Többezermilliárdos önkormányzati tulajdonra akarja rátenni a kezét a kormány, de ezúttal nem a megszokott egész pályás lerohanással venné el a települések víziközműrendszerét, hanem módszeres kiéheztetés után hozza őket átadási kényszerhelyzetbe. A jogszabályi hátteret átalakító módszer viszont megszokott: egy olyan áttekinthetetlen törvénymódosító csomagba rejtve vitték a parlament elé a témát, amely számos más jogszabályt is átírni készült, ráadásul a fő elemet nem is az alapszövegben, hanem a hozzátett kormánypárti módosítókban bújtatták el.
Ám a kormánypárti többség végül azt is megszavazta a parlamentben, hogy a lakosság vízellátásáért felelős önkormányzat (a gyakorlatban többnyire társulásokat létrehozó önkormányzatok) térítésmentesen – vagyis ingyen – átadhatja az államnak a vízrendszerhez tartozó csőhálózatot, átemelőket, közkutakat, az ezeket működtető víziközmű-szolgáltató cégekben lévő részesedését, sőt azt az összeget is, amit esetleg korábban valahonnan a rendszer fejlesztésére nyert el, de nem használta fel. A szerződés megkötésével nemcsak a tulajdon, hanem az ellátási felelősség is az államra száll, s a tulajdonosi jogokat attól kezdve az alig fél éve létrehozott Nemzeti Vízművek Zrt. gyakorolja.
A sunyi törvénykezési módszert az ellenzék természetesen kritizálta, de a vitában felszólaló politikusaik azt kénytelenek voltak elismerni, hogy a vízrendszer az egész országban nagyon rossz állapotban van, a szolgáltató cégek között pedig vannak csődközeli helyzetben lévők is. Steiner Attila, az innovációs tárca államtitkára is azzal magyarázta az államosításnak megágyazó javaslatot, hogy biztonságossá kell tenni a vízszolgáltatást. A törvénycsomag lapzártakor még kihirdetésre várt.
Az önkormányzatok vegyes érzelmekkel fogadták a hírt. Gödöllő polgármestere – aki egyben a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke – emlékeztetett, hogy az 1990-es években, amikor megkapták a települések a vízhálózatokat, társulásokat hoztak létre és nyereséggel lehetett működtetni a szolgáltatást. A folytatásban azonban Gémesi György szerint az Orbán-kormány lépései miatt ellehetetlenült a munka, nagyon kevés szolgáltató tud nyereséggel üzemelni, miközben a föld alatt lévő vízhálózat csövei úgy elöregedtek, hogy napi rendszerességgel van csőtörés náluk is. A cserére pedig nincs pénzük a településeknek.
Először 2013-ban a rezsicsökkentésre hivatkozva tíz százalékkal csökkentették a vízdíjakat, emelni azóta sem lehetett. Majd a kormány bevezette a csőrendszer hossza alapján számolt különadót, ami évente 14 milliárdot szipkáz ki az ágazatból. Ez a két lépés padlóra küldte a vízszolgáltatókat, s a tulajdonos önkormányzatok az őket érő egyéb állami megszorítások miatt egyre kevésbé tudják kisegíteni cégeiket. Gémesi úgy számol, hogy ha a vizes cégek is megkapnák a kormánytól a hulladékgazdálkodásba fektetett évi 60 milliárdot, képesek lennének talpra állni.
A folytatásról a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) tárgyalni szeretne a belügyi tárcával, ezért Schmidt Jenő elnök néhány napja az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) összehívását kérte Pintér Sándor minisztertől. Tab fideszes polgármestere azt írta, „indokolt a módosuló törvényi szabályozás hatásainak áttekintése”. Más önkormányzati szakértők úgy gondolkodnak, hogy a lakosság ivóvízzel történő ellátása olyan alapfeladat, amit mindenképpen meg kellene hagyni a településeknek, az államnak pedig támogatni kellene őket ebben a munkában. Többen is kimondták: a kukaholding, a hulladékgyűjtés és kezelés központosítása teljes kudarc, nem kellene a vízszolgáltatásban ugyanezt a hibát elkövetni.
A cégek között minden valószínűség szerint jó ideje az Alföldvíz van a legnagyobb bajban. A Népszava is megírta, hogy a Békés és Csongrád megye 131 településén szolgáltató, kisebb részben állami, nagyobb részt önkormányzati tulajdonú vállalat csődközeli helyzetben van. A közvélemény vagy akkor figyelt fel erre a helyzetre, amikor kiderült, hogy a területen az ócska csőrendszeren átfolyó víz 30-40 százaléka a talajba szivárog, vagy akkor, amikor tavaly már a dolgozók bérének kifizetése is veszélybe került. Az állam mégsem segít.
Csakhogy a háttérben zajló vitából vagy a vízrendszer tulajdonosváltásából a lakosság a megkérdezett polgármesterek szerint valójában semmit nem érez, miközben a fejlesztések elmaradása miatt bekövetkező csőtörések országszerte egyre több bosszúságot okoznak.
Felújításra is ezermilliárdok kellenének
A Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) számítása szerint jelenleg az állami részesedés a víz- és csatornarendszerben nem több 20 százaléknál. A 38 szolgáltató cégből 5 állami, néhol vegyes tulajdonban vannak az eszközök. A szövetség főtitkára természetesnek tartja, hogy a települések nem szívesen mondanak le ingyen az ehhez kapcsolódó vagyonukról, ami többnyire évtizedek, de például a Fővárosi Vízművek esetében 150 év alatt gyűlt össze. Nagy Edit arról tájékoztatta lapunkat, hogy felméréseik szerint 1500-2000 milliárd forintot kellene sürgősen felújításra, főként a földben lévő csövek cseréjére fordítani, de a vízszolgáltatáshoz kapcsolódó vagyon teljes értéke ennél sokkal nagyobb.
Ebben a szektorban különös értéke van a szaktudásnak, de sok cégnél a vállalatvezetés minden próbálkozása ellenére alacsonyak a bérek, ezért nagy az elvándorlás – tette hozzá a főtitkár. Pedig ahhoz, hogy jól működjön a vízszolgáltatás, a jó szakembereket jobban meg kellene becsülni, mint a mérnököket, hiszen csak az találja meg a gödörben a hibát és az képes megjavítani, aki ért a hálózathoz. Nagy Edit másodlagos kérdésnek tekinti, hogy ki a tulajdonos, szerinte az a lényeg, hogy a magyar lakosság európai szintű vízszolgáltatásokat kapjon. Ehhez elvileg elkészült egy nemzeti stratégia is, amit azonban még a MaVíz vezetőinek sem mutattak meg.
