A miniszterelnök közelmúltban bemutatott programja Európa általa elképzelt jövőjének víziója. Szükség van ezekre, hiszen ettől válhatnak el egymástól a nyomasztóan „praktikus” viselkedésű pártok, és láthatjuk, mivel biztatják a következő generációkat. A baj csak az, ha az elképzelések (ahogy ezt az idősebbek többször is tapasztalhatták, például a kommunizmus eljövetelének meghirdetésekor, vagy a rendszerváltás idején ígért virágzó demokrácia és jólét perspektívájából) inkább csak propaganda termékek - mert nem a történelem valóságában gyökereznek.
A magyar nép az elmúlt évszázadokban bőséges tapasztalatokat szerzett a nemzeti lét fenntartásának lehetőségeiről és korlátairól. Vitathatatlanná vált, hogy a különböző nagyhatalmak közötti „hintapolitika” soha nem járt tartós sikerrel, mindig katasztrófába sodorta az országot. Magyarország nemzeti fejlődése akkor volt a legdinamikusabb, amikor egy nagy birodalom – az Osztrák-Magyar Monarchia – részeként létezett. Közös volt a külügy, a hadügy és a pénzügy, de minden más nemzeti hatáskörben maradt.
Az Európai Unióhoz csatlakozást az a remény táplálta, hogy külső védelmet és új fejlődési lehetőségeket teremt majd az elkerülhetetlen gazdasági-társadalmi modernizáció számára. A legfontosabb várakozásaink teljesültek – ha visszaesésekkel is, de minden téren láthatóak a változások jelei. Nem kis részben a hatalomra került „rendszerváltók” hozzá nem értése, erkölcsi és társadalmi érzéketlensége nyomán ugyanakkor felerősödtek az elhibázott vagy el sem kezdett modernizáció következményei – egyre nehezebben működtethetők a korábbi világból örökölt szolgáltatások és ellátási rendszerek.
Kétségtelenül válaszúthoz érkezett az ország és az Európai Unió is. Évtizedek óta tartó küzdelem folyik az integráció erősítésének, illetve a „nemzetállami” önállóság minden áron való megőrzésének a hívei között, aminek változó erőviszonyai kiszámíthatatlanná tehetik az Unió egész működési rendszerét.
Miniszterelnökünk víziója a minél teljesebb körű nemzeti önállóság biztosítására épül, és 7 pontjában erre ad tanácsokat. Koncepciójának minden eleme a korábban már kitalált és kipróbált elemekből áll, azokat foglalja egybe az Európai Unió új fejlődési alternatívájaként. Gondolatai természetesen más köntöst és értelmezést kaptak. Szerinte mi bontottuk le a berlini falat, kiszorítottuk az oroszokat és megdöntöttük a „kommunizmust”, az új célunk a „demokráciák demokráciájának létrehozása”; azaz az illiberális demokrácia nemzeti alapon álló demokráciává nemesült.
A baj csak az, hogy az általa elképzelt világon már túllépett a történelem. A gazdasági- és politikai integráció különböző fázisait már megjárták a nyugati demokráciák – számukra a további integráció jelenti a gazdasági-pénzügyi, katonai és politikai versenyképesség növelésének hatékony lépéseit. Aligha képzelhető el, hogy néhány kisebb állam ösztönzésére letérnének erről az útról. „Nem a farok csóválja a kutyát!”.
Miniszterelnökünk okos ember, pontosan tudja ezt, de a követőinek egy része nem. Egykori marxista tanulmányaiból is emlékezhet arra, hogy a világmozgások alapját a gazdaság (a „termelőerők”) érdekei és szükségletei teremtik meg, és hazai politikájának gyakorlatában mindezt érvényesíti is. Nem is gondolja komolyan, mert a célja a külső és a belső politikai légkör újjászervezése, egy nagyformátumú európai politikus imázsának megteremtése az európai elvbarátai körében és a hazai választások előtt. Ha mindezt elutasítják, akkor jön a hős szabadságharcos formula, aki megvédi a népét minden külső- és belső ellenséggel, a keresztény erkölcstől eltérő életformákkal szemben.
Az általa javasolt út – a folytonos szembenállás minden más érdekkel szemben – természetesen járhatatlan. Történelmünk legfontosabb tanulsága, hogy nem lázas forradalmakkal vagy kurucos ellenállással, hanem Deák Ferenc józan alkalmazkodásával lehet úgy formálni egy nagyhatalom törekvéseit, hogy az a nemzet épülését szolgálja.