Magyarország kizárja a közterekről a kisebbségek tagjait. A kormány intézkedése értelmében a jövőben tilos lesz melegeket szerepeltetni nyilvánosan, a hivatalos indoklás szerint azért, mert meg kell védeni a kiskorúakat a pornográfiától. Úgy hogy ma már elképzelhetetlen az olyan plakát, mint amilyennel a Coca Cola két éve nagy botrányt kavart, miután egy meleg férfipár képét tette közzé a hirdetőtáblákon.
A filmekben csak heteroszexuális kapcsolatot lehet bemutatni, ha a művet 18 évesnél fiatalabbak is megnézhetik. A tanárok nem emelhetnek szót a melegség mellett, ám ebből az következik, hogy a gyerekek nem szembesülnek azzal: ilyen is van. És ha mindez még nem volna elég, a rendelkezést a pedofília elleni törvény módosításaként vezetik be.
Víg Dávid, az Amnesty International igazgatója azt mondja, hogy Magyarország javarészt az orosz LMBT-elleni propagandát koppintja. Célja, hogy szép lassan elhallgattassa a közösséget, de az eredmény az lesz, hogy az érintettekre még több fenyegetés és veszély fog leselkedni. De nehezebb lesz megszervezni a büszkeség menetét is. Emellett még beszélni is körülményes lesz róla – mondja Rémy Bonny, a Forbidden (Betiltva) civil szervezet vezetője.
Az Orbán-kormány persze soha nem bánt kesztyűs kézzel a nemi kisebbségekkel. Ugyanezt tapasztalni a lengyeleknél is, ahol két éve ezek a csoportok vették át a mumus szerepkörét a migránsoktól. De ott még csak a szóbeli támadásoknál tartanak, a magyar vezetés viszont már a jogaikat szűkíti, mutat rá a már említett NGO képviselője.
Mindkét kormány a születésszám növelését írta zászlajára és konzervatív forradalmat hirdetett. Az LMBT-közösség elleni hadjárat kiegészíti a hagyományos család védelmét. Egy sor intézkedés hivatott ösztönözni a gyerekvállalást, ám ebben a rendszerben a melegeknek láthatóan nincs helyük.
Az ellenzék meghátrálásra kényszerítette Orbán Viktort a Fudan Egyetem ügyében, úgy hogy a kormány a választások közeledtével jegeli a megosztó tervet. A 180 fokos fordulat felvillanyozta az ellenzéki pártokat, a campus elutasítása politikai jelszó lett. Több ezren vonultak az utcára, hiába tilos ekkora tüntetést tartani. Az ellentábor a miniszterelnök ellen fordította a nacionalista retorikát, amit éppen ő maga alkalmazott oly sikeresen az utóbbi évtizedekben.
Az ellengőz riadóztatta a hatalmat. Krekó Péter úgy értékeli, hogy új helyzet állt elő, mivel most először fordul elő, hogy bármilyen kínai beruházás kényes politikai kérdés lett. A hatalom persze sokáig elkötelezettnek látszott Peking térnyerésének támogatására, egészen addig, amíg rá nem jött, hogy az befolyásolhatja a választást. De ha a Fidesz győz, akkor biztosra lehet venni, hogy leporolja az elképzelést.
A hivatalos aggodalmakra utal, hogy a miniszterelnök váratlanul megjelent a kormánytájékoztatón. Bírálók ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a CEU-nak mennie kellett. Orbán ugyan a belpolitikában ádáz antikommunista harcot vív, de ettől még, a keleti nyitás jegyében lelkesen a keblére ölelte Kínát. Csakhogy politikája egyre nagyobb nyugtalanságot váltott ki a lakosságban, részben a fokozódó eladósodás miatt.
A tudósító végigolvasta azt a jó ezer kommentet, miután a budapesti kínai nagykövetség keményen kirohant Karácsony Gergely ellen, de egyet sem talált, amely egyetértett volna a kínaiakkal.
Magyarország kivétel a mostani labdarúgó Európa-bajnokság házigazdájaként, mert úgy csinál, mint ha soha nem is lett volna a járvány: csak a Puskás Stadionba adják el az összes jegyet. Az impozáns teltház célja, hogy szárnyakat adjon a hazai válogatottnak, és ebben az sem zavarja a nemzeti-populista méltóságok örömét, hogy azért az aranylábú fiúk többször is megbotlottak.
Szijjártó Péter mégis biztos abban, hogy a keddi meccsen a zsúfolt lelátók a vendéglátók javára billentik a mérleget, papíron hiába a címvédő Portugália a favorit.
Magyarországon a futball a legfőbb vezetésre tartozik és változatlanul politikai kérdésnek számít, elképesztő összegek mentek el az utóbbi jó 10 évben stadionépítésre. A megszállott fociszurkoló Orbán személyes akarata volt, hogy tömve legyen a tribün a mérkőzéseken, hiszen jön a választás, így nagyon kell a siker. Ezért nem érdekesek az egészségügyi kockázatok, az esetleges mellékhatások, nem számítanak a bírálatok.
Lantos Gabriella, az Új Világ Néppárt elnökségi tagja ugyanakkor óv attól, hogy bárki hitelt adjon a propagandának, hiszen még messze van a nyájimmunitás. Szerinte csak az emberek tudják saját magukat megvédeni a kormányzat felelőtlenségétől.
A lengyel emberi jogok biztosa úgy ítéli meg, hogy az európai intézmények alábecsülik a veszélyt, ami Lengyelországban fenyegeti a demokráciát, és ez roppant sajnálatos. Adam Bodnar, aki egy hónap múlva – az Alkotmánybíróság határozata nyomán - kénytelen távozni hivatalából, azt érzékeli, hogy a PiS uralmának hat éve alatt folyamatosan szűkültek az emberi jogok. Így ma már teljesen természetesnek tűnnek olyan dolgok, amelyek 2015-ben még elképzelhetetlenek lettek volna. A legsúlyosabb helyzet a szólásszabadság és az emberi méltóság területén mutatkozik.
De súlyos támadások érik a nők, valamint az LMBT-kisebbség jogait is, utóbbi példátlan lejárató kampány áldozata lett. Közben pedig a hatalom darálja be a független intézményeket, így hatalmas előnyre tesz szert az ellenzékkel szemben. A PiS igen ügyes, amikor a nyomulást kell megmagyarázni, az emberek viszont belefáradnak az állandósult politikai feszültségbe. Ebben persze nagy szerepe van annak, amit a kormányzati média sulykol. A sajtó 55-60 százaléka áll a hatalom befolyása alatt, a maradék viszont állandó védekezésre kényszerül, a közbeszédet a másik oldal szabja meg.
Nincs persze szó arról, hogy a lengyeleknél máris török állapotok uralkodnának, mert itt sokat számít az uniós tagság. A bírák figyelemreméltó ellenállást tanúsítanak, az igazságosság utolsó védvonalát alkotják. Ám nagyon aggasztó, hogy milyen lassan reagál az EU. Nem érthető, hogy miért húzza el oly gyakran az ítélkezést az Európai Bíróság.
A biztos gyakran visszafogottságot tapasztalt a Bizottságnál. Szavakban persze nem volt hiány, de a tettek mérsékeltek maradtak. Az intézmények túl lassan, későn lépnek, láthatóan nem érzékelik, mekkora is a baj. Márpedig a varsói kormány hatalma további bebetonozására használja ki a késlekedést. Brüsszelnek fel kellene fognia, hogy itt az idő kulcsfontosságú.
Bodnart különösen nyugtalanítja, hogy a helyzet csak még súlyosabbá válhat, a magyar modell után szabadon. És eljuthat egy olyan pontra, amikor már lehetetlen lesz szabad választásokat tartani. Amikor a társadalom már nem lesz sokszínű, az pedig katasztrofális lenne az ország jövője és Európában elfoglalt helye szempontjából.
Viszont reményt nyújt, hogy a civil társadalom erős, mert még sokan vannak Lengyelországban, akik őrzik a demokrácia szellemét.
Le Monde
A vezércikk idézi egy francia humorista mondását, miszerint ha valahol áthágnak a határt, ott akkor már nincs többé megállás. És ez vonatkozik a jogállamra is, amelynek elvei évszázadokon át alakultak ki és benne foglaltatnak az ország alkotmányában. Olyan szabályok ezek, amelyek lehetővé teszik a viták békés rendezését és törékeny egyensúlyt teremtenek a szabadság és a biztonság között.
A fogalom sokáig arra szolgált, hogy megkülönböztesse a demokráciát a tekintélyelvű hatalmaktól. De a Covid-19 utáni gazdasági megújulást szolgáló milliárdokat is attól teszik függővé, hogy nem sérülnek-e a jogállami elvek – Magyarország és Lengyelország nagy bánatára. A földrész történelmének meg kellett volna tanítania olyan értékekre, mint hogy védekezni kell az önkény ellen, tiszteletben kell tartani a hatalmi ágak szétválasztását, vagy másképpen kifejezve: a hatalomnak követnie kell az alkotmány és az Emberi Jogok Európai Egyezségének előírásait.
Ám szélsőjobb nyomására egyre inkább terjed az a vélemény, hogy a jogállam nem védelmet nyújt, hanem igazából kényszerzubbony. Aggasztó jelenségek tapasztalhatóak ez ügyben Franciaországban is. És félő, hogy a jogrend alapjai ellen indult támadás csak erősödni fog az elnökválasztási kampányban.
A jogállam megingása annál is inkább aggasztó, mert már sok olyan javaslat látott napvilágot, amely túlmegy a megengedett határokon. A jogállam kiárusítása azonban csak gerjesztené az erőszakot és még jobban megrengetné a társadalmi együttélés alapjait.
Hogy maradhat-e kancellár Ausztriában Sebastian Kurz, annak eldöntésére a kommentár azt ajánlja, hogy érdemes nagyon is kritikusan szemlélni a politikus demokrácia-felfogását, mert az több tekintetben is Orbán Viktort idézi. Azért persze nem szabad megfeledkezni a realitásról. Márpedig az azt tanúsítja, hogy ugyan az osztrák közélet kritikus pontra jutott, de a politikus változatlanul népszerű, még ha nem is annyira, mint korábban.
Lassan omladozik a támadhatatlansága, de ez nem azt jelenti, hogy akár már holnap megbukik. A nimbusza azonban mindenképpen megingott. Ám továbbra is sokan kitartanak mellette, ebben segít neki, hogy kedvezően alakul a ragály. Emellett az ingadozók nem látnak igazi alternatívát. Sokan kiábrándultak, de még mindig nem akarják maguknak bevallani.
A miniszterelnök drámai botrány kereszttüzébe került, egyértelmű, hogy ő és klikkje, a felkapaszkodók, célzatosan meghódították a hatalmat, előbb a Néppártban, majd az országos politikában. De hogy ebből kisül-e bármiféle büntetőjogi elmarasztalás, az teljesen bizonytalan, mint ahogy az is, megáll-e Kurzzal szemben a hamis vallomás gyanúja.
A rendszer politikailag került veszélybe, mivel egyrészt autoriter hajlamokról tanúskodik, á la Orbán, másrészt pedig szakmai teljesítménye sem éppen fényes. De nem is katasztrofális. Gazdaságilag jó döntést volt pénzt önteni a vállalkozásoknak. Ám a többi javarészt csak látványpolitizálás. Az igazságszolgáltatás elleni támadások nem méltóak egy vezetőhöz. És nagy kérdés, hogy mennyit profitált a lakosság túlnyomó része a konzervatívokból.
Mert ha még a hozzá közelálló Kurier is azt tanácsolja Kurznak, hogy itt az idő a kilépni az áldozat szerepéből és végre kormányozni, akkor ott már tényleg baj van. Azaz a döntő momentum az, képes-e Kurz igazi miniszterelnökként cselekedni. Most szinte minden attól függ, hogy a választók mennyire hajlandóak ez ügyben bizalmat szavazni neki.
