Erre a szombathelyi Holzbauerrel kiegészített Braun, Molnár, Orth, Jeny csatársor alig több mint húsz perc alatt berámolt kettőt, ám a végén örülni kellett, hogy a kakukktojás Holzbauer 3:3-ra egyenlített.
Ennek karácsonykor lesz kilencvenöt éve, de jó eredmény az a 3:3.
Kilencven esztendővel később Lyonban ugyanígy zárult a magyar–portugál, és az 55 514 néző között több tízezer magyar ünnepelte a váratlan kimenetelt, kiváltképp a csoportelsőséget az UEFA kegyelméből bevezetett létszámemelés nyomán oldalágon elért Európa-bajnokságon.
Még kétszer volt döntetlen a portugálokkal, különben rendre kikapott a válogatott. Már az Eb óta is kétszer úgy, hogy honfitársaink egyetlen gólt sem szereztek. Minden idők két legerősebb magyar együttese, az 1938-ban, illetve 1954-ben vb-döntős csapat közül az előbbi 4:0-ás vereséggel, az utóbbi 2:2-vel távozott Lisszabonból. Amikor a brazilokat fenomenális játékkal győzte le az 1966-os világbajnokság legragyogóbb mérkőzésén hazánk fiai, a portugálok akkor is felülmúlták őket. Garrincháék ellen 3:1, Eusebio és társaival szemben 1:3... Ahogyan Bírónak, Turaynak, Sasnak, Zsengellérnek, Bozsiknak, Kocsis Sándornak, Machosnak, Puskás Ferencnek, úgy Mészöly Kálmánnak, Benének, idősebb Albertnek, Farkas Jánosnak sem sikerült.
Itthon még „iksz” sem volt eddig.
De ez különleges nap. Az első Eb-mérkőzés lesz ma Magyarországon, már, ha eltekintünk attól, hogy 1964-ben, 1968-ban és 1972-ben egyaránt negyeddöntőt vívott a válogatott a Népstadionban az Európa-bajnokságon. A tekintetben viszont feltétlenül kivételes a pillanat, hogy az első telt ház következik a mostani kontinenstornán, a többi nézőszám meg sem közelítette a Budapesten várhatóét.
A legaggasztóbb korántsem a portugálok elleni, mindmáig örökös nyeretlenség. Ezért csak másodjára kérem a sorsot, legyen kedves hozzájárulni a negatív sorozat megszakításához.
Mindenekelőtt valamennyi kilátogató szurkolónak további jó egészséget kívánok!
