Örök vita tárgya, hogy hol érdemes filmfesztivált szervezni. Az egykori Magyar Filmszemle is egy ideg Pécsen (1965 és 1983 között) szervezték meg, mielőtt Budapestre költözött volna annak 2012-es megszűnéséig. A Magyar Filmakadémia által gründolt Magyar Filmdíjak és a hozzá kapcsolódó filmhét totálisan eljelentéktelenedett, így üdítő kezdeményezés volt a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa program keretében tavaly létrehozott Filmpiknik, mely idén migrált a Magyar Filmdíjakkal egyfajta új nemzeti szemlét létrehozva – ez lett idén az első alkalommal megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál. A program tekintetében – mely a filmtörténeti vetítésektől kezdve egészen a kortárs művekig átfogta a „magyar filmet” – legnagyobb erénye, hogy csaknem tíz év után újfent voltak premier előtt vetített művek. Sőt, versenyeztek is az elismerésekért, persze csak papíron – a fesztiválnak nem volt hivatalos zsűrije, a Filmakadémia kért fel a saját köreiből bírálókat.
A három városra (Veszprém, Balatonfüred, Balatonalmádi) kiterjedő rendezvényen meglepően sokan választották a mozitermeket – ám az abszolút rekorder a két telt házat megtöltő új Herendi Gábor-mű, a Toxikóma volt. Herendi a szokásától függetlenül most drámát rendezett, mely a maga nemében igen kockázatos alkotás, hiszen két élő, népszerű közszereplő harcát mutatja meg: Szabó Győző színészét és Csernus Imre pszichiáterét. A mű Szabó azonos című regényén alapul, mely a kábítószerfüggés különböző stációiba avat be a habpatrontól a heroining, a filmadaptáció csak arra az időszakra koncentrál, amikor Csernus kezelésbe veszi a színészt, aki executive produceri kredittel is rendelkezik.
A filmet tekintve érdekes a dramaturgia terén hozott döntések sora: a mű első kétharmadában Szabó Győző kifejezetten ellenszenves figura és Csernus a klasszikus hős, akinek a karakterét is sokkal több réteggel ruházták fel. A színészi alakítások terén Molnár Áron ás Bányai Kelemen Barna sikeresen lépte át a legnagyobb csapdát: jelesül, hogy utánozzák az eredeti szereplőket. Az meg bombameglepetés, hogy a főnővér szerepében Török-Illyés Orsolya alakítása annyira átütő, hogy ő viszi hipotetikus aktori díjat e sorok írójától. Külön érdekesség, ahogy Herendi Gábortól megtudtuk: Csernus nem olvasta a film forgatókönyvét, csak annyit mondott, megbízik a rendezőben, mivel húsz évvel ezelőtt ő is bizalmat szavazott neki. Mint megtudtuk, ekkor készült a filmes a Valami Amerika első részére és amikor megtudta, hogy Szabó Győző heroinfüggő, kezelőorvosától, Csernustól kért tanácsot, hogy bízhat-e a színészben. „Az életét mented meg azzal, ha munkát adsz neki” – idézte Herendi Csernus válaszát.
A Magyar Filmdíj gála – mely a fesztivál utolsó napján zajlott a füredi Anna Grand Hotelben, párhuzamosan a vetítésekkel – azonban nem a Toxikómát hozta ki a legjobbnak, hanem az elsőfilmes Kransznahorkai Balázs által jegyzett Hasadékot. Ez a mű egyfajta minimalista thriller, melyben bizonyos Grassai Bálint (Molnár Levente) visszautazik Budapestről az erdélyi szülőhelyére apja halála miatt. Kiderül azonban, hogy számos ellenséges viszony húzódik meg a háttérben, melynek középpontjában a hosszú évek óta nem látott fia, Simon (Babai Dénes) áll, illetve számos román „bandita”. Apja és fia végül egy hasadékban köt ki az erdőben, ahol szép lassan megtudjuk a sötét titkokat. A mű egyértelmű ütőkártyája Molnár Levente, aki elviszi a hátán az egész filmet.
A díjazottak közül mindenképpen érdemes kiemelni: a legjobb forgatókönyvírónak járó díjat Nagy Dénes vehette át az Ezüst Medve-díjas Természetes fény című filmért, a legjobb jelmezt Ágh Márton tervezte szintén ebben az alkotásban. Ha filmtörténeti hasonlatot kellene keresnem a szituációra, egyértelműen Orson Welles és az Aranypolgár esete jut eszembe: 1942-ben a nagymesternek a megosztott forgatókönyvírói díjjal kellett beérnie.
