A nagy célokkal általában mindenki egyetért. Például azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt darabjaira hullott gazdaságot újjá kell építeni. A kérdés persze csak az, hogyan? Adót ugyanis senki nem szeret fizetni. Különösen nem az Egyesült Államokban, ahol adóellenességgel bármikor elnökválasztást lehet nyerni a brit gyarmatok elszakadása óta. Az „alapító atyákról” tudjuk, hogy kiválóan alkotmányoztak, de emellett mítoszteremtők is voltak. Több mint kétszáz éve az USA-ban a többség még mindig úgy gondolja, hogy az állam által beszedett adó eleve nem lehet igazságos, miután az a gazdasági sikert bünteti és a kudarcot jutalmazza.
E kissé gyermeteg „adómítosz” a korai agrártársadalom viszonyai között talán még igaz lehetett, de a globális, digitalizált gazdaság korában a tengerentúlon is más a helyzet. Ronald Reagan óta az amerikai központi és helyi adók folyamatosan csökkennek. A teljes adóelvonás a GDP-ből az OECD-országok között majdnem itt a legalacsonyabb, mindössze 24 százalék, ami különösen a vírusválság idején sokkolja az elemzőket. Az adóhiány persze világjelenség és az okok is szerteágazóak. A nemzetközi adóverseny egyre élesebb és az adóelkerülési tanácsadás önálló iparággá vált a pénzügyekben. A multinacionális cégek ma profitjuk közel 40 százalékát adóparadicsomokba menekítik. Az Apple például legalább annyira kreatív az adóelkerülésben, mint az IT-technológiák fejlesztésében. A Foreign Affairs tavalyi közlése szerint a cég Írországban fizetett társasági adója az utóbbi években nem haladta meg az 5 ezrelékes szintet.
Az Európai Unió viszont évek óta küzd a digitális világcégek megadóztatásáért és az egyre gátlástalanabb adóverseny ellen. 2021-re nyilvánvalóvá vált, hogy a pandémia elleni küzdelem, a digitális és zöld gazdaság kiépítése a társasági adóbefizetések mai szintjén egyszerűen nem lehetséges. Az EU 27 tagállamában például a vállalati nyereségadó az összes adóbevételnek mindössze 7 százaléka, ami a mai világhelyzetben nem elegendő semmire. Ezért is történelmi jelentőségű az a javaslat, amit a leggazdagabb országokat egyesítő G7-csoport tagjai bejelentettek. Évekig tartó sikertelen próbálkozások után elérhető közelségbe került a – minimum 15 százalékos – globális társasági adó bevezetése.
G7, G20 és a többiek
A G7-ek abban is egyetértenek, hogy a digitális világcégeknek (Amazon, Facebook, Google, Twitter) minden olyan országban adózniuk kell, ahol bevételt szereznek. Ide tartozó elvárás az is, hogy a globális társasági adóminimum érdekében az országok egyelőre mondjanak le az ilyen szolgáltatásokra korábban kivetett adók beszedéséről, ahol ezzel már kísérleteznek.
A diplomáciai áttörés főleg Janet Yellen, korábbi jegybankelnököt dicséri, aki jelenleg Biden elnök pénzügyminisztere. Yellen számos beszédében érvelt a globális társasági minimáladó szükségessége mellett. Szerinte ugyanis ma általánossá vált az „aláígérési verseny” (race to the bottom), ami az óriásvállalatokon kívül senkinek nem érdeke. Az álláspont észszerűségével nehéz lenne vitatkozni, a baj csak az, hogy az ily módon megszerzett előnyeiről önként még egyetlen adóparadicsom-ország sem mondott le. Emellett általánosan elfogadott jogelv, hogy az adóztatás a szuverén nemzetállamok történelmileg is legitim, meglehetősen féltett belügye. A diplomáciai erőfeszítések ezért azzal kezdődtek, hogy fegyverszünetet ajánlottak mindazoknak, akik az amerikai székhelyű digitális óriáscégek megadóztatására készültek. A washingtoni kormány ugyanis – válaszlépésként – már tervezte, hogy féltucatnyi ország (Ausztria, Franciaország, India, Nagy-Britannia, Olaszország és Törökország) amerikai exportját büntetővámokkal terheli meg. Ezek kiszabását azonban – a nemzetközi adótárgyalások sikere érdekében – 2021 júniusában fél évre felfüggesztette.
Természetes, hogy az egyeztetések többnyire a nagy válságok idején gyorsulnak fel, miután ilyenkor drámai mértékben hiányoznak a cégek által „megspórolt” adóbevételek. A Covid-19-hez hasonló méretű sokkhatás legutóbb 2008-ban érte a világot: ekkor a nemzetközi pénzügyi rendszer – elsősorban a felelőtlen dereguláció miatt – csaknem teljesen összeomlott. Az OECD-tagállamok ezt követően gyorsították fel az árulkodó nevű „Belföldi adóalap erózió és nyereségeltolódás” (angol nevén: Base Erosion Profit Shifting – BEPS) programot. A kezdeményezés ma már 139 ország részvételével és a G20-ak támogatása mellett működik, s a célok a G7 most meghirdetett törekvéseihez nagyon hasonlóak. A BEPS-tagok összehangolt akciókkal próbálják szűkíteni – egyelőre nem nagy sikerrel – a multik adóelkerülési lehetőségeit, melyek a nemzeti adórendszerek különbözőségeiből erednek. A 15 százalékos társasági minimáladó elfogadása nagy eredmény lenne, bár ma még nem látható sem a jogi konstrukció, sem a politikai támogatás mértéke. A nemzetközi közösség mindenképpen jól járna, de e lépésnek például Írország vagy a magyar kormány a 9 százalékos adókulcsával biztosan nem örülne.
Európai uniós tervek
A mostani különleges helyzet remélhetőleg azoknak kedvez, akik a közös tagállami cselekvést és az eddigi reformok gyorsítását sürgetik. Az Európai Bizottság (EB) 2021. május 18-án tette közzé az üzleti szféra adóztatására vonatkozó legújabb elképzeléseit (Business Taxation for the 21st Century). Ebben azokat a korábbi erőfeszítéseket is felidézik, amelyek a „szabadságharcos” tagállamok szokásos ellenállása miatt hiúsultak meg. Az EB ugyanis már 2016-ban kidolgozott egy cselekvési tervet, ami a társasági adóalapok összehangolására irányult (Common Consolidated Corporate Tax Base). Ennek megvalósítása hosszabb távon azért lenne fontos, mert csak így hasonlítható össze országonként a nemzetközi vállalatok tényleges adóterhe. Ma meglehetősen eltérőek a nemzeti szabályok abban, mi az, ami csökkenti és mi az, ami növeli a társasági adóalapot, ami után végül is fizetni kell? Így előfordulhat, hogy viszonylag magas adókulcsok mellett az adóalapból rengeteg tétel levonható, ezért tulajdonképpen méltányosak a vállalati terhek. Mindez fordítva is igaz lehet, s az alacsonyabb adókulcs egy adott országban nem feltétlenül jelent előnyöket. A digitális szolgáltatások bővítése például közös európai érdek. Ezért az egységes uniós irányelvek mérsékelhetnék az „aláígérési versenyt”. Ezáltal a nagy IT-cégeket e fontos területen adópolitikai eszközökkel ösztönözni lehetne arra, hogy – az azonos kedvezmények miatt – minden tagállamban fejlesszenek.
Az Európai Bizottság idézett dokumentuma két területen is látja esélyét a politikai megegyezésnek. Az úgynevezett I. pillér az adóztatási jogok kiszélesítését szorgalmazza. A nemzetközi vállalatok eddig elsősorban a székhely (telephely) szerinti adózás elvét követték. Vagyis csak abban az országban kellett társasági adót fizetniük, ahol a céget bejegyezték. A közösségi médiaóriások (Facebook, Google) viszont közismerten globálisan tevékenykednek. Bár szolgáltatásaik látszólag ingyenesek, több milliárdnyi felhasználójuk miatt a világ minden részéről érkeznek a számlájukra hirdetési bevételek. A már idézett vita Washington és több európai ország között éppen azzal függött össze, hogy – mondjuk a Facebook esetében – az adóbevételből eddig főleg az amerikai költségvetés részesedett. Az új elképzelések szerint viszont e világcégek adófizetési kötelezettségének megállapításához a jövőben nem lesz szükség semmiféle fizikai jelenlétre.
A II. pillér egyértelműen a káros adóverseny korlátozására és hosszabb távon a leépítésére irányul. Vagyis – 15 százalékos minimáladó esetén – egy multinak a magyar leányvállalatot terhelő 9 százalék feletti részt (6 százalékot) a hazai adóhatóságnál kell befizetnie. A bizottsági elképzelések szerint a kötelező minimáladón túl az államok szabályozási autonómiáját egyebekben nem kívánják korlátozni. A vállalatok adójogi kötelezettségeiről a parlamentek továbbra is szabadon dönthetnek.
Az EU adómegfigyelő központja (EU Tax Observatory) már modellszámításokat is végzett. Eszerint a tervezett változtatások következtében az uniós adóbevételek éves szinten mintegy 48 milliárd euróval növekednének.
A magyar út
A magyar kormány azonnal elutasítóan reagált a globális minimáladó tervére. A külügyminiszter a tőle megszokott éleslátással nyilatkozott. Közlése a 9 százalékos kulcs ismeretében igazi felfedezés: szerinte a minimáladó Magyarországon adóemeléshez vezetne. A magyar álláspont természetesen arról szól, hogy a káros adóversenyben megszerzett pozícióikat általában féltik az adóparadicsomok. Magyarország mérete, gazdasági ereje azonban – a többiekkel együtt – sem tűnik elégnek ahhoz, hogy megakadályozza a társasági adóztatást megújító integrációs folyamatot. Megjegyzendő, hogy az „adóforradalomból” pusztán anyagi megfontolásból sem célszerű kimaradni. Az uniós adóbevételek növelése minden tagállam elemi érdeke, miután az a gazdaság helyreállítása szempontjából is fontos, új lehetőség. Bacsó Péter óta persze azt is tudjuk, hogy a magyar narancs kicsi és savanyú, de legalább a miénk!
