;

magyar futball;futball Eb;

- Hősök terét a Puskás Arénába!

Sokáig szilárdan tartotta magát az a nézet, hogy a magyar futball Mohácsa Marseille (1969) volt. Ekkor világbajnoki pótselejtezőn a csúcsformában játszó Adamec vezérelte cseh válogatott 4:1-re elgázolt bennünket, és így lemaradtunk az 1970-es világbajnokságról. Innen ered a Szepesi György segélykiáltásai nyomán szállóigévé vált "Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok4" mondás is.

A ’60-as években a magyar futball még az elitklubba tartozott, ezért is okozott elsöprő fájdalmat a vereség. Beszédes tény az ekkori magyar foci erejéről, hogy a ’66-os vb-n az aktuális világbajnok brazilokat vertük meg magabiztosan 3:1 arányban, ami a világbajnok búcsúját is jelentette. Mellesleg ’66 és ’70 között a világválogatott csapatban 5 magyar játékos is helyet kapott (Albert, Bene, Farkas, Mészöly, Szűcs).

A marseille-i megrendítő erejű fiaskó után azonban még jöttek a magyar focitörténelem szép lapjaira kívánkozó események. Feltétlenül megemlítendő, hogy a ’70-es években 4 magyar csatár is kiérdemelte az európai góllövő versenyben megszerezhető ezüstcipőt (Dunai II., Fekete László, Fazekas, Várady). Sőt kupacsapataink sem a futottak még kategóriát erősítették. Az FTC például a Juventust legyőzve hódította el az akkor igencsak rangos Vásárvárosok Kupájának (VVK) trófeáját. Ugyancsak a Fradi kiverte az UEFA kupából a komoly játékerőt képviselő Leeds Unitedet, vagy az akkor is sztárcsapatnak számító Liverpoolt.

Kupacsapataink lendülete még a ’80-as évek elején sem hagyott alább. Elég itt az Újpestre, a Győrre, de különösképpen a Videotonra gondolni, amelyik egészen az UEFA döntőjéig menetelt. Aztán jött az 1986-os mexikói vb. Egy sötét lónak tartott, szép reményekre jogosító előzményekkel érkező csapat már az első meccsen brutálisan beégett: Szovjetunió-Magyarország 6:0. No ez volt a magyar labdarúgás valódi Mohácsa. Azóta a magyar futball vergődik. Jön egy-egy tiszavirág-életű fellángolás, majd következik a visszazuhanás. Ilyen volt 1997, amikor is vb-pótselejtezőt játszhattunk a jugoszláv válogatottal. Az eredmény megsemmisítő: oda-vissza összecsapáson 12:1 oda. Kijózanító volt! Vagy 2013-ban a Hollandia-Magyarország 8:1. (Máig felfoghatatlan.)

A 2016. évi franciaországi Eb egy újabb üde színfoltot hozott. A csoportból továbbjutunk. Hozsannázunk, képletesen és a valóságban is görögtüzeket gyújtunk, majd jön az egyenes kieséses szakasz, ahol a belgák 4:0-ra helyre tettek bennünket. Aztán következett a non plus ultra: megalázó vereség Andorrától. A franciaországi torna után a kormánypárti propagandisták már a magyar futball feltámadását vizionálták. Nem elhanyagolva, ellenkezőleg, kiemelve azt a narrációt, hogy tessék, most mutatkozik meg a futballba invesztált pénztömeg eredménye. Aztán robbantak a kijózanító csalódások okozta bombák.

Most kísértetiesen hasonló a helyzet. Parádés játékkal, elementáris szurkolói támogatással ikszeltünk a végső győzelemre is esélyesnek tartott franciákkal és németekkel, és máris rázendít a papagájkommandó: tessék, jó helyre kerültek és megtérültek a TAO milliárdok. Remélhetőleg most nem következik be az, ami a francia Eb után, ám az most is látszik, hogy a politika alaposan igyekszik kisajátítani az eredményeket és rátelepszik a sikerekre.

Érdemes elolvasni Deutsch Tamás facebook oldalát, miként üzen a Fidesz EP-képviselője az ellenzéknek (mondanunk sem kell, ezek nem különösebben barátságos hangvételű bejegyzések). Egy-két kormánypárti propagandista a görcsös megfelelési kényszer jegyében zengi a győzelmi éneket, és kíméletlenül ostorozza az ellenzéket, keményen rájuk húzva, hogy a stadionstop követelése egyenesen nemzetellenesség. Ezerrel harsogják, hogy most térül meg a létesítményépítési hullám. Azt hangoztatják, hogy az ellenzék most, amikor a magyar foci megint szép lett, álszent módon nemzeti színbe öltözteti a lelkét. Akik a stadionstopot hirdették, mit keresnek most a stadionokban? - hangzik a kérdés.

Elgondolkodtató, hogy a fiatal kormánypárti agitátorok milyen merev dogmatizmussal skatulyázzák be balra és jobbra az embereket. Már csak fiatalságuk és esetleges iskolázottságuk okán is tudhatnák, hogy a törésvonalak nem az ideológia mentén húzódnak az emberek között. Az eszmerendszerük korlátai szerint egy baloldali nem lehet nemzeti érzelmű. Ab ovo: nem is szurkolhat a magyar válogatottnak. Billeg a józan ész trónja!

Végezetül álljon itt egy gyöngyszem az egyik sportkommentátortól a Franciaország elleni meccs utáni mámoros állapotból: ha Diadalívet nem is állítunk a stadionba, de a Hősök terét át lehetne hozni a Puskás Arénába.