A szociális szakemberek szerint az idősgondozás minden területén drámai változásokat hozott a pandémia, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikái azonban azt jelzik, több ellátási formában mégsem bővült, hanem éppen csökkent a létszám. Az idősek nappali ellátását évről évre egyre kevesebben veszik igénybe és ez a tendencia tavaly is folytatódott. Ez érthető is, hiszen a fertőzéstől tartva a humántárca átmenetileg bezáratta a nappali intézményeket.
2020-ban az előző évhez viszonyítva hatezer fővel csökkent a bentlakásos idősotthonokban gondozottak létszáma is, a 2019-es 53 ezer helyett a tartós elhelyezést nyújtó intézmények tavaly már csak 47 ezer embert tudtak fogadni, ami 12 százalékos visszaesést jelent. Azt feltételezzük, hogy az elhunytak helyére a felvételi tilalom miatt nem tudtak új igénylőket beengedni az intézményekbe, bár a kormány korábban is egyértelművé tette, hogy nem akarja növelni a bentlakásos intézmények létszámát. A szociális étkezést igénylők száma az ezredfordulóhoz képest megduplázódott és a tavalyi 14 és félezres növekedéssel átlépte a 200 ezres határt. A házi segítségnyújtást igénybe vevők is többen lettek egy év alatt kétezer fővel, de a 2020-ban rögzített 92 582 ember messze elmarad a 2014-es 133 ezer ellátottól.
Nincs ugyan olyan adat, ami megmutatná a valós igényt, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) másfél éve nem hozza nyilvánosságra a várólistákat, de önkormányzati és szociális szakemberek is folyamatosan növekvő – a fenti adatokból kiolvashatóan kielégítetlen - ellátási szükségletről számolnak be. Az 1,9 millió 65 év feletti magyar kétharmada valamiben korlátozott, a demencia negyedmillió embert érint valamilyen szinten, nekik mind szükséges lenne valamilyen ellátás. Közben a szociális terület dolgozóinak átlagos életkora már 50 év feletti, nincs utánpótlás. Ebben a helyzetben érte a hazai szociális ellátórendszert a világjárvány.
Megrendítő képeket kaptunk hónapokon át az egészségügyben zajló küzdelemről, de a szociális terület csak ennek árnyékában jelent meg. Különösen az alapellátás cipelt óriási terheket, ám erről jóformán soha nem esett szó az elmúlt hónapokban, pedig ennek az ágazatnak a partnersége nélkül nincs járványkezelés – fogalmazott a Népszavának az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka Tanszékének korábbi oktatója. Szabó Lajos professzor szerint a járvány kiélezte a kérdést, hogy miként tud egymásra támaszkodni a két szakma. Úgy véli, a teljes ellátórendszerben kellene gondolkodni, ám Magyarországon a szociális alapellátást évtizedek óta nem veszi komolyan az állam, ez a terület erodálódik, roskadozik, méltatlan helyzetben van, lassan kivérzik. Ahogy nem lehet szétválasztani a kormány, az önkormányzatok és egyházi szervezetek ezen a téren végzett tevékenységét, úgy nem lehet szétszedni a krónikus betegek és az idősek ellátását sem – hangsúlyozta a szakember. Meggyőződése – tette hozzá -, hogy a szociális szolgáltatások minden elemét és a képzés teljes rendszerét is újra kellene gondolni, az igényekhez jobban igazodó differenciált rendszert kellene felépíteni, amiben nemcsak az egyes elemek között van élő kapcsolat, hanem az egészségüggyel is.
A felnőtt családtagot ápoló családi gondozók becsült száma 400-600 ezer fő, de közülük csak 50 ezren kapnak ápolási díjat és a többség nem is az idős családtag ellátása miatt. Ráadásul a fizetett idősgondozók nagyrészt hazamentek a járvány ideje alatt, miközben az idősek 40 százaléka egyedül él és ténylegesen egyedül is maradt. Korábbi kutatások azt igazolták, hogy nálunk nagyon magas azoknak az idős embereknek az aránya, akiknek szükségük lenne valamilyen segítségre, de azt nem kapják meg. A pandémia felerősítette, láthatóvá tette ezt a hiányt, mégsem történik változás.
"Megroppant az egész rendszer"
A lelkisegély szolgálathoz érkező hívásokból kirajzolódik a társadalmi figyelem és az idősek lelki állapotának erre reagáló hullámzása a járvány egyes szakaszaiban – összegezte tapasztalataikat Horgas Judit, a DélUtán Alapítvány önkéntese.
Miért telefonáltak az idős emberek az elmúlt hónapokban?
A járvány első szakaszában megjelent a vírustól való félelem és az ijedtség, hogy nem tudnak találkozni a szeretteikkel, de ezeket a negatív gondolatokat kiegyensúlyozta a korábban soha nem tapasztalt társadalmi figyelem és törődés, amit megkaptak a fiatalabbaktól, az önkormányzatoktól és a kormánytól egyaránt. Mindenki segíteni akart nekik, ami jó érzést keltett a klienseinkben, nagyon pozitív élmény volt számukra. Ám 2020 novemberében, a második hullámban ebből a támogató hangulatból nem maradt jóformán semmi. Amikor végig telefonáltam a fővárosi kerületeket, hogy milyen segítséget kínálnak az időseknek, több helyen türelmetlenséget, volt, ahol durva elutasítást találtam, mert már nem csak a nyugdíjas korosztályt támadta a fertőzés. Az elfordulás miatt az idősek még inkább tehernek érezték magukat, egyre erősebb letargia lett úrrá rajtuk és felerősödött a magány miatti kétségbeesésük – ez az érzelmi zuhanás korszaka volt. A kicsit fiatalabbaknál a bezártság miatt előjöttek a párkapcsolati problémák, családon belüli feszültségek.
Az, hogy a védőoltásokat elsőként ez a korosztály kapta meg, javított az idősek hangulatán?
Más félelmek erősödtek fel bennük, főként a tanácstalanság. Beoltassák magukat vagy sem? Mi történik a meglévő krónikus betegségeikkel? Rettegtek az oltástól, de a vírustól is, és azt érzékeltük, hogy nem bíznak meg az orvosokban.
Jellemzően otthonról hívják a szolgálatot vagy intézményben élők is telefonálnak?
A többség otthonról hív bennünket, közülük sokan kapnak valamilyen alapellátást, de a beszélgetésekből kiderül, hogy mennyire kevés idő jut rájuk. Egy kliens elmesélte, hogy amikor hetente háromszor elmegy hozzá a gondozó, beállítja a telefonját, az fél óra elteltével csörög és már rohan is tovább. Gondoljon bele, egy sclerosis multiplexben szenvedő betegnek mennyit lehet segíteni ennyi idő alatt. De jönnek telefonok elmeszociális intézetekből és idősotthonokból is. Egy idősotthonban lakó kliensünk elmesélte, hogy minden lakótól beszedték az iratait és csupán fénymásolatot adtak vissza, vélhetően azért, hogy ha rövid idő alatt sokan meghalnak közülük, könnyebb legyen az adminisztráció.
Az elzárt, kiszolgáltatott idősekben ezek a rossz gesztusok mit váltanak ki?
Még inkább befelé fordulnak, depresszióba esnek, felgyorsul a mentális leépülésük, amihez hamarosan fizikai tünetek is társulnak. Ha ilyenkor nem kap támogatást, elengedi magát, és fel sem kel az ágyból.
Van innen visszaút?
Lehet, de nagyon lassan. Nehezíti a visszatérést, hogy a társas kapcsolatok korábbi helyszínei sok esetben megszűntek. Mi is feladtuk az irodát, ahol számítógépes tanfolyamokat szerveztünk, és szünetelnek a főváros több pontján működő játékklubjaink is. A lelkes szervezők egy része meghalt, mások elfáradtak, megroppant az egész rendszer és az idősek ma is félnek. Sok idős ember még mindig maszkot visel az utcán, pedig már nem kötelező. Nem lesz könnyű túllépni ezen a helyzeten.
