A kulturális tárca megszüntetésétől Demeter Szilárdig, a több mint százmilliárd forintos vagyonnal kistafírozott Magyar Kultúráért Alapítvány megalapításáig – egyelőre ez a két végpontja „A kultúra robotosai. Adatok a közgyűjtemények helyzetéről” című idővonalnak a Blinken OSA Archívum honlapján, amely a magyarországi közgyűjtemények elmúlt bő tíz évének történetét összegzi. „Egyes intézmények rendkívüli forrásokhoz és lehetőségekhez jutnak, más intézményektől elvették az önállóságukat, ingatlanjaikat, gyűjteményeiket” – olvashatjuk az archívum munkatársa, Dobó Katalin összeállításában, amelyben olyan kormányzati „gyöngyszemekre” is bukkanhatunk, mint hogy Balog Zoltán minisztersége óta a múzeumok és a könyvtárak vezetőinek nem kell szakirányú végzettséggel rendelkeznie. Balog elődje, Réthelyi Miklós ugyanakkor „karcsúsított”: 2011 végén azonnali hatályú, 20 százalékos létszámcsökkentést írt elő a közgyűjteményeknek, az intézményvezetők pedig három napot kaptak az „ütemterv” kidolgozására. – A Blinken OSA Archívumnak nem feladata, hogy ezeket a fejleményeket kommentálja, a kormányzati szándék lehetséges magyarázatát fejtegesse – mondja Zsámboki Miklós, az archívum tartalomfelelős munkatársa. – Ám tíz-tizenegy év távlatában rengeteg olyan, a közgyűjteményeket érintő fejlemény történt, hogy szükséges volt ezeket az adatokat egymás mellé tenni. A saját gyűjteményünkről sem mi akarunk megállapításokat tenni: az a kutatók dolga. A Blinken OSA Archívum annyiban lép ki a hagyományos levéltári szerepből, hogy proaktívan hoz létre gyűjteményeket.
A világ egyik legnagyobb hidegháborús levéltára a veszélyeztetett gyűjtemények megóvása terén is proaktív: befogadta a Politikatörténeti Intézet folyóirat-gyűjteményének nemzetközi részét, a Lukács Archívumból Lukács Györgyné Bortstieber Gertrud teljes hagyatékát, valamint magángyűjteményeket az 1956-os Intézettől. – Bár a Közép-európai Egyetem részeként a Blinken OSA Archívum magánintézmény, ezáltal biztonságot élvez, a budapesti szcéna része, így hatással van rá, ha bizonyos közgyűjtemények fölött őrködő intézmények ellehetetlenülnek, kormányzati támadás célpontjai lesznek, vagy az autonómiájukat felszámolják. Ez feladatot is ad az archívumnak – hangsúlyozza Zsámboki Miklós. – Lukács Györgyné hagyatékát azután vettük át, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) bejelentette a Lukács Archívum feldarabolását. Lukács György lakása összetett kutatóhelyként működött, ahol több minden együtt volt kutatható, de bezárták. Ha valaki most kutatni szeretné az egykori Lukács Archívum anyagait, akkor bemegy az MTA-ba, kikeresi egy katalógusból, milyen dokumentumra van szüksége, az MTA munkatársa átmegy Lukács lakásába, a dokumentumot elviszi az MTA-ba, ahol azt a kutató megismerheti, de nincs meg az a lehetősége, hogy azt további dokumentumokkal összekösse. Bortstieber Gertrud örökösei azt mondták, ők ehhez nem akarják adni a hagyatékot, mert így nem látják garantálva annak biztonságát. Így többek között a családi levelezés, vagy a Thomas Mann-nal folytatott levelezés is nálunk olvasható. Az 1956-os Intézet gyűjteménye a Veritashoz került, de néhány volt munkatárs és kutató gyűjteményei, privát könyvtárai, életútinterjú-átiratai, amelyek jogilag nem voltak az 1956-os Intézet tulajdonában, az érintettek kérésére hozzánk kerültek. A Politikatörténeti Intézet a székhelyét veszítette el, miután kiköltöztették a Kúria épületéből. Illetve: egyik legjelentősebb részét, a pártiratokat egy törvénymódosítással államosítottak, közirattá minősítették, amit át kellett adnia a Magyar Nemzeti Levéltárnak. Miközben a nemzeti levéltár abban a helyzetben volt, hogy nem tudta azokat hova tenni: a Hess András téri épületéből ki kellett költöznie, ahová át kellett költöztetni, még nem volt kész. (A Blinken OSA Archívum és a Partizán a Múzeumok Éjszakáján közösen rendezett, a YouTube-on visszanézhető kerekasztal-beszélgetésén elhangzott: a Hess András téri épületből a nemzeti levéltár mintegy 18 polckilométernyi, 1945 utáni anyagának egy részét 2016 nyarán sürgősséggel vitették át egy betonozás után még meg sem száradt, mintegy 80 százalékos páratartalmú raktárba szállították.)
Egy levéltárnak nem elég megőriznie a dokumentumokat, hanem azokat hozzáférhetővé, szabadon kutathatóvá kell tennie. – A Blinken OSA Archívum elképzelése nagyon más, mint amilyen irányba ma Magyarországon a közgyűjteményeket vezérlik – mondja Zsámboki Miklós. – A gyűjteményünk alapja 1995 óta a Szabad Európa Rádió (SZER) kutatóintézetének archívuma: a SZER 1952-től 1994-ig gyűjtötte a keleti blokk állami rádióinak szöveghű átiratait, az állami sajtót, de szamizdatokat és nem hivatalos információkat is. Ha valaki besétál hozzánk az Arany János utcában, mi nem kérünk egyetemi végzettséget vagy kutatói ajánlólevelet, egy ingyenes regisztrációt követően bárki hozzáférhet ezekhez a dokumentumokhoz, amelyeket mindeközben igyekszünk online is elérhetővé tenni.
Mindeközben a XX. századi emlékezet, a politikatörténetnek egy nagyon jelentős időszaka, egyre nehezebben hozzáférhető, ahogy a jelenünk is – véli Zsámboki Miklós. – 2010-ben megszüntették a kormányülések hangfelvétel-készítési kötelezettségét, majd 2019-ben ezt kiterjesztették a jegyzőkönyvezésre is, ami szinte példátlan az elmúlt száz évet tekintve: ez csak egyszer fordult elő, 1998-ban, az első Orbán-kormány idején. A Politikatörténeti Intézet főigazgatója, Egry Gábor a Múzeumok Éjszakáján rendezett kerekasztal-beszélgetésen erről úgy fogalmazott: a NER-időszak későbbi kutatói kénytelenek lesznek a nem hivatalos forrásokra, nagykövetségi jelentésekre jobban hagyatkozni, amelynek egy része szóbeszéd, pletyka. Azok az információk, amelyhez a SZER annak idején jutott, és amelyek most a Blinken OSA Archívumban vizsgálhatóak, sokszor tévesek vagy félrevezetőek voltak, de ütköztethetők más dokumentumokkal. – Arra a felvetésre, hogy a kormány emlékezetpolitikájának iparosai ezt talán nem annyira bánják, Zsámboki Miklós úgy felel: a Lukács Archívum, az 1956-os Intézet, valamint a Politikatörténeti Intézet gyűjteményei alkalmasak arra, hogy bizonyos történelemmel kapcsolatos, emlékezetpolitikai célokat szolgáló állításokat dokumentumokkal megkérdőjelezhetővé tegyenek. Mivel erre láttunk is példát, az intézményeknek a megtámadása ebben az értelemben lehet ennek az emlékezetpolitikának a részének tekinthető.
Veszélyeztetett gyűjtemények mindig is voltak: árvizek, klímakatasztrófa, polgárháborúk, de a hanyagság és kormányzati intézkedések is lehetnek veszélyforrások. Veszélyeztetett dokumentumok például a szíriai földhivatali iratok: a menekülteknek, mikor visszatérnek hazájukba, bizonyítaniuk kell majd a tulajdonukat, ez helyben hozzáférhető iratok nélkül szinte lehetetlen. Ugyanígy veszélyeztetett gyűjtemény volt az amerikai Orvosok az Emberi Jogokért archívuma is, amely az 1995-ös srebrenicai népirtást dokumentálja – a felkavaró forenzikus fotókat és jelentéseket a szervezet 1999-ben a kiújuló fegyveres konfliktus elől menekítette ki katonai dzsipeken a budapesti Blinken OSA Archívumba. (A szervezet a mai napig holttestek beazonosításán fáradozik – a tömegsírokat szétdúlták, számos holttest maradványa több raktárban szétszórva található.) Az ilyen dokumentumok másolatait az archívum hosszú távon vissza szeretné juttatni eredeti helyükre: például az elmúlt napokban jelentős anyag indult Budapestről Srebrenicába, ahol holnap nyílik meg a srebrenicai népirtás emlékközpontjának a levéltára a Blinken OSA Archívum, a PAX for Peace holland civil szervezet és a holland állam támogatásával. A megnyitón Szilágyi Csaba, a Blinken OSA Archívum megbízott főlevéltárosa és emberi jogi programvezetője fog beszédet mondani.
