbi élmezőny így festett: 1. FTC, 2. PAFC Felcsút, 3. Fehérvár, 4. Paks, 5. Kisvárda. Jórészt megyei NB I. Kovács Zoltán fehérvári direktor belebukott a blamázsba, a sokadszor megszégyenített együttes megmaradt drukkerei meg bosszúsan dörmögik: „Jobb estét kívánok, elestek a fehérvári huszárok.”
A héten lesz Újpest–Vaduz is. Keserű jubileum: tizenöt éve az akkor még futballozó Kovács ex-igazgatóval vagy a 79-szeres válogatott Vanczák Vilmossal 0-4 volt Megyeren.
