Szinte mindenki ehhez folyamodik, ha átlépi saját országa határát. Habár a legszélesebb körben használt anyanyelv kontinensünkön továbbra is a német, a legutóbbi, 2012-es Eurobarometer felmérés szerint az uniós polgárok több mint egyharmada beszéli az angolt, mint idegen nyelvet. A válaszadók 12 százaléka a franciát, 11 százalékuk a németet jelölte meg második nyelveként. Az angolul beszélők száma azóta feltételezhetően tovább nőtt, emellett 2012-ben az akkori 25 uniós tagállamból 19-ben az angol volt a legtöbbek által beszélt idegen nyelv.
A Brexit után azonban az angol anyanyelvű EU-s polgárok száma jelentősen megcsappant. Mégis, habár a brit polgárok elvesztették uniós állampolgárságukat, a 2012-es adatokat figyelembe véve az angol továbbra is a legismertebb nyelv marad az EU-ban, megelőzve a németet és a franciát. Sőt, a friss felmérések hiányának ellenére, az európai oktatás ismeretében feltételezhetjük, hogy az angolul beszélők száma valójában jóval magasabb a 2012-esnél, míg a többi nyelv arányai lényegében azóta is változatlanok.
Az EU kereken két tucat nyelvet tekint hivatalosnak (köztük a magyart), miközben az uniós intézmények munkájának nyelve az angol, a francia és a német. Valójában inkább az első kettő használt a mindennapokban. A németek, akik nem a nyelvük iránt érzett büszkeségükről ismertek, sosem erőltették, hogy a német legyen az EU intézményei által használt közös nyelv. Velük ellentétben a franciák régóta kritizálták az elterjedt és túlnyomó angol nyelvhasználatot, ragaszkodnak ahhoz, hogy minden sajtókonferencia és sajtóközlemény két nyelvű legyen, az angol mellett a francia is egyenlő szerepet kapjon.
A franciák törekvése az Unió bővülésével is összefügg. Az első keleti országok 2004-es csatlakozása után a francia, mint közvetítő nyelv, azaz „lingua franca” az EU intézményeiben háttérbe szorult, és átvette helyét az angol, ugyanis a keleti országokban a többség az angolt beszélte második nyelvként, és csak igen kevesen ismerték a franciát. (A lingua franca mellesleg nem archaikus vagy pláne nem mai francia, hanem egy középkori, a Földközi-tenger térségében használt keverék-nyelv.) Az angol elterjedése az amerikai hatásnak is betudható, de a briteknek is jól jött: az EU például sokáig előnyben részesítette a brit uniós hivatalnokokat, amit a franciák nem is hagytak szó nélkül.
Franciaország a napokban elhatározta, hogy 2022 a francia nyelv éve lesz, ugyanis januártól ők veszik át az EU Tanácsának elnökségét. A párizsi kormány már tervezi az uniós hivatalnokok francia nyelvű képzését, francia diplomaták arról nyilatkoztak, hogy országuk elnöksége alatt a Tanács legfontosabb üléseit franciául fogják megtartani, továbbá figyelmen kívül fognak hagyni minden olyan hivatalos levelet, amely nem eleve francia nyelven érkezik a Bizottságtól. A francia vezetés szerint nyelvük szélesebb körű használata visszaszoríthatná az angolt, amelynek általánossá válása hátrányos helyzetbe hozza a nem anyanyelvűeket, a francia elterjedése ellenben csak megerősítené az EU soknyelvűségét.
A franciáknak azonban messze nem csak az angol anyanyelvűek ellenállásával kell számolniuk (Írország és Málta esetében az angol hivatalos nyelv). Számos diplomata szerint az angol a nemzetközi kommunikáció bevált eszköze, igazi híd-nyelv, amely nem tartozik egyik konkrét országhoz sem, miközben a franciák igyekezete, bár nyelvüket öt kontinensen mintegy 300 millió ember beszéli, csak egy illúzión alapszik. A nemzetközi nyelvhasználatra sok tényező hat, de a legfontosabb a gazdasági és kulturális motiváció, amit nem lehet vezényszóra megváltoztatni. Különben az Eurobarometer idézett felmérése szerint a franciák csaknem 40 százaléka beszél valamilyen szinten angolul, s 2012 óta ez arány minden bizonnyal csak növekedett.
