Biztató híreket hallhattak a konfliktusba és káoszba belefáradt líbiaiak az észak-afrikai ország stabilizációját célzó második berlini konferenciáról. A líbiai egységkormány, a nagyhatalmak és a térségbeli államok részvételével, az ENSZ égisze alatt rendezett találkozón a házigazda Németország szerint jelentős előrelépés történt a külföldi harcosokat illetően. A becslések szerint mintegy 20 ezer idegen, javarészt zsoldos, illetve néhány száz török katona tartózkodik Líbiában, s jelenlétük törékennyé teszi a tavaly október óta tartó tűzszünetet.
Heiko Maas német külügyminiszter arról számolt be, hogy a konfliktusban legjelentősebb erőkkel képviseltetett, ellentétes oldalakat támogató Törökországnak és Oroszországnak sikerült megegyezniük egymással a fokozatos csapatkivonásról. Maas líbiai kollégája, Nadzsla Mangús még ennél is derűlátóbban nyilatkozott, kifejezte reményét, hogy akár már napokon belül végbemehet a kivonulás.
Az már más kérdés, hogy a gyakorlatban ebből mi valósul meg. Az első berlini konferencia ugyanis szintén ígéretesen zárult tavaly januárban, minden meghívott elkötelezte magát a fegyverembargó mellett. A fegyverek és a külföldi zsoldosok beáramlása mégis folytatódott, a harcok fokozódtak, Törökország pedig még be is szállt a konfliktusba az akkori, Fájjez Esz-Szarrádzs vezette egységkormány oldalán. A török intervenció felborította az erőviszonyokat és visszavonulásra kényszerítette a kelet-líbiai felkelők erős embere, Halifa Haftár tábornok Tripolit ostromló egységeit. A hadurat alighanem az mentette meg a kínos harctéri vereségtől, hogy Egyiptom katonai beavatkozással fenyegetett, ha a líbiai kormányerők megkezdenék Szirte kikötővárosának ostromát. A harctéri patthelyzet viszont teret nyitott az amerikai és európai diplomáciai erőfeszítéseknek, amelyek segítségével előbb egy tűzszünet jött létre, majd egy újabb egységkormány, élén Abdulhamíd Mohammed Dbeibeh miniszterelnökkel. Az üzletemberből lett új kormányfőnek Szarrádzshoz képest nagyobb legitimációt kölcsönzött, hogy az előzőleg a kelet-líbiai felkelőket támogató képviselőház is beállt mögé. Az instabilitás megszüntetéséhez azonban ez sem volt elég.
Az államhatalmat az új kormányfőnek sem sikerült konszolidálnia, amit jól mutat, hogy április végén elmaradt egy Bengháziba tervezett kabinetülés, mert a Haftárhoz hű fegyveresek nem engedték be Dbeibeh biztonsági kíséretét. A miniszterelnöknek a napokban is meggyűlt a baja a hadúrral: ünnepélyesen megnyitotta a nyugat-líbiai Miszrátát Szirtével összekötő utat, mire a tábornok csapatai ünneprontó módon azt közölték, hogy továbbra is blokád alatt tartják az útvonalat.
Haftár befolyását jelentős részben az orosz kormányhoz közel álló Wagner zsoldosainak köszönheti. Ennek fényében cseppet sem meglepő, hogy Dbeibeh Berlinben a nemzetközi közösség segítségét kérte a külföldi fegyveresek hazaküldéséhez.
Hiba lenne azonban azt hinni, hogy az idegen erők jelenléte az egyetlen akadálya a tartós békének. A politikai rendezéshez a líbiai egységkormánynak a saját háza táján is rendet kell tennie és egységes haderőt létrehoznia a különböző érdekcsoportokat képviselő milíciákból.
Ez is szóba került a berlini konferencián, ám a külföldi hatalmak még ennél is nyomatékosabban szólították Dbeibeh-t, hogy vezényelje le a december 24-ére kitűzött választásokat. Ekörül sok a bizonytalanság, még azt sem tudni, hogy a szavazók kizárólag a parlament összetételéről vagy ezenfelül az elnökről is dönthetnek-e majd, esetleg csak egy új alkotmányról tartanak referendumot. Szakértők szerint fennáll annak a veszélye is, hogy Dbeibehnek és körének túlságosan megtetszik a hatalom, ezért az instabilitásra hivatkozva határozatlan időre elhalasztják a választást. Márpedig az Európai Unió és az Egyesült Államok is úgy véli, hogy csakis a népakarat érvényesülése hozhat tartós stabilitást Líbiába, ami migrációs és biztonságpolitikai szempontból is fontos az EU számára. Brüsszel jelezte, hogy kész szankciókkal lesújtani bárkire, aki hátráltatja a demokratikus átmenetet Líbiában.
