A napokban egy 11 éves nyugat-flandriai kisfiúról olvashattunk: Laurent Simons lediplomázott az Antwerpeni Egyetemen, miután befejezte az alapszakos fizikai tanulmányait. 2020 márciusa óta tanult a fizika BSc diplomájára (főiskolai szintű), és most 85 százalékos eredménnyel végzett, ami idén a legjobb teljesítmény.
Gyarmathy Éva pszichológust, a MTA tudományos főmunkatársát arról kérdeztük, milyen gyakori, hogy egy kisgyermek ilyen képességekkel rendelkezik, mi jellemző rájuk. „Ezt én átütő fejlődésnek nevezem, ami a népesség nagyjából egy százalékát érinti: az ilyen kisgyerekek esetében a tehetség fejlődésének nagyon gyors tempójáról beszélhetünk, amit erős belső motiváció mozgat, de emellett szükséges hozzá a támogató családi háttér is. Ez az adottság genetikailag meghatározott belső idegrendszeri működésnek az eredménye, ami sokszor nem tipikus fejlődéssel párosul. Egyre inkább vannak adatok arra, hogy az átütő fejlődést mutató gyerekek később hiperaktív vagy autista diagnózist kapnak. Itt azonban vigyázni kell a fogalmakkal, mert gyakran összetévesztik az erős fejlődési vágyat a hiperaktivitással: az ilyen gyerek lehet, hogy csak nagyon akar valamit. Autistának nevezik, mert valami iránt nagyon elkötelezett, nagyon érdekli. Akarna ő kapcsolatot létesíteni kortársaival, de mit tehet, ha egyszer nem lehet velük az integrálszámításról beszélgetni... Lényeges azonban, hogy ők ezeket a dolgokat szívesen végzik” – magyarázta a pszichológus.
Valóban tehetségesek ezek a gyerekek, vagy csak valamilyen ok miatt sokkal gyorsabban képesek tanulni?„Nem az a csoda, amit csinálnak, hanem az, amikor csinálják. Szent-Györgyi Albert kifejezetten rossz tanuló volt, az olvasás sem igazán ment neki, de amikor 17 éves korában rájött, hogy orvos akar lenni, nekifogott a tanulásnak, és a Nobel-díjig jutott. Hogy mi, mikor indítja be a folyamatot, az kérdéses. Nála kamaszkorában egy, a kezébe került idegélettani könyv volt az. Az átütő fejlődésű gyerekek eleinte még csak nagy tudásra tesznek szert, a tehetség összetett személyiségfejlődés eredménye, az a tizenéves kor közepe táján válik el, hogy valaki csak kiemelkedő szakértő lesz-e, vagy alkotó tehetség. Ekkor derül ki, mennyi bennük az alkotó szabadság. Ez az életkor egyre hamarabb jön el, manapság nem ritka, hogy 13-14 évesek valódi felfedezésekre, vagy művészi teljesítményekre képesek.
Az, hogy milyen korán mutatkozik meg a tehetség, attól függ, hogy mennyi szabály elsajátítása szükséges az adott területen. A zenének, a matematikának, a sakknak, és még a természettudományoknak is nagyon tiszták, egyszerűek a szabályai, a társadalomtudományok, irodalom az, ahol már az élettapasztalat is fontos. Tehát az előbbiek esetében tűnnek fel gyakrabban, és egyre korábbi életkorban, a tízes éveik elején lévő gyerekek esetében. (Pár napja éppen Budapesten lett tizenkét évesen és négy hónaposan az amerikai Abhimanyu Mishra minden idők legfiatalabb sakk nagymestere -a szerk.) A gyerekek tehát még csak tehetségfejlődést mutatnak, mert ott van a belső hajtóerő, a tudásvágy bennük, többet karnak az átlagnál. Tizenéves korukban a teljesítményfejlődés eredményeképp jelenhet meg a talentum, ami már a teljesítményben megjelenő tehetség: ezeket a fogalmakat tisztáznunk kell. A fantáziát össze kell tudni egyeztetni a tudással, ebben különbözik a tehetség a fantáziadús gyerektől. A gyermekkori érdeklődés, tűnjék bármilyen szerteágazónak is, ismeretek nélkül csak a gyerekszáj szintjén mozog, amire példa, mondjuk, a »miért teszik a magot a cseresznyébe, ha úgy is kiköpjük« kérdés. A tehetség nagy tudás birtokában, magas szinten is fel tud tenni naiv kérdéseket, másképp tud nézni a világra. A legenda szerint Descartes úgy jutott a koordináta rendszer felfedezéséhez, hogy mivel csak nehezen tudott elaludni, éjjel a plafonon mászkáló legyet figyelte, és arra gondolt, a mozgását úgy lehet legkönnyebben leírni, ha azt az egyik sarokhoz viszonyítja.
A korai átütő fejlődésű gyerekeknél a sok tudás azzal fenyeget, túl hamar berögzülnek a szabályok, nem marad tere az újra való rákérdezésnek. A tehetséggondozás épp arról szól, hogy megismerve őket, arrafelé irányítsuk, ahol fejlesztendő területeik vannak. Ott kell lennünk ezek körül a különleges gyerekek körül, nem az a cél, hogy minél gyorsabban eredményeket érjünk el, hanem, hogy az erős oldalaikon keresztül a fejlesztendő területeiket is segítsük, hogy ne legyenek olyan akadályaik, ami miatt a tehetségük nem bontakozhat ki. Az extrém fejlődésű kisgyerekekek és zsenipalánták nagy veszélyben vannak, mert már maga a tehetség is deviancia, az ilyen szokásostól jelentőségen eltérő fejlődéssel és tulajdonságokkal együtt pedig már alig illeszthetőek a tipikus fejlődésre készült környezetbe. Ezért az ilyen mértékben rendkívüli képességekkel rendelkező gyerekek könnyen elveszhetnek, ha a különlegesek irányában nincsen fogadókészség egy társadalomban. A tehetség, ahogyan már többször hangsúlyoztam, a környezettel interakcióban fejlődik” – összegezte Gyarmathy Éva.
